reggeli dicséret

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.  1Jn 3:1 Mivel lenyűgöz a természet működése, szabadidőmben szeretek természetfilmeket nézni. Arra jöttem rá, hogy mivel az állatok élete egyszerűbb mint az embereké, ezért könnyebb megfigyelni, hogy milyen módon gondoskodnak a szülők a kölykeikről. Szinte minden állat a következő dolgokat biztosítja a kicsinyeinek: élelem, védelem, képzés. Például, ha a tigrisek életét nézzük, náluk általában az a jellemző, hogy a kölykök 1,5 - 2  éves korukra válnak önállóvá, de addig teljesen az anyjuktól függnek. Eleinte anyatejjel (vagyis tigristejjel :) ) táplálja őket, később húst hoz nekik és rászoktatja őket a szilárd táplálékra. Ha esetleg valamilyen más vadállat kerülne a közelükbe, megvédi őket és más rejtekhelyet keres nekik. Idővel megtanítja őket vadászni is, hogy a későbbiekben saját maguk is boldoguljanak. A tigris kölykök eleinte figyelik, ahogy az anyjuk

"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." - Jézus Márk 10:14 A gyermekekhez való viszony nagyon sokféle volt a társadalmakban. Volt, ahol kis emberként kezelték őket, volt, ahol éretlen személyként, volt, ahol tulajdonként. Tudták, hogy a római korban a családfő akár ki is végeztethette a gyermekét, akiről azt gondolta, hogy szégyent hozott rá? Vagy tudta, hogy a középkorban az állatoknak ügyvéd járt, ha kárt tettek, de ezt a jogot a kisgyermekek nem élvezték? Jézus hozzáállása példa értékű még a mai korban is. Észreveszi a gyermekeket, foglalkozik velük, szereti őket, értékeli őket, neveli őket. Sőt példaként állítja a felnőttek elé: "Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Miért példa a gyermek a hitben? Miért épp ővék az ország? Ez egy Jézus korához képest is régi történet a Bibliában! Izrael népe megszabadult a rabs

"Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”  Ézsaiás próféta könyve 65:24 “A szokásosat kérem!” Mindig tetszett ez a mondat. Látva a filmekben, amikor a főhős belép a megszokott kávézójába, éttermébe, bárjába, és csak annyit mond: “A szokásosat!” és a pincér máris tudja, mire gondol — Mindig is arra vágytam, hogy megtapasztaljam, milyen is ez. Csak bemenni a kedvenc kávézómba, köszönni a pultosnak, és ő rögtön tudja, hogy mit is szeretnék. Persze ahhoz, hogy az ilyen valóban megtörténhessen, az ember hónapokig, évekig kell ugyanarra a helyre járjon, találkozzon ugyanazokkal az emberekkel, rendelje ugyanazt a kávét. Ennek olyan megszokásnak kell lennie, ami beleég az ember mindennapjaiba. Jó volna csak annyit mondani "a szokásosat!" Kicsit olyan ez, mint az egymás mondatait befejező házaspárok. Nincs is szebb annál, mint amikor egy pár elért kapcsolatának arra a szintjére, hogy már meg se kell szólalniuk, és tudják,

„ Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen. ” Ézsaiás könyve 49:16 Ézsaiás próféta könyvében többször megjelenik a közelgő Babiloni fogság elkerülhetetlen szörnyű képe. „Ímé napok jőnek, és elvitetik, valami házadban van, és a mit csak e mai napig gyűjtöttek eleid, Bábelbe; nem marad semmi meg, ezt mondja az Úr!” (Ézs. 39:6) Ahogy olvassuk, magunk előtt látjuk, ahogy az elhurcoltak ott sírnak Babilon vizeinél és azt mondják:„Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!” (Ézs.49:14) Ahogy később Dániel is számolgatja a Jeremiás által megjövendölt hetven év végét, és szinte belebetegszik a várakozásba. Ám Ézsaiás, mint az Ószövetség vigasztaló evangélistája, az ítélet mellé mindig odateszi az ígéretet: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” (Ézs.49:15) Mily vigasztaló szavak ezek ma is, mikor magányosnak és elhagyatottnak érz

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. ” Prédikátor könyve 3:1 Az idő a legértékesebb tulajdonunk. Ha elveszik, már sosem jön vissza, ha elúszott egy lehetőség, akkor már nem lehet visszatekerni az időt akár egy filmet. Az idő, a legértékesebb, amit embertársainknak adhatunk. Vajon mi lenne az az egy vágyad, amit idővel megvehetnél? Szilveszter másnapján a fiatalokkal arról beszélgettünk, mi lenne, ha tudnánk, már csak 10 évünk van... Számtalan ötlet és feltétel hangzott el. Volt, aki a fennmaradt idejét, azzal töltené, hogy körbe utazza a világot, hogy minél több kultúrának a sajátosságait tudja magába szippantani, volt, aki másokon segíteni, és volt, aki magán. Az egyik legérdekesebb válasz az volt: „ha tudnám, hogy 10 évem van hátra, akkor azon dolgoznék a legtöbbet, hogy a jellemem a legtökéletesebb legyen!” Az idő telik, és jönnek-mennek a lehetőségek. Van amelyiket megragadjuk, de van amelyiket elengedjük. Minden döntésünkért,

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik.” János evangéliuma 15:5-6 Jézus ebben a beszédében a tanítványaihoz szól. Azokhoz, akik vele jártak, de hamarosan Mesterük nélkül maradnak. A megkezdett szolgálatot pedig tovább kell folytatniuk a megígért Szentlélek vezetésével, segítségével. A példázatnak több tanulsága is van, ebből néhányat kiemelnék: 1. Jézus nélkül semmit sem tehetünk. – A tanítványok Jézus mellett megtapasztalhatták, hogy nincs olyan helyzet, amiből ő ne tudna megnyugtató megoldást kínálni. Amikor Jézus a megdicsőülés hegyén időzött Péterrel, Jakabbal és Jánossal, a többi tanítvány teljes kudarcot vallott egy ördöngős gyermek meggyógyításakor. Jézus nélkül nincs győzelem, nincs élet, nincs gyümölcsöző élet.  2 . Aki nem ter

„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja?” Lukács evangéliuma 15:8   Minden nap legalább tízszer keresünk valamit. Benti szandit, könyvet, sapkát, kesztyűt, fésűt, krémet, az előző nap kifőzött tésztát, lakáskulcsot, forgalmit, telefont. Van úgy, hogy pillanatok alatt meglesz, mert valaki a családból látta pár perccel ezelőtt, vagy épp jó szekrényajtót nyitott ki, a megfelelő kabát zsebébe nyúlt, a keresés pedig gyorsan és eredményesen zárul le. Van úgy, hogy keményebb munkát igényel a dolog, és akár hosszú órák is eltelnek, mire előkerül. Van olyan tárgy, amit hetek, hónapok óta még mindig nem találunk, pedig valahol a lakásban kell lennie, és van olyan is, ami végleg elveszett.  Ezek a tárgyak nem tudják, hogy nincsenek a helyükön, és segíteni sem tudnak abban, hogy megtaláljam őket. Nekem pedig az esetek nagy százalékában fogalmam sincs, hol l