reggeli dicséret

“Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” Pál levele az efézusiakhoz 3:20-21 Azt mondják, hogy bármire lehet inni. Lehet a bánatra, a haragra, sőt az örömre is. Egy érzés van, amire nem lehet inni: a hála. Ez a mondás nekem mindig nagyon érdekes volt. A hálás szív valahogy mást kíván, mint a többi. A hálás ember máshogy működik. Ez a hétvége a háláról szól. Kétezer éve egy ember a sírban pihent. A barátai nem értették. Az aki tanította őket, most néma csendben fekszik. Az aki utat mutatott, most kővel lezárt sírban fekszik. Az aki új életét ígért, most halott. Bármennyire is kétségbe ejtő lehetett akkor ez a csendes, sötét szombat, ma már tudjuk, hogy a legnagyobb világosságot előzte meg. Akkor ez a gyász pillanata volt, de ma a hála ünnepe. Pál azt mondja, hogy Isten sokkal többet ad, mint ahogy azt mi csak képzel

"...Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Jakab apostol 5. fejezet 16. vers Jakab apostol ezt a tanácsot a hívőknek írja: őket, mint igaz embereket biztatja a kitartó, odaszánt imára. Mégis, talán mert ma Nagypéntek van, ezt a verset olvasva óhatatlanul is az Igaz Emberre gondoltam, így, nagybetűvel. Arra, akiről a megszálló sereg századosa mondta ezt, látva, hogy hogyan viselte a gúnyolódást és a kínos halált: „Ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23:47) Nagy az ereje az Igaz Ember, Jézus Krisztus buzgó könyörgésének? De még mennyire! Krisztus sokat imádkozott, de most csak három rövid részletet szeretnék felidézni földi élete utolsó napjaiban mondott imáiból. Az elsővel az egész emberiséget mentette meg - legalábbis azokat, akik nem utasítják el a jóindulatát: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lukács 22:42) Habár szerette volna elkerülni azt, ami rá várt, mégis kész volt vállalni,

"Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek." János evangéliuma 13:17 Közel kétezer év telt el azóta, de ami azon a csütörtök estén történt, ma is természetfeletti erővel hat ránk. A szemünk előtt van, ahogy a tizenkét tanítvány az asztal körül nyüzsög Leonardo da Vinci festményén, és a Mester arca, aki gondolataiba merülve a kenyérre és a pohárra mutat: "Ez az én testem... ez az én vérem..." "... ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." A Páska jelképei, a megölt, vacsorához előkészített bárány, a kovásztalan kenyér, a vér (itt: bor) most új értelmet nyernek, de a céljuk ugyanaz: megszabadítani a rabszolgaságból. Akkor az elsőszülött gyermekek, most az Isten elsőszülöttje kell meghalljon a szabadságért. Akkor az egyiptomiak, most a bűn hatalma alól menekül meg a kiválasztott nép, és a kollektív emlékezet újra meg újra felfrissíti a történetet: "Valahányszor eszitek és isszátok... az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön!" Ma arra a csü

  „Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.”  ( Máté evangéliuma 16. fejezet 24. vers )   Krisztus keresztjének felvétele régen és ma is, sokak számára annak, vagy részeinek, mint szent, szerencsehozó ereklyének fizikai birtoklását jelenti. Mások úgy gondolják, hogy Krisztus keresztje nem más, mint az élet nehézségei, betegségek, nélkülözés, magány. „Ez az én keresztem. Ezt kell hordanom.” – mondogatják. Aztán megint mások, főleg a Fülöp-szigeteken, nagypénteken keresztre feszítik magukat, úgy vélvén, hogy a kereszt felvételét, Krisztus kereszthalálát a maga valóságában kell átélni. Ám az a kereszt, amiről Jézus beszél, az nem egy konkrét tárgy, nem az a konkrét kereszt, melyre őt felszegezték, de nem is annak másolata, amit úton útfélen, templomok ormára, imaházak homlokzatára, az oltár fölé, stb. kitűzünk. Az a kereszt, amiről Jézus beszél, az nem az élet nehézségeinek pass

„Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!” Malakiás könyve 3.fejezet 6.vers Ezekben a napokban különösen sokat elmélkedek az Istennel való kapcsolatomon. Visszaemlékezve az utóbbi közel 10 évre azt hiszem kijelenthetem, hogy Istennél türelmesebb, elfogadóbb és megértőbb személyt nem ismerek. Igyekeztem nem visszaélni a türelmével, a szeretetével, a jóságával és a gondoskodásával, de ez nem mindig jött össze. Időnként elfordult és mostanában is megesik, hogy megkérdőjelezek bizonyos dolgokat, megkérdőjelezek helyzeteket, döntéseket, esetenként talán el is zárkózok Istentől. Nem dacból vagy tudatlanságból, mintha nem tudnám, hogy Ő van és cselekszik, egyszerűen azért, mert ember vagyok és rengeteg hatás ér nap, mint nap. Ezek a hatások pedig nem minden esetben kedveznek az Istennel való kapcsolatomnak. Persze, tudom én, hogy nem a külső körülményekhez kell alakítani az Úrral való kapcsolatot, de mivel nem akarok hazudni, ezért az igazsághoz ez is hozzátartozik

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.” Ésaiás könyve 55. fejezet 6-7. vers Isten Igéje sokféleképpen szólaltatja meg a hívást: Keresd az Urat! Ésaiás próféta szavai a gyorsan tovaszálló idő fényében kérlelnek: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” Nem tudhatjuk meddig tart számunkra a kedvező lehetőség Isten keresésére. Hirtelen és gyors változások történhetnek, amelyekre talán nem is számítunk, ezért nincs kedvezőbb idő, mint a most… Ugyanakkor az idézett igeszakasz első mondatát egy másik fordítás így adja vissza: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok!” (Szent István Társulati Biblia) Azaz kitartó keresésre buzdít. Ne hagyd abba, amíg meg nem találtad őt! Csakhogy Isten keresése, segítségül hívása változást igényel tőlünk a gondolkodásunkban és a cselekedeteinkben is. Ez pedig

„Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Örvendezve fogtok vizet merni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt fogjátok mondani: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára nagy tetteit a nemzeteknek! Emlékeztessétek őket, hogy magasztos az ő neve! Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges tetteket vitt véghez, hadd tudja meg ezt az egész föld! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!” Ézsaiás könyve 12:2-6 Hogyan lett a Hozsánnából „Feszítsd meg!”? Az „Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!” felkiáltásból „Nem királyunk van, hanem császárunk!”? Hogyan szorultak ökölbe azok a kezek, amik néhány nappal azelőtt pálmaágakat lengettek előtte? Hogyan lett az örömujjongásból „Ne ezt, hanem Barabbást!”? Gondolatban jöjj velem vissza az Édenbe, ahol még minden tökéletes volt! Nézd a szinte kézzel fogható harmóniát! Nézd, ahogy minden, a legkisebb rovartól a legnagyobb emlősállat