reggeli dicséret

"Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." Példabeszédek 3,6 Hogyan is tudná felfogni az ember a végtelent? Az ábrázolásai, ahogy a képeket nézem, számomra semmitmondóak. Egy egybefonódó karika, megcsavarva. Ez lenne? Bár nincs eleje, se vége, határa mégis véges. Oly kicsiny, amekkorára készítik. Elvész a térben, mert az alatta, fölötte, előtte, mögötte és mindkét oldala irányában továbbra is végtelen. Vezetés közben néztem a téli tájat. Temetésre utaztunk, egy élet derékba tört, véget ért. A havas fehérségbe betört a köd. Ahogy figyeltem az elsuhanó fákat, hirtelen egybemosódott minden. Nem tudtam, hol kezdődik a köd és hol ér véget a táj fehérsége. Benső békesség, nyugalom töltött el. A végtelen mindenhol ott volt, abban a pillanatban. Számomra a végtelen magát Istent jelenti. Elmúló éveink minden pillanatában csak Ő örök egyedül. Csak Ő az egyetlen, aki nem változik, aki mindig velünk van, akinek jelenléte mindig biztonságot ad, mert

„Te vagy oltalmam. Te mentesz meg veszedelemtől. Körülveszel engem a szabadulás örömével.” Zsoltár 32:7. Tudod miben felülmúlhatatlan számomra Dávid? Miben látom igazi nagyságát? Hát abban, hogy hozzám hasonlóan követett el bűnöket, nagyokat és még nagyobbakat, de mindig megtalálta a megbánás helyét, és ezután mindig szívből tudott örülni annak, hogy Isten is – és saját maga is önmagának – képes volt megbocsátani. S ezért őszintén hálát is adott. Egy ilyen hálaadó, öröm-zsoltár a 32. Kérlek, ma reggel olvasd el figyelmesen ezt a fejezetet egy másik fordításban. Ízlelgesd a szavakat. Próbáld meg beleképzelni magadat egy olyan eseménybe, amikor megbántad bűnödet és bocsánatot kértél, és nyertél Istentől. 32 Zsoltár Boldog, akinek bűneit megbocsátották, és vétkeit eltörölték.   Áldott, akit az Isten felmentett minden vád alól, és lelkében nincs hamisság.   Ameddig eltitkoltam bűneimet, még csontjaim is kiszáradtak, naphosszat segítségért kiáltoztam. Éjjel-nappal rám neheze

„Mert te gyújtasz nekem mécsest, URam, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben. Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.” Zsoltárok könyve 18:29-30 Gyerekkorom egyik kedvenc filmje volt A medve (1988). Ebben egy elárvult medvebocs és egy vadászok által megsebesített óriási grizzly barátságát mutatja be a francia rendező. A film utolsó izgalmas képsora az, amikor az egyedül maradt bocsot egy puma támadja meg. A nagymacska gyorsabban fut, mint a kis medve, aki kétségbeesésében egy folyó fölé benyúló faágra menekül. Így azonban zsákutcába jut, a puma pedig kérlelhetetlenül közeledik. A hátráló medve alatt eltörik a fa, beleesik a folyóba és elsodorja a víz. A puma a parton követi, majd megtámadja a vízből kikászálódó kétségbeesett medvebocsot. A macska belekarmol a kis medve orrába, aki ekkor vadul elkezd ordítani. A puma először meglepődik, lassan hátrál, majd jobbnak látja távozni. A harcias medvebocs diadalmasan két lábra ágaskodik, közbe

