Szünet

Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szelah.) De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.

Helyszín és idő: az ókori Izráel királyságának korai szakasza, még az ország kettészakadása előtt.

Szereplők: Dávid, az uralkodó és trónbitorló fia, Absolon.

Előzmények: Absolon összetűzésbe került apjával, a királlyal, így maga mellé állította Izráel népének nagy részét, és elűzte apját a királyi palotából, valamint a fővárosból. Dávid királynak bujdosnia kell.

Mit tehet az ember egy ilyen helyzetben? 

Dávid király egyik legnagyobb fájdalma az, hogy népének nagy része ellene fordult; sőt, azt mondják róla, hogy Isten sem segíthet már rajta. A legrosszabb az, hogy ezt Dávid is érzi. Tudja, hogy nem teljesen alaptalan a nép haragja, hiszen uralkodóként számos hibát követett el, kegyetlen döntéseket hozott, visszaélt hatalmával.

És ebben a reménytelen helyzetben, amikor úgy tűnik, Isten is elfordult tőle, Dávid megáll és mélyen magába néz. Nagyon jól érzékelteti ezt a zsoltár zenei felépítésében a harmadik és negyedik vers között megjelenő 'szelah', a zenei szünetet jelölő szócska.

Ez az a szünet, amire Dávidnak szüksége van. Szüksége van arra, hogy magába forduljon, elismerje és felvállalja élete rossz döntéseit, amelyek ide vezették őt. Valamint szembe kell néznie azzal is, hogy megérdemelné, ha Isten is elhagyná őt.

De ebben a szünetben, ebben a csendben jut eszébe ismét, hogy Isten nem ilyen. Isten soha nem hagyta el őt, a legsötétebb óráiban sem. És ez ad erőt neki, hogy múltját elismerve és megbánva, Isten felszabadítsa őt hibáinak, bukásainak terhe alól.

És mindezek után folytatódik a zsoltár; immár nem kétségbeesetten, bűntudattal gyötörve, hanem megújult reménnyel, és Istenbe vetett hittel.

Ez a zsoltár nem csak Dávidról szól, hanem rólad is. Ha valaha túl nagynak érzed hibáidnak, tévedéseidnek, bukásaidnak súlyát, soha ne feledd, hogy Isten akkor sem hagyott el téged! Ne feledd, hogy van lehetőség arra, hogy megbékélj önmagaddal és Istennel.

De ezt a békét csak a szünetben lelheted meg.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jabéc imája

Ez nem az a nap!

Fogadd jól a kritikát!