reggeli dicséret

Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. Pál első levele a thesszalónikaiakhoz 2:19-20 Hány barátod van? Ha a válaszod az, hogy legalább egy, akkor már boldog vagyok. Mindenkinek kell egy barát. Akkor van az igazán nagy probléma, amikor nincsenek barátai egy embernek. Ideális esetben egy gyülekezet tele van barátokkal. Olyan emberekkel, akikkel felüdülés beszélgetni, felüdülés együtt lenni. Ideális esetben a gyülekezet amolyan otthonként funkcionál. Közösség, ahova jó tartozni. Pál egy ilyen közösségről beszél. Szereti a thesszalónikai gyülekezetet, és büszkén gondol rájuk, mint testvéreire. Szeretettel gondol vissza arra az időre, amikor együtt munkálkodtak, és vágyik vissza, hogy velük legyen. Szabályosan dicsőségnek fogja fel, hogy ismerheti őket. Amikor te a közösségedre gondolsz, milyen érzések vannak benned? Vágysz rá, hogy köztük legyél

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. Pál második levele a korintusiakhoz 3:18 Peter Benjamin Parker középiskolás koráig úgy élt, mint bármely más gyermek, és akkor történt valami. Egy tudományos kiállításon megcsípte egy radioaktív pók, és ennek következtében átalakult, és emberfeletti képességekre tett szert. Később, amikor jóra kezdte használni a képességeit, szuperhőssé vált. Ő lett Pókember, sok gyermek kedvence (egyik évben farsangkor a fiam osztályában három Pókember is volt egyszerre, ez azért mutat valamit). S mint minden pozitív szuperhős, igaz, hogy erőszakot és fegyvereket is alkalmazva, de harcol a bűn, a rossz ellen, s hogy megmentse a világot. Van azonban egy sokkal nagyobb, és nem csak kitalált szuperhős, aki sokkal több embernek lett példaképe, mint Pókember. Valaki, aki harcol a gonoszság, a bűn ellen, de nem használ erőszakot, hanem

"Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor." Zsoltárok könyve 121:7-8 "Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?" ( Zsoltárok könyve 121 )  Kezemben egy csésze kávéval ülök a Tanács téren, 800 kilométerre az otthonomtól, idegen földön. Előttem a Cenk, a hegy tetején "Brasov" felirattal, a felvonó fel-alá szállítja turisták tömegeit. Turisták. Ma így hívjuk a vándort, aki otthonát elhagyva idegen földön tölti szabadidejét. Hogy mi okból teszi, azt mindenki maga tudja csak: búfelejtésből, szórakozásból kirándul-e az ember, vagy azért, hogy lelki élményt kapjon? Vagy csak azért, mert az egész élet egy nagy zarándoklat? Ahogy ezeken gondolkozom, eszembe jutnak a Zsidókhoz írt levél szavai, és azok az elődeink, akik kitartottak mindamellett, amiben hittek, noha tudták, csak "idegenek és jövevények a földön." ( A zsidókhoz írt levél 11:13 ) Amikor az ember idegen földre megy, bi

„ Mert nappal az Úr felhője volt a hajlék fölött, éjjel pedig tűz lángolt benne. Izráel egész háza látta ezt, amíg csak vándorolt. ” Mózes második könyve 40. fejezet 38. vers Ha lehetséges lenne az időutazás én biztos visszarepülnék a pusztai vándorlás idejébe. Találkozni és beszélgetni Mózessel, kora reggel szedni és megkóstolni a mannát, megnézni a Szent Sátrat, a berendezését, az esti és a reggeli áldozathozatalt, a papok szolgálatát. És persze a legfontosabb, olyan szívesen időznék az Örökkévaló Isten élő jelenlétében, meghallgatnám a hangját, szemlélve a tűz és felhőoszlop egyben fenséges és félelmetes látványát. És gondolj csak bele! Milyen lenne, ha ma valami hasonló jelenne meg a gyülekezeteink fölött. Úgy vélem, nemcsak a nagy ünnepek alkalmával, hanem minden nap, minden napszakban özönlenének az emberek és állandóan tele lennének az imatermeink. Vagy mégsem? Ez is olyan lenne csupán, mint a többi újdonság? Csak három napig tartana? Ugyanúgy megszoknánk, mint a

„Akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.” Kolosséiaknak írt levél 1.fejezet 27.vers Pál a többi apostolhoz és tanítványhoz hasonlóan személyes feladatot kapott Jézus Krisztustól. A fő tevékenységük, hogy bemutassák Istent Jeruzsálemben, Samáriában, Júdeában és ha ez nem elég nagy, akkor egészen a föld végső határáig (ApCsel1,8). Nagy és nemes feladat ez! Hiszem azt, hogy az Úr mindannyiunk szívét a lehető legmélyebben ismeri és csak olyan feladatot bíz ránk, amely valóban hozzánk igazított és amelyben kiteljesedik tehetségünk, a tenni akarás szenvedélye és amely boldoggá tesz. Pál apostol egyike azon bibliai személyeknek, akik fáradhatatlanul tettek az Úrért. Nem sajnálva időt, energiát, anyagai javakat és sokszor a testi épségüket vagy épp az életüket sem. Ennek a nagy elhívástudatnak és tenni akarásnak a legnagyobb motivációja és ereje az volt, hogy

"Ébredj, ébredj, Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, te szent város, mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan." Ésaiás 52.1 Nagyon összetett és mondanivalóban gazdag üzenetet hordoz az öltözet képe a Bibliában. Ádám és Éva a bűneset nyomán mezítelennek látta meg magát. Elveszítették ártatlanságukat, és vele együtt örök életüket is. Az isteni kegyelem azonban befedezte őket, Isten megváltóról gondoskodott számukra, s a helyettes áldozati bárány bőréből készült ruhába öltöztette fel őket. E kép segítségével ugyanakkor Isten arra figyelmeztet, hogy minden, amivel magunkat akarjuk igazolni olyan, mint a szennyes ruha (vö. Ésaiás 64.5), amely méltatlanná tesz minket a királyi menyegzőn való részvételre (vö. Máté 22.11-13). „Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak abba, amit készítettek…” Ésaiás 59.6. Arra van szükségünk, hogy saját igazságunk helyett Krisztus igazságát öltsük magunkra (vö. Róma 13.14), és a Bárány vérében tisztítsuk me

„Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen.” Ézsaiás könyve 55:3 Az ősi Grúziában élt egy szokás, miszerint a férfiak abbahagyták a harcot, ha a nők odadobták fehér kendőjüket. „1993-ban egy grúz filmrendezőnő, Keti Dolidze előállt egy ötlettel: arra kérte a nőket, hogy szeptember 24-én vonuljanak utcára fehér kendőben, így kifejezve a háború elleni tiltakozásukat. A kezdeményezés hatására kétezren cselekedtek a rendező kérésének megfelelően. Ezért 1993 óta Grúziában ez a nap a megbékélés és a harcellenes gondolkodásmód napja, egy évvel később pedig, 1994-ben Magyarország is elismerte az emléknapot.” (Forrás: https://femina.hu/terasz/feher_kendo_napja/ ) Ma van a fehér kendő napja, és bárcsak, bárcsak vége lenne az értelmetlen vérontásnak, hatalmi játszmáknak, elborult, birodalmi vízióknak. Bárcsak béke lehetne ember és ember között minden téren, bárcsak élhetnénk, és hagynánk élni