"Valami olyan az Isten..."
Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
2 Timóteus 4:7-8
12 éves nagyfiam megkérdezte egyszer, hogy milyen színű volt a hajam fiatal koromban. De miért kérdezte meg? Azért, mert az elmúlás jele látszik a hajam színén. Amikor az ember ezzel találkozik, felmerül a kérdés: "Mi lesz ezután?"
Egyik barátomtól kaptam egy nagyon szép verset, amely arról szól, hogy egy remete megpróbálja megragadni annak az Istennek a lényét, akihez megy halála után. „Valami olyan az Isten, akihez megyek…”, és megpróbálja földi képekkel leírni a végtelenséget, a végtelen jóságot, a végtelen atyai szeretetet, amely körülölel. Érződik írásában a végtelen tisztelet és szeretet. Ő nem elmegy, hanem hazamegy. Végül úgy záródik a vers, hogy „Testvérek, az Isten - akihez megyek,- valami olyan…”.
Talán ezt érezzük Pál soraiban is. A végtelen Isten végtelen szeretetének a csodáját, amit földi képekkel le sem lehet írni. De azt a csodát sem, amit az a nagy találkozás fog kiváltani, amikor tényleg ott leszek egyedül Isten előtt. A remete csak előre tekint, és soraiból az ott és azonnal érződik; de így is lenyűgöző számomra a vers.
Pál ihletett írásában érződik a múlt, amellyel ő most elszámol ott, Isten előtt. Érződik a jelen, amely képes megragadni a pillanatot. És a jövő, amely azt üzeni, hogy még ha most (a jelenben) el is végzed a nemes harcot, még ha úgy is érzed, hogy futásodat elvégezted, a koronát akkor teszi fejedre az igaz bíró (Jézus Krisztus), amikor eljön „azon a napon…”. De olyan szép, hogy Pál egyes szám első személyben „végzi el”, a korona azonban nem csak neki lett eltéve, „…hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” János Istentől ihletve azt mondja, hogy az örök élet titka nem más, mint megismerni Istent, és akit elküldött, Jézust (Ján. 17:3). Csak az várja Őt igazán, csak az tudja megragadni a pillanatot, aki nem elköltözik innen, hanem hazamegy, akinek az a legfőbb vágya, hogy találkozzon Istennel. Ámen
