Botlásveszély
Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!
Gyermekként sokkal könnyebb volt az élet. Akármikor elestünk, csak felálltunk és mentünk tovább. Nem fájt különösebben, nem szereztünk komolyabb sérüléseket. De azóta felnőttünk, és minél magasabban vagyunk, annál jobban tud fájni az elesés.
De az is igaz, hogy tapasztaltabbak vagyunk. Egészségesen, erőnk teljében jóval ritkábban fenyeget minket az elesés veszélye, mert gyerekkorunk óta kifejlődött az egyensúlyunk, a mozgáskoordinációnk, figyelmesebbek vagyunk, és jobban észrevesszük, ha egy felület csúszósabb vagy nagyobb rajta a botlásveszély.
Pál apostol ezzel a hasonlattal élve fordul a korinthusi gyülekezethez, mint Isten népéhez, emlékeztetve őket az elesés, elbukás veszélyeire. Mi az, ami segít abban, hogy ne essünk arcra? Múltbeli élményeink, tapasztalataink. Sőt, ha gyerekként szófogadóak voltunk, egy-egy szülői figyelmeztetés is hasznunkra válhatott.
Az apostol szerint így működnek a Szentírás történetei is. Azért olvashatunk annyit a Bibliában Isten népe kudarcairól is, mert abból tanulhatunk a legtöbbet. Az ószövetségi ember azért gyűjtötte össze és jegyezte fel azt a számos történetet, hogy az utókor fejlődhessen, tapasztaltabb lehessen.
Pál üzenete azonban egyben figyelmeztetés is: ha Isten népeként azt gondoljuk, biztonságban vagyunk, mert van Bibliánk, esetleg olvassuk is azt, ne bízzuk el magunkat, és gondoljuk azt, hogy ez elég. Meg kell tennünk még egy nagyon egyszerű, ám annál fontosabb dolgot: tanulni belőle.
Félre kell tennünk büszkeségünket, és elismernünk, hogy mi is eshetünk hasonló tévedésekbe, minket is érhetnek hasonló kísértések, mint az előttünk járókat.
Sőt, ha igazán tanulni szeretnénk a ránk bízott példából, akkor ahhoz sem leszünk túl büszkék, hogy saját kudarcainkat, bukásainkat történetként továbbadjuk az utánunk jövőknek.
És bármi is történik, még ha kísértés ér is minket, vagy elesünk, ne feledjük, hogy Isten a szabadulásról is gondoskodik. És ez a legfontosabb tanulság.