„És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!”   (Ézsaiás könyve 6. fejezet 8. vers) Egy történet szerint, dél-afrikai tartózkodása során Dr. David Livingstone skót missziónárius orvost a Londoni Missziónárius Társaság levélben kereste meg: Mr. Livingstone, tudomásunkra jutott, milyen nagyszerű munkát végez Afrika ismeretlen, civilizációtól távoli vidékein. Elhatároztuk, hogy szeretnénk támogatni munkáját, és küldenénk olyan elszánt fiatalembereket, akik segítenék eme nemes szolgálatát. Kérjük, írja meg jelenleg hol tartózkodik, milyenek ott a körülmények, van-e valamilyen jó út oda? Livingstone válasza erre az volt: Ha csak olyan embereket tudnak küldeni, akiknek jó útra van szükség, akkor nem tartok igényt felajánlásukra. Ide olyanokat küldjenek, akik eljönnek akkor, ha egyáltalán nincs út.” Bizony, egy-egy nagy horderejű prédikáció hatására, mások tapasztalatait l

„...bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet,   ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,   akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret.” Példabeszédek könyve 2. fejezet 3-5. verse Mit kell érte cserébe adnom? Egyszer csörög a telefon. Felveszem és következő történik: kedves hangon egy férfi visszautasíthatatlan lehetőséget vázolt fel nekem. Semmit nem kell tennem néhány apróságon kívül (ami a személyes adataimat érintette, kártyaszám, jelszavak, stb...), és cserébe máris hozzájuthatok egy nagyobb összegű pénznyereményhez. Teljesen rácsodálkoztam, hogy ennyire átlátszó dumával próbálja elcsenni az adataimat. Nálam nem ért célt, de lehet valakinél igen. Ha kérünk valamit, és cserébe adnunk kell valamit, mindig mérlegelünk, hogy az nekünk megéri-e? Nem kell tudósnak lenni hozzá, és ezzel nem a nálam okosabbakat szeretném diszkriminálni, de ez egy igazán kiváló feltétel: Kérj bölcsess

Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel. Zsoltár 29,11 Előbb-utóbb mindannyian elfáradunk, néha belefáradunk az életbe. Szükségünk van feltöltődésre, megújulásra. Hol találjuk meg ennek forrását? Szórakozásban, bulizásban? A hétköznapok egyhangúságát kétségkívül megtörhetjük így, de többnyire fáradtabbak vagyunk, mint előtte, s gyakran szenvedélyek fogságában találjuk magunkat rövid időn belül… El kell döntenünk tehát, hogy csupán kikapcsolódást vagy ennél többet: felüdülést keresünk-e? A 29. Zsoltár 11. verse úgy mutatja be Istent, mint aki az erő forrása lesz népe számára: „Az Úr ad (majd) erőt népének”. Ha az egész zsoltárt elolvassuk, azt is megérthetjük, hogyan: a Szava által. Isten szava teremtő hatalom, amely felette áll a természet erőinek, uralja a vizeket, a viharokat, a tüzet, megrendíti a földet. A természet elemeinek tombolásakor átérezhetjük gyengeségünket , kiszolgáltatottságunkat. Isten azonban felette áll a természet erőinek is. Szavában megv

„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.” Mózes első könyve 1:31 Minden tökéletes volt. Minden. Akkor ott az elején. Béke volt és biztonság. Harmónia. Igazi szeretet. Az ember tökéletes kapcsolatban élt Istennel, a társával, a természettel és önmagával. Nem volt bűn és minden rossz, ami ebből fakad.  Aztán úgy gondoltuk, hogy ez nem elég. Hogy Isten takargat előlünk valami még jobbat, és önző módon csak magának akarja. A Kísértő becsapott minket, és mi fellázadtunk. Mert olyanok akartunk lenni, mint Isten, tudni akartuk, mi a jó és mi a rossz.  És ezzel a lépéssel elveszítettünk mindent. Isten az Ő képmására alkotott meg minket. Olyanok voltunk, mint Ő. És igenis, tudtuk, mi a jó és mi a rossz. Minden jó volt, amit Ő adott. A rossz pedig annak az egy fának a gyümölcse. Annak az Egynek. De nekünk pont az kellett.  A kapcsolat megszakadt, a harmónia és béke eltűnt, az isteni képmás eltorzult bennünk. És már azt