Meghívó egy normális életre
Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik
odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal
törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve
Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor
vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Mi végre is vagyunk mi keresztények ezen a világon? Ha itt
élünk a földön, akkor miért az „odafennvalókkal” kell törődnünk és nem a „földiekkel”?
Keressük inkább az angyalok társaságát, akikről lényegében semmit sem tudunk,
és hagyjuk magukra a húsvér szeretteinket?
Valljuk be, néha egyszerűbb kijönni az elképzelt szárnyas, glóriás
lényekkel, mint a nagyon is valóságos rokonokkal, szomszédokkal, kollégákkal.
Viszont, ha tovább olvassuk a fejezetet, akkor láthatjuk, hogy a megoldás pont ennek
az ellentéte.
Pál azt kéri, hogy hagyjuk a földieket, de nem a
földijeinket. Arra kéri a keresztényeket, akiket megérintett Krisztus áldozata,
és szeretete egy új életre indított el, hogy fordítsunk hátat a rossz dolgoknak,
ezek tartoznak a „földiek” kategóriába, mint a hűtlenség, kapzsiság, gonoszság,
gyalázatos beszéd, és tegyük a jót, éljünk a jézusi elvek szerint, ezek
tartoznak az odafennvalókhoz. Legyünk könyörületesek, jóságosak, alázatosak,
szelídek, türelmesek, és éljünk Krisztus szeretetével!
Nem azt tanácsolja, hogy zárkózzunk elefántcsonttornyokba
(pedig néha de jó lenne…), hanem pont azt, hogy éljünk az emberek között ott,
ahova Ő vezet minket, emberségesen. Adjuk tovább azt a szeretetet és kegyelmet,
amit mi megtapasztaltunk Istentől, és ne rekesszük ki egymást. Nyújtsunk segítő
kezet a másik felé, mert mi már megtapasztaltuk, milyen az, amikor Ő felemel
minket a sárból, tiszta ruhát ad az elnyűtt helyébe, és meglátja bennünk az
értéket.
A kereszténység nem csendes semmittevés, nem elzárkózás a
világtól, hanem Krisztus képviselete a mindennapok sűrűjében kézzelfogható
tettekkel.