reggeli dicséret

Nem hiába várunk az Úrra! „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” Zsoltárok 40. fejezet 2-3. vers Dávid zsoltára ez, és Krisztusé, a Dávid fiáé (Lukács evangéliuma 18:39), hiszen maga az Ige azonosítja be Krisztus imájának (Zsidókhoz írt levél 10:5-9). Krisztus ugyanis miattunk került a pusztulás vermébe, bűneink büntetését ő vette magára (Ézsaiás próféta könyve 53:5, Zsoltárok 40:13), noha abban telt kedve, hogy Isten akaratát teljesítse, és törvénye mindvégig a szívében volt (9. vers). Az Atya pedig meghallgatta Őt istenfélelméért (Zsidókhoz írt levél 5:7). És pont ezért, mert Krisztus imájáról van szó, méghozzá meghallgatott imájáról, örülhetnek és örvendezhetnek benned mindazok, akik Istent keresik. És akik Isten szabadítására vágyódnak, elmondhatják, hogy nagy az Úr (Zsoltárok 40:17). Mert bár nyomorultak és szegények vagyunk, de Krisztus

Mint a kisgyermek „És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt, és monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.” Máté 18:2-4 A tanítványok rangvitáját olvashatjuk a fejezet első versében. Jézus ezt a vitát a fent olvasható tanításával dönti el. Abban a korban a gyermekek, csakúgy, mint az asszonyok, nem voltak a társadalom teljes jogú tagjai. Amikor szerető anyák gyermekeiket Jézushoz vitték, hogy áldja meg őket, a jelenlévő férfiak haragra gerjedtek, amiért Jézust gyermekekkel „fárasztják”. Ilyenkor Jézus mindig párfogásba vette a csöppségeket, s megáldotta őket, mit sem törődve a kor szokásaival, a férfitársadalom véleményével (lásd: Márk 10:14; Lukács 18:16). Gyermekekkel példálózni, komoly tanításokba bevonni őket, rájuk mutatni, nem volt egy népszerű dolog Jézus korában. Ma egészen

Az Úr útjai " Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim- így szól az Úr ." Ésaiás 55:8 (új prot.ford.) Amikor tegnap este a mai reggeli dicséretet szeretettem volna megírni egyszerűen nem akart működni az interneten. Ezért elnézést kérek azoktól, akik korán kezdték a napot és nem tudták olvasni... Ebben a szakaszban Ésaiás az Istenhez való megtérésre, bűneink elhagyására szólít fel minket. Teszi ezt úgy, hogy az Ige megtisztító, megjavító és célba érkező hatásáról beszél az akkori Izraelnek és nekünk is, a ma élőknek. Isten azért adott le írásban is rendelkezéseket, figyelmeztetéseket és ígéreteket, mert tudta, hogy szükségünk lesz az ihletett Igére, amelyet mintegy tükröt (Jakab 1:23) magunk elé tarthatunk és megtudhatjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Az Ige elmondja azt, hogy mindenkinek szüksége van Istenre, a hozzá megtérésre, mert csak így lehetünk boldogok, és így lehet célja életünknek az örökélet. A bűnös ember út

Gyógyító vidámság „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.” (Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers) Néhány éve a kecskeméti körzetben szolgáltam. Kiskunfélegyházán, ahol laktunk egy kiöregedő gyülekezet volt, illetve a fiatalok többsége beköltözött a jobb munkalehetőség végett a megyeszékhelyre. Viszont ennek a kis közösségnek tagjai bár idősek és betegesek voltak, de tőlük tanultam meg mit jelent ez a Bibliavers a gyakorlatban. Egyikőjük, Marika néni különösen sokféle problémával küzdött. Egész életét végigkísérték a betegségek. Vesebaj, magas vérnyomás, csípőprotézis, és mindenféle műtét volt a háta mögött. Egy alkalommal a bal lábán valamiféle seb miatt súlyos vérmérgezést kapott és az orvosok válaszút elé állították. Vagy amputálják a lábát térd fölött, vagy meghal. Természetesen a családjára is tekintettel az előbbit választotta. Mikor tudomást szereztünk állapotáról, és hogy a kórházban, melyik szobában találhatjuk meg, elhatároztu

Én és az Atya egy vagyunk Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: "Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk." (János 10, 27-30) Ma Jézus úgy mutatkozna be: Én vagyok a jó menedzser. Aki megbotránkozik ezen az állításon, annak két dolgot érdemes megfontolnia: A pásztor Jézus korában megvetett hivatás volt, a társadalom peremén éltek. Jézus hallatlanul felértékelte őket. Jézus nem azt mondta: Én vagyok a pásztor, hanem én vagyok a jó pásztor. Itt is a jó menedzseren van a hangsúly, nem a menedzseren. Jézus öt pontban fogalmazza meg, mitől jó a menedzser. Először is munkatársai feltétlenül bíznak benne: hallgatnak szavára. Erre minden okuk megvan, hisz - és ez lenne a második pont - a "Főnök" bensőségesen ismeri őket. Ezt ma kevés mened

Szabadon a bűntől „Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet.” Rómabeliekhez írt levél 6:22 A szimbólumoknak nagy ereje van. Kifejeznek valamit. Emlékeztetnek, reményt adhatnak. A szabadságnak is vannak szimbólumai. Szinte minden nemzet használ valamilyen szimbólumot, melyek a szabadáguk elnyerésére emlékezteti őket. Egy szobor, egy oszlop, egy tér vagy emlékmű. Szinte bármi lehet. A lényeg, hogy emlékeztessen a dicső múltra, a hősökre, áldozatokra, a győzelemre. A keresztények „szabadság-szobra” az a kereszt, melyen Jézus függött, ahol a bűn rabszolgaságából megváltott. A szabadságnak ára van. Egy rabszolga önmagát képtelen megszabadítani. Nincs lehetősége, nincs hatalma, nem tud annyit dolgozni, hogy keresetéből megváltsa magát, mivel vagy ingyen, vagy éhbéren dolgoztatja gazdája. A szabadságát tehát valaki másnak kell megváltani, egyébként semmi esélye nincs. Sátán – a v

Az Úrtól rendelt út „Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is.” Jeremiás 32:39 Tejfehér köd volt. Szinte semmit sem lehetett látni. Próbáltam kivenni az útpadkát, ahogyan araszoltam előre. Közben azon gondolkodtam, vajon még mindig az úton vagyok? Néhány tábla jelezte csak, hogy nem a szántáson zötykölődöm. Aztán megpillantottam egy halványpiros fényt. Egyre erősebben látszott, és mikor egészen közel ért, láttam, hogy feljebb van: egy teherautó. követtem ezt a különös csillagot teljes bizalommal. Fentről minden jobban látszik… Teljes volt a sötétség. A nép messze járt Isten ismeretétől. A völgyekben gyermekeiket áldozták fel, a templomba pedig bálványt állítottak és a felkelő napot imádták. Azokat pedig, akik Isten útjain jártak volna, üldözték. Ebbe a sötétségbe visz Isten Igéje reménysugarat. „Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Viss