reggeli dicséret

"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." Jelenések 2,10b Szól a figyelmeztetés minden kereszténynek Szmirnában, és azóta is minden Krisztust követőnek. János apostol továbbította a híveknek Isten prófétai üzenetét, ami be is következett úgy a városi gyülekezet, mint a kereszténység egy bizonyos korszakában. A megmentő szeretet működött akkor, és működik ma is. "...ne félj azoktól, a miket szenvedned kell" - Itt az újesztendő küszöbén azon gondolkodunk, mi lesz jövőre? Mi lesz 2017-ben? Nincs rá válaszunk. Nem látunk a jövőbe és nem is lenne jó, ha látnánk. Általában attól félünk, ami szenvedést, ami fájdalmat hoz, de nincs miért. Nem azért, mert nem fog megtörténni - hiszen az élet természetes velejárója a szenvedés -, hanem  azért, mert a félelem megbénít, cselekvőképtelenné tesz. Nem enged felkészülni, nem segít jól válaszolni, sem helyesen továbblépni. Pedig sokszor az tesz emberré minket, ahogy válaszolunk, ahogy továbblépünk

„Nem azért szeret az Úr, és nem azért választott ki titeket, mintha minden népnél többen volnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és azért szabadított meg a szolgaság házából, az egyiptomi fáraó kezéből, mert szeret titeket az Úr, és megtartja az esküt, amellyel megesküdött atyáitoknak.”   5Mózes 7:7-8. Elérkeztünk a 2016-os év legutolsó napjaihoz. Élénken vissza tudok emlékezni a 16 évvel ezelőtti ilyenkor tájt történt eseményekre. Az egész világ felbolydult. Ezredfordulóhoz érkezünk! Már csak néhány óra van addig. Kíváncsiságot , aggodalmat, érdeklődést közvetített az összes hírközlő eszköz. Nagy dolog átlépni egy ezredfordulón. Nem gyakran fordul elő ilyesmi. Sokan megértük, átéltük és túléltük. Azóta eltel t 17 év. Isten mindezideig megtartott. Nem azért, mert olyan jók vagyunk. Nem is azért, mert  megérdemeltük. (A  szlogen szerint: „Mert megérdemled!”) Nem, nem ezért. Egyszerűen azé rt, mert szeret minket é

„Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.” Ézsaiás próféta könyve 61:10 Egy tucat felelősségemre bízott fiatallal vonatoztam keresztül a fél Kárpát-medencét, hogy valahol a Gyimesi szorosnál egy túratáborban vegyünk részt. A hosszú és unalmas utat úgy terveztük, hogy félúton megpihenünk az egyik városban, sőt másnap se utazunk tovább, hanem részt veszünk a helyi istentiszteleten, és csak harmadik nap folytatjuk zötykölődésünket Magyarország történelmi határvidéke felé. Este, amint megérkeztünk a félúton fekvő városba, a hitközség vezetője felkért, prédikáljak másnap a gyülekezetnek. Akkoriban még igencsak kezdő voltam ilyen dolgokban, de azért szívesen elvállaltam. Igen ám, de én túratáborba készültem. Volt nálam sportszandál, oldalzsebes, lábszárnál lecipzározható túranadrág, no és – épp az istentiszteleti

„Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké.”   (121. Zsoltár 7-8. vers) „Szemeimet a hegyekre emelem. Honnan jön az én segítségem? Segítségem az Úrtól van, aki az eget és a földet alkotta.” Ezekkel a sorokkal kezdődik a 121. sokunk egyik legkedvesebb zsoltára, mely a nehézségek közepette oly sokszor erőt ad. Jó, ha minden nap tudatosítjuk magunkban, és hálát adunk azért, hogy az Örökkévaló gondoskodó szeretettel vesz körül bennünket életünk minden napján. Hogy megőriz bennünket minden gonosztól… Minden gonosztól? De akkor miért voltam beteg egy hete? Miért ment tönkre az autóm, a számítógépem? Miért engedi, hogy szenvedjenek a szeretteim? Felületes olvasóként úgy tűnhet, itt túlzó elírás van, Isten nem minden, hanem néhány gonosztól őriz meg. Vagy? Bizony, ma reggel ez a zsoltár földhözragadt tekintetünket más régiókba szeretné emelni. Hiszen, ha csak azért imádkozunk é

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok. ” Zsoltárok könyve 119. fejezet 165. verse Egy meleg nyári napon a diákok az egyetemen az utolsó vizsgájukra készültek, az államvizsgára. A fiatal felnőttek között az izgalom szinte tapintható volt, és a folyón, ami az év többi napján a diákok hangjától hangos, most nem lehetett mást hallani, csak a könyvek, jegyzetek lapjainak forgatását, nagy sóhajtozásokat, és néhány egymást bátorító szót, mondatot. A verejték mindenki homlokán megjelent és nemcsak a rekkenő hőség miatt, és a zakó miatt, amit fiúknak, lányoknak egyaránt viselniük kellett, hanem a vizsgabizottság elé lépéstől való félelem miatt. De kész, innen már nincs visszaút, mindenkinek számot kell adni arról hogy mit tud, és az is ki fog derülni, hogy ki mit nem tud. Ebben az ideges hangulatban megjelent egy diák, akinek az arcán nyugodtág volt, aki nem volt ideges attól, hogy a bizottság előtt számot kell adni, hanem teljes magabiztos

"Mert Őbenne (Krisztusban) lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak"  Kolossé 2.9-10 Ki tudná felmérni mi mindent jelent számunkra az, hogy Krisztusban lakozik az istenség egész teljessége testileg?! Nem csupán valamennyi az istenségből, hanem egész teljessége! Mit árul el ez Isten hozzánk való viszonyulásáról, szeretetéről, együttérzéséről? Milyen őszinteségre késztethet ez minket a hozzá való közeledésünkben? Milyen reménységet jelent ez számunkra amikor saját korlátainkba ütközünk, vagy amikor az ígéreteinek teljesedésére várakozunk?  Pál apostol azt mondja: "...Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8.31) Krisztus pedig nem csupán velünk van, hanem mi őbenne vagyunk, ő pedig mibennünk. Ennél szorosabb kapcsolat nem létezik... "Ti Őbenne vagytok beteljesedve..." Nem önmagunkban, s nem önmagunktól nyerjük el a teljességet. Bármennyit küzdünk ér

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Lukács evangéliuma 2:11  Nem tudom, hogyan tellt a Szentestéd, kedves olvasó, de hadd legyek ma reggel őszinte veled. A miénk pocsék volt. Adott egy fogzós, húszhónapos, aki valahogyan megint megfázott, és hiába kértem, nem volt hajlandó ebéd után negyvenöt percnél többet aludni. Ő nyűgös volt, én kapkodtam, a férjem próbált túlélni a szortyogó trónörökössel, de így sem tudtunk akkor és úgy kezdeni ünnepelni, ahogy terveztem. És mire odaértünk, hogy végre vacsora után leülhetünk együtt olvasni, beszélgetni, játszani, a poronty már inkább az altatást akarta.  Mire végeztem az esti cseppet sem rövid procedúrával, kissé keserű ízzel a számban ültem le a gép elé. Mert nem úgy sikerült az ünnep, ahogy szerettem volna. És ekkor megláttam a reggeli dicséret szövegét. És valami derengeni kezdett.  A csoda már megtörtént. Kétezer évvel ezelőtt. A csoda megtörtént, és én ezt már nem tudom elrontani. Üdvözítő