Felmérni a végtelent
„Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható, az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, az örökkévaló.” 2 Kor 4:17-18 Amikor középiskolás voltam fizikaórán a tanárom, a csillagokról mesélve, a végtelenről beszélt. „Lehetetlen elképzelni a végest, mert a világegyetem végtelen.” – mondta. „Minden csillag után, van egy következő és még egy, és még egy. A csillagok csillaghalmazokat alkotnak, minden csillaghalmaz pedig egy galaxist alkot. Minden galaxis mögött van egy másik galaxis. Nem tudjuk megérteni, hogy ennek a sornak egyszer vége lenne, mert ha így is lenne, fel kell tennünk a kérdést: Mi van a vég után?” Osztálytársaimmal tovább beszélve a témát az időről gondolkodtunk. Ha a tér végtelen, az időnek is annak kell lennie, mert mindig volt azelőtt, és lesz azután. A jelen pedig mindig csak egyetlen pillanat, amit megélve azonnal múlttá válik. Persze is