reggeli dicséret

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” János első levele 3:2  Hajnal volt, békésen aludtunk a kórházi szobában. Én az ágyon feküdtem, te pedig ott szuszogtál a mellkasomon. Csak ketten voltunk, a többi szobatárs előző nap délután hazamehetett. Aztán kinyílt az ajtó, és betoltak egy hölgyet, aki nemrég adott életet a hatodik gyermekének. Volt vele azalatt az idő alatt, - míg osztoztunk a kórtermen, - néhány jó beszélgetésünk. És egyszer, ahogy nézett minket, azt mondta: „Nagyon hasonlít rád a kislányod.” Nekem pedig ez olyan jól esett, mint egy falat kenyér.  Sokan (nagyon sokan) mondták és mondják azóta is, hogy apára hasonlítasz. Már te is elkezdted mondogatni: „apja lánya, apja lánya”. És halkan (nagyon halkan) megjegyzem, nem bánom. Sőt. Szeretem benned felfedezni annak a férfinak a vonásait...