Bejegyzések

elefánt címkéjű bejegyzések megjelenítése

A végtelent tapogatva

Kép
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Pál első levele a korinthusiakhoz 13:12 Egy történet szerint élt egyszer régen egy kis faluban hat vak ember. Nem látták soha a napvilágot, így a tárgyakról, élőlényekről, a körülöttük lévő világról is csak többi érzékszervük alapján alakították ki saját képüket. Egy napon egy elefántot hoztak eléjük, és ők pedig kíváncsiak voltak, hogyan is néz ki ez a nagy állat. Odamentek hát a hatalmas állathoz, és mindannyian megérintették. „Nahát! Az elefánt olyan, mint egy oszlop.” – szólalt meg egyikük, aki az állat lábát tapogatta meg. „Nem, nem, inkább olyan, mint egy kötél.” – mondta a másik, aki a farkát fogta. „Szerintem inkább olyan, mint egy vastag faág.” – szólt a harmadik, aki az agyarát tapogatta. „Nincs igazatok, az elefánt úgy néz ki, mint egy hatalmas legyező.” – állapította meg a negyedik, aki az állat fülét fogdosta. „D...