reggeli dicséret

“Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” Ezékiel próféta könyve 3:17 Egyik nap a gyermekeim a szobában játszottak, amikor nagy sírást hallottunk. Odarohantunk, és láttuk, ahogy a két és fél éves kisfiam a fél éves kislányom hátán fekszik. (Ölelni akarta, de a lányom nem bírta azt a súlyt.) Persze próbál vigyázni rá, de azért ez nem olyan egyszerű. Nem tudunk rájuk állandóan figyelni, néha történnek balesetek. Fiam vigyáz a lányomra, amennyire egy két éves gyerek tud, mert mondjuk mit csináljon, tanítjuk rá, hogy kell óvja a kicsit. Valami ilyent kért Isten is Ezékiel prófétától. Isten mint egy jó apa elmondja az egyik gyerekének, hogy hogy tud vigyázni a másikra. Utasításokat ad, hogy mit kell tegyen, hogy kell tegye. Ezékiel nem feltétlen kellemes dolgokat kellett mondjon, de nem is ez a dolga. Figyelmezteti testvéreit, hogy ne történjen a kelleténél nagyobb baj. Ilyen egy jó testvér. A fenti mondatoknak a tanulsága

"Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat!" Zsoltárok könyve, 105. fejezet 3. vers Ma, az okostelefonok és az internet korában már talán el sem tudjuk képzelni, milyen izgalmas élmény lehetett az első telefonos beszélgetés. Míg 150 évvel ezelőtt szinte csodának, évtizedekkel ezelőtt pedig hatalmas könnyebbségnek számított a telefon használata, mai, rohanó világunkban nem mindig társulnak ilyen pozitív élmények a telefonbeszélgetésekhez. Korunk nyüzsgő forgatagában gyakran nehezedik ránk a túl sok tennivaló és túl sok információ súlya. Nehéz rendszereznünk, éppen mivel foglalkozzunk, mit tartsunk az eszünkben. A hivatalos telefonhívások pedig csak növelik ezt a terhet. Ha meghalljuk a telefon csörgését, gyakran összeszorulhat a torkunk: “Na, most éppen ki keres? Mit felejtettem el? Újabb munkát akarnak rám sózni? Vagy talán rossz hírt fognak közölni velem?” Ha pedig hívnunk kell valakit: “Vajon épp mit csinál az illető? Jókor hívom? Fel fogja egyáltalá

"Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk." Ézsaiás próféta könyve 63:16  Talán nem is az a lényeg, hogy mi minek nevezzük őt. Bizonyára fontos ez is, hiszen sok mindent elárul a kapcsolatról, hogy az alacsonyabb pozícióban lévő személy hogyan nevezi a felettesét, de talán esetünkben nem is ez a lényeg.  Hiszen attól, hogy valaki azt kiáltja, hogy "Uram, Uram", még nem egyenes az útja a Mennyek Országába. ( Máté evangéliuma 7:21 ) Nem is az számít, hogy kit tudunk felmutatni protekcióként. A szüleim, a nagyszüleim, a személy, aki megkeresztelt, vagy akinek az előadásait szent áhítattal hallgatom, semmit nem számítanak az Istennel való személyes kapcsolatom tekintetében. Hozzá vezettek, igen, tanítanak Róla, talán, de Istennek nincsenek unokái — csak gyermekei. Nem számít tehát, hogy "kit ismersz". Az számít egyedül, hogy Őt ismered-e. Az egyetlen do

  „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.”  ( Lukács evangéliuma 6. fejezet 45. vers ) Nagyszerű születésnapi partinak indult a dolog. Vidám dekoráció, színes lufik, szalagok. Az asztalok rogyásig rakva mindenféle finomsággal, mi szemszájnak ingere. A folyamatosan érkező vendégek kedélyesen köszöntötték az ünnepeltet, aki boldogan bontogatta a kisebb nagyobb ajándékokat. Majd mikor már mindenki jelen volt, a születésnapi torta felvágása előtt egy fiatalember pattant fel az egyik fotelből azzal, hogy neki még van egy különleges meglepetése.   Ekkor elővett a zsebéből egy diktafont, csatlakoztatta a hangfalakhoz és lejátszotta az addig elhangzó beszélgetéseket: „Nézd már! Hogyan lehet ilyen ruhát felvenni?” „Igen, ez tök gáz!” „Ahhoz képest, hogy hány éves, jól tartja magát!” „Így könnyű. Van rajt egy kiló festék!” „Olyan uncsi ez az egész, mehetnénk már!” „

„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.   Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” Zsoltárok könyve 91.fejezet 14-15.vers Ha jellemeznem kellene az elmúlt 3 évet egyetlen szóval akkor a következő lenne: FÉLELEM. Így…csupa nagy betűvel. Féltünk a betegségtől, a haláltól, a bezártságtól, a hiánytól, a szegénységtől. Aztán később elkezdtünk félni egymástól, magunktól és az élettől is. A mindennapjainkat áthatotta a félelem. De vajon hogy lehet félelemmel élni? Lehet egyáltalán? Persze lehet, hiszen sokan félünk és életben vagyunk, de vajon csak az számít életnek, hogy reggel feltudunk kelni, eltudunk indulni munkába és este letudunk feküdni? Tényleg ennyi lenne az élet? Van az a dal, ami a vízre lépésről szól, talán ismered….” Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol Nélküled elsüllyedek. (…) Lélek add, hogy Benned teljesen megbízzak. A vízen bátran Veled járjak, bárhová hívsz, menjek. Vigyél tová