reggeli dicséret

Minden embernek van birodalma , egy tér, egy hely az időben ami felett rendelkezik, ami felett hatalmat gyakorol... Ilyen hely például az otthonunk. Biztosan hallottuk már: "Az én házam, az én váram!" - és ez igaz is. Minden embernek megvan a joga ahhoz, hogy a saját otthonában azt tegyen, amit csak akar, ha nem sért vele törvényt, vagy családtagjait. Fontos, hogy legyen egy hely a mi számunkra, ahol békességünk van, ahol önmagunk lehetünk, ahol elfogadnak és olyannak szeretnek minket amilyenek vagyunk, ahol a kívánságaink teljesednek, ahol biztonságban vagyunk. Itt ismerjük a legjobban a szabályokat, amit be is tartunk és be is tartatunk. Az otthon a személyes befolyásunk elsődleges helye, általában attól függően, hogy hol a helyünk a családban. Ez a befolyás mindenképpen érettük való felelősséggel jár.  A személyes tér. Ugyanakkor még az otthonunkon belül is szükségünk van egy személyes térre, ami csak a miénk, ahová csak az léphet be, akit beengedünk és o...

"Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.” (2 Péter 1:10) Mit gondol? Ki választ kit? A fiú a lányt, vagy a lány a fiút? Mert, amikor megkérdezem a fiút, azt mondja, hogy ő vitte a virágot. Ha megkérdezem a lányt, azt mondja, hogy ő már rég tudta, hogy virágot fog vinni neki a fiú, és már nagyon várta.  Minden hívő ember emlékszik az elhívására, arra a tapasztalatra, amikor azt határozta el, hogy követni fogja Jézust, vagy amikor eldöntötte, hogyan fogja szolgálni őt. Ez a döntés nagyra becsült, és olyan sokat jelent. Sokan úgy emlékeznek rá, hogy ez az “én elhívásom”. De ki választ kit? C.S. Lewis a híres keresztény író és oxfordi professzor így emlékszik: „Képzeljenek el, Magdalenben, egyedül a szobámban: éj éjt követve, amikor csak egy pillanatra is nem a munkámra figyeltem, éreztem annak kitartó és nem lankadó közeledését, akivel olyan őszintén nem sz...

"Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni!" 72. Zsoltár 18. vers Szeretem a fantasztikus filmeket. Legyen szó sci-firől, sárkányos-varázslós “fantasyről” vagy a manapság olyan népszerű, szuperhősös filmekről, bármi jöhet. És ezzel nem vagyok egyedül: nem véletlenül ezek azok, amik a legtöbb pénzt hozzák a jegyirodákba. Hiszen az ember szeretne néha kicsit kikapcsolódni, eltávolodni a hétköznapok gondjaitól, és akár csak másfél órára is, a mesébe belefeledkezve elképzelni, hogy milyen lenne, ha neki is lenne varázsereje. Ki ne akart volna láthatatlan lenni egy-egy veszekedés alkalmával, megállítani az időt, amikor késésben volt, vagy valami varázslattal hatástalanítani mindazokat a rossz dolgokat, amik éppen érik. A vászontól távol azonban újra a hétköznapok kuszaságában találjuk magunkat, és szomorúan tapasztaljuk: nem tudunk csodákat tenni az életünkben. A tegnapi nap Salamontól már megtanulhattad, hogy a napodat érdemes Isten dicsőítésé...

„Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják őt.” (72. Zsoltár 17. vers) Gondjaid vannak? Úgy érzed erődet meghaladó megpróbáltatás ért? Vagy új kihívások előtt állsz és félsz az ismeretlentől? Bizonytalan vagy abban, hogy képes leszel-e helytállni, megfelelni az elvárásoknak? Ha igen, akkor a 72. zsoltár neked is szól. Hiszen írója, Salamon egyben irigylésre méltó, másrészt rettentő pozícióba került. Fiatalon elfoglalva apja trónját, kérdés volt, hogyan birkózik meg az épp csak megszületett királyság egyben tartásával. Milyen diplomáciai kapcsolatokat alakít ki a környező birodalmakkal? Milyen új intézkedéseket foganatosít az ország gazdaságának felvirágoztatása érdekében? Milyen ítéleteket hoz majd a vitás ügyekben? Stb. Salamon érezte, ehhez a nem kis feladathoz, hatalmas erőre, hatalmas áldásra volt szükség. „ Isten, a te ítéletidet add a királynak, és a te igazságodat a király fiának.” (1.vers...

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” Pál apostol második levele Timóteushoz 4. fejezet 7-8. vers Pál apostol, közelgő halálával kapcsolatban írja le ezeket a kijelentéseket Timóteusnak. Isten királyi uralmának, országának győzelmes megjelenésének említésével Isten irgalmasságára és megváltó művére hívja fel figyelmét, amelynek a szolgálatában áll. E szavakat olvasva az elmúlás egyáltalán nem negatív csengésű. Az ember, ha a rábízott feladatot elvállalja, és megtesz mindent azért, hogy azt a lehető legtökéletesebben végezze, és életének megváltójaként tekint Krisztusra akkor nagyobb jutalmat kapunk, mint itt a földön bármikor is kaphattunk volna. Sokszor megkérdezzük magunktól: „Vajon mit is csinálok én itt?” Sokan sokkal nagyobb élettapasztalatt...

Az Úr nem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják róla. Nem késik, hanem türelmesen vár ránk. Azért vár, mert nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és életét. (Egyszerű ford.) Péter 2. levele 3:9 Jézus születése, földi élete még csak-csak hihető a legtöbb ember számára, de a második advent már nehezebb kérdés. Pedig a kettő nem választható szét. Az első a megváltásunk alapja, a második a megváltás beteljesítése. Ha nem jön közénk nincs helyettes áldozat, ha nem jön vissza, a bűn egy végtelen történet marad. Aki megtapasztalta, megértette Krisztus kereszthalálnak jelentőségét, az örömmel várja a személyes találkozást akkor is, ha nem tudja érkezésének napját. Sok-sok hívő keresztény halt meg ebben a reménységben. Ez a fajta várakozás-vágyakozás nem a hit kudarca, mint ahogy a kívülállók gondolják. Ha várom a találkozást, és mégsem jön el az én életemben, nem válto...

„Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az Úr angyala ott állt.” Zakariás könyve 3:4-5  Koszos voltam. Nagyon koszos. Két napig az erdőt jártuk, barlangban aludtunk, csúsztunk-másztunk mindenféle terepen a nyári melegben. A fehér pólómnak, amiben útrakeltem, már köze sem volt a fehérhez, és semmi másra nem vágytam, mint egy kiadós zuhanyra, tiszta ruhára, és egy ágyra. Mert kimondhatatlanul elfáradtam. És miután otthon mindezt megkaptam, újra embernek éreztem magam.  Ez még az az időszak volt, amikor mindenért más fizetett helyettem. A szüleim bevételéből élt az egész család, ők biztosították a zuhanyt és a tiszta ruhát. Magamtól erre nem lettem volna képes. Sőt, még a túrára is ők adták a pénzt, és a hazajutáso...