reggeli dicséret

Yap szigeti kőpénzek büszke tulajdonosukkal. Olvastam egy történetet egy különös pénzről, ami kőből készült.  Yap, a Csendes-óceán nyugati felén található sziget, Mikronéziához tartozik. Négy apró szigetből áll, amelyek között korallzátonyok révén átjárhatóság van. A területe 102 km 2  lakossága valamivel 11.000 felett van. Az itteni emberek a mai napig használják - igaz egyre ritkábban - kőpénzeiket. A méretük 3,5 centimétertől négy méterig terjed, a legnagyobb több, mint 2 tonnát nyom. Ezek a világon a legnagyobb és legnehezebb fizetőeszközök. Mivel néhány igen nehéz, azok a saját helyükön maradnak, csak a gazdájuk cserélődik, míg a kisebbek vándorolnak a szigeten egy-egy fontos, kiemelt üzlet kapcsán. Érdekességük, hogy egyiket sem a szigeten faragták a yappok, hanem messziről, akár 800 km távolságból hozták Új-Guíneából és Palauból. Minél messzebbről szállították ide, annál értékesebb volt. A szigeten vannak kövek, amikre rávésték, hogy megszerzésük hány ember életét követelte

Szerinted mitől bátor egy igazán Istenben hívő ember? Talán azt gondolja, hogy az istenfélelmével együtt jár, hogy ő erősebb, mint a többiek? Vagy azért, mert azt hiszi, ha egészségesen táplálkozik, ettől belső tartása lesz? Vagy jobb kiállásúvá válik? Én nem így látom. Épp ellenkezőleg! Gyakran kinézetre gyenge, esendő, szürke, átlagos, mégis van valami többlete. Isten Lelke megsokszorozza erejét, és ezért tud ellenállni a kísértésnek, ezért tud reménykedni akkor is, ha minden reménytelen körülötte, emiatt van belső tartása. Erőt ad neki az a tudat, hogy nincs egyedül, Isten mellette áll. Így válik bátorrá egy igazán Istenben hívő ember. Emiatt merte vállalni Dániel az oroszlánok vendégszeretetét, a három fiatalember a tüzes kemencét, és ez adott bátorságot Péternek, hogy az életére törő hatalmasságoknak a szemébe mondja: Istennek kell inkább engednünk, mint embernek. „Minden istentelen elfut, még ha nem is üldözik; az igazak pedig bátrak, mint az ifjú oroszlán.”  Példabeszéd

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás próféta 7:8 Valamikor a 2. század közepén élt Rómában egy Alexamenosz nevű fiatalember, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a császár inasa lehetett. Először hosszú tanulás alatt társaival elsajátította az udvari etikett minden csínját-bínját, majd elérkezett az idő, hogy az isteni uralkodó közvetlen környezetében lehetett, és szolgálhatta őt. Alexamenosz mindent megtett, hogy a császár lehető legjobb inasa legyen, és ennek érdekében több ízben is keresztbe tett a hozzá hasonlóan előkelő családból származó inas társainak.  Kis idő után különös emberekkel került kapcsolatba. Ezekből az emberekből furcsa békesség sugárzott. Arról beszéltek neki, hogy egy bizonyos Jézust keresztre feszítettek, mint egy bűnözőt, hogy ezáltal eltörölje az emberek bűneit. Ez a megváltás-élmény eredményezi azt a különös békességet, ami még az ellenség szeretetét is mag

„Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.”   (Példabeszédek könyve 28. fejezet 13. vers) Jó pár száz évvel ezelőtt Európa számos országában a bűnözőket nem börtönbe zárták, hanem gályarabságra ítélték, ezáltal egyrészt ’olcsó’ munkaerőhöz jutottak, másrészt az állam mentesült a fogva tartás költségeitől. Egy történet szerint, a királyi gálya épp a kikötőben horgonyzott várva, hogy friss emberi ’rakománnyal’ töltsék fel. Vagy 100 rabláncra fűzött foglyot lökdöstek fel a szuronyos katonák a mólóra, ahol az uralkodó várta a menetet. S mielőtt a rabokat elnyelte volna a hajó véres gyomra, felsorakoztatták őket, a király pedig megkérdezte tőlük, mit követtek el. Egytől-egyig könyörögtek és állították: - Én ártatlan vagyok! – Én nem követtem el semmit! – Nem vagyok rosszabb, mint mások! – Csak egy kis tévedés volt! – Kegyelem! Csupán egyetlen fiatalember volt köztük, aki szemlesütve annyit mondott: - Én bizon

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. ” Pál első levele a Korinthusibeliekhez 3. fejezet 11. vers Nem vagyok sem kőműves, sem építész, de azt tudom, hogyha valami nagyon szilárdat, valami nagyon erőset szeretnénk építeni, elengedhetetlen a jó alap. A jó alaphoz jó anyagok kellenek és ezeket a megfelelő arányban összekeverve kapjuk azt a szilárd anyagot, amelyre építkezhetünk. Ugyanez igaz az elméleti kérdésekre is. Megfelelő alapok nélkül hiába kezdte volna magyarázni az integrálást a matektanárom, ha nem adott volna megfelelő alapot (ha jobban belegondolok, a középiskolában hiába is magyarázták, nem volt meg a megfelelő alapom hozzá, hogy jól megérthessem), de ez is csak az bizonyítja, hogy jó alap szükséges a megértéshez, ahhoz, hogy falakat építhessünk az alapra. Pál tette le a gyülekezet alapjait és nem önmagától tette, hanem a Jézus Krisztustól kapott bölcsesség által és ezek után sem a maga kénye kedve szerint alakította a

„Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” Ézsaiás könyve 58:11 A Biblia egészére igaz, hogy összefüggéseiben kell olvasunk egy-egy szakaszt, mert olyat hallunk ki a szövegből, ami talán nincs is benne valójában. Isten ígéreteire is igaz ez. Nem azért, mert Isten nem hű önmagához, vagy túl sokat ígért meggondolatlanul. Az ígéreteinek nagy része, valójában a Istennel élő ember „normális” állapotát mutatja be. Az ígéretek mellett, ott van a „HA”. Ézsaiás 58. fejezete az igaz istentisztelet kérdését járja körbe. Úgy tűnik, hogy Isten elégedett. „Minden nap keresnek engem”; „szeretnék megismerni utaimat”; a nép tettei igazak; „szeretnének Istenhez közel lenni.” Hát nem erre vágyik Isten? Nem, nem egészen. Neki kevés a „megfelelő” forma, az előírásoknak megfelelő liturgia és vallási gyakorlat. Még a böjt sem tetszik neki – legalábbis az, amit ann