reggeli dicséret

"Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek." Mt 5,6 Mindig szerettem könyveket olvasni, különösen a kalandregényeket. Néha rettenetes dolgokat olvastam a hajótöröttekről, akik ennivaló nélkül végül egymást falták fel. Csupán azért, hogy borzalmas kínok között, a hatalmas víz, az óceán közepén szomjan haljanak. Már ekkor megtanultam milyen nagy úr az éhség, vagy a szomjúság. Ha ezeket érezzük, akkor enni és inni akarunk. Arra is emlékszem, hogy milyen jó volt egy nagy focimeccs után, miután jól elfáradtunk, rátapadni a nyomóskútra és jól teleinni magunkat. Azt is tudom, farkaséhesen, korgó gyomorral értünk haza, még a vasszeget is megettük volna. Hát, hogyne esett volna jól az ebéd! Ha éhesek vagyunk enni, ha szomjasak, akkor inni akarunk. Táplálkozástan professzoraink egy ideje megállapították, hogy gond van az étvágyunkkal és a szomjunkkal is, mert olyan dolgok után vágyunk, amik nem elégítenek ki bennünket és nem is egészségesek...

"Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztek. Megtaláltattam magamat azokkal, akik nem is kerestek. Ezt mondtam: Itt vagyok, itt vagyok a népnek, amely nem a nevemről neveztetett." Ézsaiás 65,1 Istentelen családban nőtt fel, apja sokat káromkodott, minden rosszért, ami érte őket a fentieket okolta. A fiúnak mégis fájt minden csúnya szó. Bántotta érzékeny lelkét, mert belül érezte, nem helyes. Bár tiltották, szeretett titokban a templomba menni, főleg nyáron élvezte a szent hely csendes hűvösét. Figyelte az imádkozókat, akik térdelve, áhítattal fordultak a szép arcú "istenke" és édesanyja felé. Alaposan megnézte, hogy járnak összetett két kezükben az olvasó gyöngyszemei, miközben ajkuk hangot ki nem adva mozog. Furcsállta, maga inkább kint, az erőben, amikor egyedül volt, csak akkor beszélt. Mivel az írott ájtatosságokat nem ismerte, inkább maga szólt a saját hangján. Elmondta az égnek, ha örült; a fűnek, ha szomorú volt, de tudta, leginkább...

„Kedves Barátom! Hogy vagy? – Csak egy rövid üzenetet küldök, hogy elmondjam, milyen nagyon törődöm veled. Tegnap láttam, hogy a barátaiddal beszélgettél. Egész nap vártam és reméltem, hogy talán velem is akarsz beszélni, de hiába! Elhoztam számodra a szép naplementét és a hűs szellőket, és vártam rád, de nem jöttél hozzám. Fájt nekem, de azért szeretlek, mert barátod vagyok. Még aludtál, a holdsugarat küldtem, hogy elsimítsam homlokod redőit. Ismét vártam, hogy ha majd megvirrad, beszélni fogsz velem, de te munkába siettél…  Az én könnyeim hulltak az esőben… Ha legalább hallgatnál rám! Az ég kékjére, s a csöndes zöld fűre írtam, hogy szeretlek. Ezt suttogtam a fák lombjaiban, a virágok színei ezt hirdették, s erről meséltek a gyorsan szálló madarak. Én vettelek körül a nap sugarában és az illatozó természetben. Az én szeretetem mélyebb, mint az óceán és nagyobb, mint szíved legnagyobb óhaja. Szólíts meg,… beszélgess velem,… és ne felejts el en...