reggeli dicséret

„És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk? Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett. És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal.”   ( Lukács evangéliuma 3. fejezet 12-14. vers ) Emlékszem, a Teológiai főiskolán már túl voltunk az első néhány homiletika órán - A homiletika az igehirdetés tudománya, ami arról szól, hogy egy prédikációt miként kell összeállítani, elmondani, milyen történeteket válasszunk, milyen hosszú legyen, stb. - mikor az egyik szombaton egy nyugdíjas kolléga igehirdetését hallgattam. Hallgattam? Mondjuk úgy, inkább, hogy a tanórán tanultaknak megfelelően analizáltam: ’Ezt a mondatot jobban kéne hangsúlyozni!’ ’Nagyobb hangerővel!’ ’Itt lehetett volna hatásszünetet tartani’ ’Na ide be lehetett volna szúrni egy történetet illusztrációként’...

„Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.” Ézsaiás könyve 54:13 Fiam még nem volt 3 éves, mikor az első prédikációját megtartotta. Éppen szünet volt a közösség imatermében, mindenki kötetlenül beszélgetett. Fiam megragadta az adandó alkalmat, a széksorok és az emberek lábai között előrelopakodott, és egy óvatlan pillanatban a szószék mellé állt (mivel mögüle még nem látszódott volna ki). Szemem sarkából figyeltem őt. Nem akartam közbelépni, vagy visszahívni őt, ne legyen az az érzése, hogy a templom az a „semmit nem szabad tenni” helye. Kíváncsian vártam, hogy mi következik most. Fiam fejjel lefelé kinyitott egy Bibliát, és olyan határozottsággal, mint aki már folyékonyan tud olvasni, a következőket mondta: „Isten a szeretet. Punktum! Isten a szeretet forrása. Punktum!” Azzal összecsukta a könyvet, és mint aki elvégezte küldetését, szépen lesétált a szószékről. Ma sem tudom, hogyan jutottak eszébe ezek a szókombinációk. Habár a templomban Isten szerete...

„Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja,  és annak Isten mérték nélkül adja a Lelket.” (János evangéliuma 3:34) Minden korban voltak Istennek emberi, akiket Ő küldött azért, hogy szólják az Ő beszédét. Így jöttek létre azok a könyve, írások, levele és énekek is, amelyek a Bibliát alkotják. Rajtuk keresztül az Úr szól hozzánk ma is. „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2Péter 1:21). Ritkán gondolunk arra, hogy Bibliaolvasás közben ugyanaz az Isteni Szó (Ige) szól hozzánk, mint ami (aki) kezdetben teremtett mindent. Hogyan lehetséges, hogy hajdan Isten szavának ilyen hatalmas ereje volt tapasztalható, ma azonban nem igazán történik semmi az Ige hirdetése nyomán? Az ige azt mondja, hogy Isten mérték nélkül adja az Ő Lelkét „annak”. Kinek is? A hirdetőnek, vagy a hallgatónak? Elsősorban a hirdetőnek, hiszen 2Péter 1:21 szerint, aki Isten beszédét szólja, nem sa...

„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.”  (János apostol első levele 1. fejezet 3. vers) Aki állt már fenn szószéken, tapasztalhatta, milyen nehéz ma egy ingergazdag világban lekötni bármiféle beszéddel az emberek figyelmét. S ha még ez sikerül is, akkor is kérdés, hogy mi marad meg, mi valósul meg az elhangzottakból. Lelkipásztorként egyre másra hallom én is: „Az igehirdetés elavult”, „másféle istentiszteleti módszert kéne kitalálni”, „nekem hiába prédikálsz”… És persze, ilyenkor megpróbál az ember alternatív eszközöket bevetni, mint képek kivetítése, sztorizás, drámajáték, stb. Egy alkalommal például, mikor a közösségépítés fontosságáról beszéltem, még apró ’házi feladatot’ is mertem adni a gyülekezetnek; a jelenlévők felírták nevüket egy kis cetlire, majd mindenki húzott egy nevet. A feladat csupán annyi volt, hogy: „A következő héten hívd f...