reggeli dicséret

Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Mózes első könyve 28:15 Emlékszel még gyerekként milyen volt elveszve egy boltban? Emlékszel milyen kétségbeejtő volt az érzés, amikor észrevetted hogy a szüleid elmentek (lehet, hogy csak 2 méterre tőled, de nem vetted észre őket)? Bár nem emlékszem, hogy bárhol elvesztettek volna szüleim, vagy esetleg nem találtuk volna egymást, de emlékszem, amikor eltévedtem külföldön egy olyan városban, amit abszolút nem ismertem. Nem értettem mit mondanak az emberek (ők sem engem), nem volt mellettem senki aki tudott volna segíteni. Már nem voltam kicsi, de azért így is megrémültem, és a szívem a torkomban dobogott. Az a kis szikra, hogy megláttam egy ismerőst borzasztó nyugalommal töltött meg. Mondanám, hogy Isten nem hagy el, de ezt sokszor mondjuk, és szinte már közhely lett belőle. Mondok jobbat. Még ha te akarod Őt elhagyni, akkor sem tágít...

Gyermek voltam, és már megvénültem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem azt, hogy magzata kenyeret kéregetett volna! Zsoltárok könyve 37:25. Ezt én is elmondhatom. Fiatal korom óta  – tényleg nem láttam olyant, aki teljesen Istenre bízta magát, s elhagyottá lett volna. Megnéztem, mit is jelent az, hogy „igaz”. Íme:  akinek igaz ügye van, igazságos, erényes, kegyes ember . Nem arról van itt szó, hogy nem érte próba, betegség, szegénység, meg gond és sok-sok probléma! Hanem azt, hogy nem volt egyedül. Volt mindig VALAKI mellette, aki átsegítette a nehézségen. Nem volt „elhagyatott” állapotban. Olvastam valahol – egy ember közeledni érezte utolsó óráját, és elhívatta a lelkészt, hogy még egyszer beszélgethessen vele egy kicsit. A beteg lánya – mielőtt belépett a lelkész – figyelmeztette, hogy a papa újabban olyan furcsa dolgokat tesz. Például egyszer beszélgetett a mellette levő székhez. A lelkész benyitott. Egy kisimult arcú, megbékélt embert l...