reggeli dicséret

Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.  Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. Zsidókhoz írt levél 12:14-15 Láttál már olyan filmet, amelyben egy ember miatt elindul egy kór terjedése, amely végül az egész világot megfertőzi? Általában apró, észrevétlen módon kezdődik - egyetlen köhögéssel vagy egy apró harapással -, majd futótűzként terjed, és óriási pusztítást végez. Mi, keresztények is küzdünk egy járvánnyal – egy lelki kórral. Lehetnek kézzel fogható tünetek, de vigyázz: a tünet nem egyenlő a problémával. Nem a külső viselkedés a lényeg! Ez a kór az emberi szív mélyén kezdődik és ott is kell kezelni: a keserűség, elégedetlenség és harag Isten, a világ és önmagam ellen. A Zsidókhoz írt levél 12:15 úgy írja le ezt, mint „a keserűség gyökerét”, amely sokakat megfertőz. Mi ennek a járványnak a gyökere? Az egész az Iste

Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. Zsoltárok könyve 25. fejezet 10. vers Könnyű azt mondani, hogy bízol Istenben, amikor minden nap ugyanazt a jól bejárt utat teszed meg, amin már szinte csukott szemmel is végig tudnál menni, ahol nincsenek meglepetések, és már jól ismersz minden apró kavicsot. A kihívás az, amikor olyan útra kell menned, amit még korábban nem tettél meg, olyan helyre, ahol még nem jártál, olyan járműre szállni, amin még nem utaztál, olyan emberek közé, akikkel még soha nem találkoztál... De még ha a jól ismert útvonal veszélytelenebbnek is tűnik, valójában mindkettő ugyanolyan biztonságos, hiszen Isten, aki téged kísér, minden alkalommal ugyanaz. Ő ismer minden útvonalat, és rá mindig támaszkodhatsz: a már jól ismert, letaposott ösvényen, és a meglepetésekkel teli járatlan utakon is. Ha új, ismeretlen út áll előtted, ne félj elindulni rajta, hiszen Isten szeretete és hűsége változatlan, és a világ végére is elkísé

De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! Mózes második könyve 4:11-12 A Biblia tele van olyan különleges történetekkel, ahol emberek – olyanok, mint te, vagy én – ellenkeznek, mikor Isten határozottan kijelent számukra valamit. Megtörténik ez Ábrahámmal, az Izráeli néppel úgy általában, és a mai alapigénk esetében Mózessel is. Isten Mózest küldi az egyiptomi fogságban sínylődő nép kiszabadítására, ám a pátriárka nehezen meggyőzhető, hogy ez a feladat pont neki való. “Nem vagyok én a szavak embere” próbálja meggyőzni a Mindenhatót, amire Isten azt mondja: Hát nem én teremtettelek? A különleges a történetben, hogy még ez sem győzte meg Mózest. Még mindig visszakozott, és kérte Istent, hogy valaki mással helyettesítse, bízzon meg valaki mást, aki jobban el tudja végezni a feladatot, mint ő – így kapta mag

És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány. Jelenések könyve 21. fejezet 23. vers „Legyen világosság” (1Móz.1:3) – Így kezdődött el a földi történelem, így indult e földi élet. „Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget meg éjszakának. Lett este és reggel, ez egy nap” (1Móz.1:4-5) S hogy mi adta a világosságot? (Nap, hold és csillagok csak a negyedik nap ’születtek’ meg.) Valami különleges fényforrás? Netán maga az Örökkévaló, az Ő jelenléte, az Ő dicsősége? És mi a helyzet a sötétséggel? Hiszen, Ő éjszaka is jelen van. Ez egyenlőre; titok. Évezredekkel a teremtés után jött egy János nevű ember, aki „bizonyságot tett a világosságról, hogy mindenki higgyen általa” (Ján.1:7) Ez a világosság, ahogy egy másik János írja: „az Ige”, aki testté lett (Ján.1:14) „az Élet”, „aki által minden lett” (Ján.1:3,10), „az emberek világos

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz. 55.Zsoltár 23.vers Mikor inogtál meg legutoljára? Mikor érezted azt legutóbb, hogy nem tudod merre az előre és kicsit szeretnél kikerülni a mókuskerékből és csak szemlélődni? Én elég gyakran érzem ezt…legutoljára tegnap. Az Úrral való járás, vagy fogalmazzunk hétköznapibban, a hitbeli élet sok mindent „megkövetel”, legalábbis úgy hisszük. Először is megköveteli azt, hogy ne aggodalmaskodjunk soha, hiszen keresztényként milyen dolog az, ha aggódunk?! Félni sem szabad, mert ha valaki ismeri Istent, akkor az nem félhet, hiszen akkor milyen keresztény?! Haragudni sem szabad, mert az rossz dolog és ha haragszol, akkor nem szereted Istent, tehát milyen keresztény vagy?! De akkor keresztényként mindig vidámnak, elégedettnek kell lennem akkor is, ha épp kirúgnak vagy betegséget diagnosztizálnak vagy épp tönkre megy a családi életem? Nem! Szó sincs erről! Keresztény vagyok és elsősorban ember, akinek szü

Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez . 2Korinthus 7:10 Szécheni István mondotta volt: „ Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre .” Vajon igaza volt-e? Tényleg erről szólna az életünk? Ha Isten kegyelmi szeme nélkül szemléljük hibáinkat, mullasztásainkat, akkor valóban csak bánkódás hiszen az ihletett igében, a Korinthusi gyülekezetnek írt levélben Pál is így látja ezt a kérdést. De ha a szomorúságunkban Isten szemével nézzük az életünket és feltesszük neki a kérdést: mit tegyünk? – akkor Ő kész minket elvezetni a változáshoz, feloldoz minket és újjáteremt. Ha Isten kegyelmi szemüvege nélkül szomorkodunk vétkeink felett, belesüppedünk a szomorúságba, amely depresszióhoz, céltalansághoz vezet minket, mert csak a hibánkat látjuk magunk elő

Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ézsaiás könyve 41:13 Nemrég egy ifialkalmon a fiataljaimat megkértem, szedjenek össze minél több sztereotípiát arról, hogy egy keresztény mi nem lehet, mit nem csinálhat. Milyen „nemszabadok”-at hallottak már ők akár úgy, hogy ezt pont nekik címezték? Hadd idézzek most néhány sort ebből a gyűjteményből! „Egy keresztény nem aggodalmaskodik. Egy keresztény nem érzi magát rosszul. Egy keresztény nem fél. Egy keresztény nem érezheti magát elveszve. Egy keresztény nem bizonytalan. Egy keresztény nem kérdezi, hogy miért. Egy kereszténynek nincsenek kérdései." Ahogy hallgattam őket, és jegyzeteltem (hidd el, a lista ennél sokkal hosszabb), újból és újból belém hasított a fájdalom, hogy ezek mögött a mondatok mögött egytől egyig történetek, sebek húzódnak meg. Mikor rántjuk le végre a rózsaszín leplet a hívő életről, és fogadjuk el, hogy emberek vagyunk mindannyian? Mikor lépünk ki az ít