Nyújtsd a kezed!
„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” Zsoltárok könyve 31:6 Nyújtod felém a kezed, mert így biztosabbak lépteid. És megyünk. Lépcsőn fel, lépcsőn le. Megyünk előre és visszafelé. Aztán megállunk, mert meg kell nézni a fűszálat, a fakérget, az út repedését. Letérünk a járdáról a kavicsos részre, és most még erősebben kapaszkodsz. Nem szoktad meg, hogy apró lábad alól kiguruljon a talaj, de élvezed a kihívást, és néhány pillanatra le is hajolsz söprögetni a sétány kavicsait. Aztán indulunk tovább. Persze, megy már egyedül is, de azért jó még kapaszkodni. Kapaszkodni abba, akit szeretsz, akiben feltétel nélkül megbízol, akihez jó odabújni, átölelni, akinek a karjaiban vagy igazán jó helyen. És van úgy, hogy elfáradsz, vagy megunod a lépegetést, esetleg megijedsz valamitől, és ekkor másként nyújtod a kezed. És jelzed is, hogy "gyorsabban, vegyél fel, szükségem van a közelségedre!" És van, hogy csak játszol a kezemmel. Nézegeted, néha...