reggeli dicséret

"Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek." János 15,15 Amikor az Isten és ember kapcsolatára gondolunk, szinte természetesnek vesszük azt, hogy ez csak szolgaság lehet. "Az Atya a menny királya, a fia Jézus Krisztus, az egyház képviselői a papok az Ő szolgái, mi pedig a szolgák szolgái vagyunk." - gondolták mindezt hosszú évszázadokon át a keresztények. A vallásos ember fejében "tiszta" kép volt a hierarchiáról. Ez a kép azonban szinte megközelíthetetlenné tette számára az Istent, hiszen Isten szolgái is jóval felette álltak, úrnak számítottak, akihez nem akármikor mehet az ember, hanem csak akkor, amikor megengedték. (Máig megmaradt a köznyelvben megszólításként, még az egyszerű lelkipásztorra is, a tiszteletes úr , lelkész úr , megnevezés.) Hát akkor hogyan is állhatna oda csak úgy a Magasságos elébe, h

„Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” ( Máté 18:19-20 ) Első olvasásra az jut eszembe erről az igéről, hogy a zsidók szabályai szerint a zsinagógákban nem lehetett közös istentiszteletet tartani addig, amíg legalább hat fő nem volt jelen. Ezzel szemben, Jézus azt tanítja, hogy ha legalább ketten együtt vannak az Ő nevében, akkor Ő közöttük van. Mennyivel jobb ez annál, mint ha várni kellene arra, hogy legalább hatan összegyűljenek. Ebben a rohanó, individualista világban időnként sokat kellene várni ahhoz, hogy meglegyen a kötelező létszám. Az is figyelemre méltó, hogy Jézus szerint (is) legalább 2-3 főnek együtt kell lennie ahhoz, hogy Ő ott legyen közöttük. Tudjuk, hogy Jézus velünk van akkor is, amikor teljesen egyedül vagyunk, megszólíthatjuk Őt magányos, csendes szobánkban és Ő hallan

"De ha a bűnös megtér, és nem követi el többé vétkeit, hanem megtartja minden rendelkezésemet, törvény és igazság szerint él: akkor élni fog, nem kell meghalnia. Azokat a vétkeket, amelyeket elkövetett, elfelejtem majd neki. Azokért az igaz tettekért, amelyeket véghezvitt, élni fog! Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” Ezékiel próféta könyve 18. fejezet 21-23. vers Különös élmény egy börtön falain belül húsz elítélttel együtt ünnepelni Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepét. Olyan élmény ez, amit minden keresztény ember számára csak ajánlani tudok. A 21. századi Európában könnyű keresztényként élni a mindennapokban. Senki nem kérdezi meg, hogy miért hiszek, és mi sem kérdezünk vissza, hogy a másik miért nem. Látjuk egymás hibáit, de a korszellemnek megfelelően hagyjuk, hogy mindenki úgy rontsa el az életét, ahogy szeretné. Látjuk a saját hibáinkat is, de úgy gondol

„És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet;” (Ezékiel könyve 11. fejezet 19. vers) Ma az egyik kedvenc versemet ajánlom figyelmedbe, mely mai Igénk mellé téve pesszimistának tűnhet, ám valójában csak kijózanít. Az Ezékielnél többször is visszatérő ’szívátültetés’ képe ugyanis nem isteni kényszer hatására megy végbe, hanem csak akkor, ha te is akarod. Rónay György: Kövek és kenyerek Állj meg állj meg állj meg kiáltoztak a vakok süketek bénák nyavalyatörősek állj meg állj meg állj! álltak az út mentén kiabáltak verték bottal a földet mankókkal hadonásztak mert Jézus jött az úton előtte pendelyes gyerekek zsivajogtak mellette csöndesen a Tizenkettő lépkedett s mögötte ment a nép.... Nézz ránk s látni fogunk nézz ránk s járni fogunk és nézz ránk és a fülünk hallani fog! Tülekedve előre rohantak Jézus jött az úton Állj meg állj meg állj meg! És Jézus megállt és rájuk nézett és meggyógyul

„Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. Megmentelek a gonoszok kezéből, megszabadítlak hatalmukból. ” Jeremiás könyve 15.fejezet 20-21. verse Ötödik osztályos voltam, amikor kialakult egy kis banda háború az iskolában. Szövetkeztünk néhány osztállyal, és egy nagyobb osztályt szerettünk volna megleckéztetni. Könnyű harcnak indult, mert mi kétszer annyian voltunk, és a hetedikes fiúknak se kellett kétszer mondani, hogy jöjjenek balhézni. Nem vagyok rá büszke, de volt egy kicsi verekedés, és én is harcoltam egy fiúval. Győztem. Mert jöttek a többiek és segítettek. Másnap azonban a zeneiskolából jöttem haza, és egyszer csak azt látom a távolban, hogy az a srác jön velem szemben, akivel összeverekedtem az iskolában, de most ő sem egyedül volt. Akkor meg kellett hoznom egy döntést, hogy mit fogok tenni. Elszaladni nem lehet, mert másnap az egész i

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1János 1:9. „Megbocsátok, de nem felejtek...” „Megbocsátok, de nem akarok veled többé találkozni...” „Megbocsátok, ha azt látom, már megváltoztál...” Megbocsátok, ha majd kiérdemled a bocsánatomat...” Kimondva vagy éppen kimondatlanul, de sokszor találkozunk ezzel a viszonyulással az emberi kapcsolatainkban. Emiatt pedig nehezen hisszük el, hogy Isten másként van a megbocsátással: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1János 1:9) Azt nem mondhatjuk, hogy Istennél a megbocsátás feltétel nélküli, de azt sem mondhatjuk, hogy a feltétele teljesíthetetlen. Azt kéri csupán, hogy nézzünk szembe a helytelen dolgainkkal és nevezzük néven őket. „Csakhogy ismerd el a te hamisságodat...” (Jeremiás 3:13) Persze nem is olyan egyszerű feladat ez, hiszen az őszinte szembenézést, bűneink mentegetőzés nélküli meg

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” János első levele 1:7  Hajnali negyed 4 volt, mikor felsírtál, és találkoztál először a kinti világ mesterséges fényeivel. Fura volt, szokatlan, biztosan ijesztő is, hiszen kilenc hónapig koromsötétség és meleg vett körül, ahogy növekedtél és fejlődtél percről-percre. Miután végeztek a szükséges vizsgálatokkal, mérésekkel és végre újból a kezembe vehettekek, a szülésznő csak a legtávolabbi lámpák egyikét hagyta égve, hogy az aranyórára félhomályba burkolózva bújhassunk össze, és kezdhessünk megismerkedni egymással.  Aztán szépen lassan megtanultad szeretni a fényt, megtanultál a világoságban élni. Most már szereted nézni a lámpákat és mindent, ami világít. Szeretsz nézelődni, amikor sétálni indulunk. És mereszted a szemeidet, amikor lekapcsoljuk meseolvasás után a villanyt, hogy hova is tűnt hirtelen az a s