reggeli dicséret

"Ne csapjátok be honfitársatokat! Féld Istenedet! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek." Mózes harmadik könyve 25:17 Jártál már úgy, hogy egy veled kapcsolatban nem álló cég felkeresett valamilyen kihagyhatatlan ajánlattal? Én naponta kapok e-mail-eket, körülbelül havonta hívnak fel cégek, hogy szeretnének eladni valamit. Eleinte még türelmesen végighallgattam, de mára elfogyott a türelem. Valahonnan megszerezték az elérhetőségeim, és ez elég bosszantó. Az adatvédelem nagyon fontos dolog, és nagyon kellemetlen, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Ilyenkor nem csak cégek, de sajnos csalók is megszerzik az adatainkat, ami azért nem a legjobb. Milyen szomorú, amikor saját környezetünk vág át minket a palánkon. Amikor becsap valaki, akihez elméletileg közünk van. Persze a honfitárs kifejezés azt jelenti, hogy mindenki, akivel közös nemzetet alkotsz. Ez azt jelenti, hogy nem ismersz mindenkit, de azért akkor se tedd senkivel, mert neked sem jó érzés. Ne csapj be senkit! Isten azt mo

" Én pedig szüntelenül remélek, és folyton dicsérlek téged.” Zsoltárok könyve 71. fejezet, 14. vers A reménynek hatalmas ereje van. Ez nem csak egy érzés, nem csak egyszerűen vágy, hanem körülményektől, helyzettől független gondolkodás– és életmód. Kevés dolog bizonyítja ezt jobban, mint az afroamerikai rabszolgák élete a 18-19. században. Az “Új Világban” születésüktől kezdve, egész életük fogságban, kényszermunkával, gyakran testi fenyítéssel telt, és szó szerint emberszámba sem voltak véve. Mégis énekeltek. Spirituálé néven elterjedt vallásos énekeik a szabadságról szóltak: egy igazán “új világról,” várva várt otthonukról, Kánaánról, az ígéret földjéről. Arról az Istenről és annak az Istennek énekeltek, akiről az istentiszteleti prédikációkban hallhattak, és aki szintén szolga lett, hogy ők majd egyszer szabadok lehessenek. Ezen a földön végül csak töredékük tapasztalhatta meg, milyen szabadon élni. De még ebben a “szabadságban" is fojtogatta őket az igazságtalanság, eluta

Ó, Isten, ne légy távol tőlem, Istenem, siess segítségemre! Zsoltárok könyve 71:12 A minap egy temetésről hazafelé tartva megálltam egy padnál, és készítettem egy rövid videót. A videóban arról beszéltem néhány másodpercben, hogy Isten nem elmúlásra teremtett bennünket, és hogy Lázárhoz hasonlóan bennünket is fel akar támasztani az "utolsó napon". (ld. János evangéliuma 10. fejezet ) Úgy gondoltam, biztosan van a TikTok videómegosztó felületén olyan személy, akinek bátorítást adhat néhány örök életről szóló szó. Arra azonban nem gondoltam, hogy ennyire rezonálni fog az üzenetem a vicces videók közt görgető emberekkel. Alig néhány perc elteltével özönleni kezdtek a kommentek. Persze nem mindenki értett egyet a reménység üzenetével — nincs is ezzel semmi probléma. De hamar elkezdtek olyanok is reagálni a videó alatt, akik jelenleg is a gyásszal, az elmúlás fájdalmával küzdenek. Leírták, hogy gyermekük, szüleik, szerettük halála óta nem tudnak templomba járni, megrendült a hitük

  „Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam.”   ( 71. Zsoltár 7. vers ) Na, mi lesz már? Menjél! Gyerünk! Menni fog! Meg tudod csinálni! Látod, Ő sem süllyed el! És most Ő hív és Ő mondja. Ne tétovázz! Indulj! Rendben. Megyek. - Mondtam magamban, miközben lábaimat átvetve kiültem a bárka jobb oldali palánkjára. S ahogy talpamat elkezdték csiklandozni a fel-felcsapó hullámok, karjaimmal lassan kinyomtam magam és felálltam. Felálltam? Valóban állok? Ez biztos? És tényleg! Óvatosan léptem egyet előre. Majd még egyet és még egyet. Igen! Megcsináltam! Nézzétek! – fordultam hátra - én is járok a vízen! S hogy mi történt ezután Péterrel? Azt mindannyian tudjuk, sőt, nemcsak, hogy tudjuk, de oly sokszor át is éljük. Önző természetünk folytán sóvárogjuk az elismerést, szívesen fürdünk mások rajongó csodálatában, egészen addig, míg túltáplált egónk tehetetlenül elmerül az élet kérdéseinek tengerében. Mily jó lenne tanulni Péter hibájából, hogy a siker

„Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta. Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen.” 71.Zsoltár 5-6.vers Édesanyám egy jó néhány verset elmondott már életében. Én valahogy mindig az ének szavait választottam és szívesebben énekeltem, mint szavaltam. Egy vers azonban már kisgyermekkorom óta a szívemben van, talán azért, mert nagymamám közelében tanultam meg és egy láthatatlan fonal összeköt vele. Így szól: Tóth Endre: Valaki véd! Valaki véd mindig engem, mióta csak megszülettem. Köröttem jár láthatatlan, újra más és más alakban. Vigyázott rám ezer bajban, pedig néha majd meghaltam. Ha üldöztek, jól elrejtett, s jelezte a csapdát, vermet. Mikor álltam bírák előtt, Ő adott szavamnak erőt. Ha nehéz volt munkám, dolgom, Ő segített ezer módon, s nem engedte semmiképpen, hogy gyalázat, szégyen érjen. Valaki véd, szeret engem, pedig talán nem érdemlem.   Nem tudom, hogy mi

  " Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." Pál apostol Korinthusiaknak írt második levele 3. fejezet 17. verse Szabad vagyok! - gondolja az ember és sokszor nem sejti, hogy mennyire rab. Szabad vagyok, mert azt teszem, amit csak akarok! - mondja újra az ember, és nem sejti, nem tudja, hogy a valódi szabadság nem az, amire gondol.  Igazán szabad az az ember, aki t estében, lelkében, erkölcsi vagy szellemi értelemben is szabad. Testi értelemben rengeteg minden rabbá tehet bennünket. Minden függőségünk, amit úgy érzünk, hogy nem tudnánk meglenni nélküle, fogságban tart minket. Valaki azt mondja: "Ha nem iszom meg a reggeli kávémat, meg sem tudnék mozdulni. Már az illata is felélénkít!" - ő a kávé rabja. Másvalaki szerint amennyiben nem iszik meg egy kupica pálinkát ebéd előtt, meg sem tudná emészteni az ételt. Ő nem gondolja, de már az alkohol rabja. De rabjává válhatunk az édességeknek, a teának, bárminek, amit beviszünk a szervezetünkbe és

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” Pál levele a rómaiakhoz 8:26-27 Ma 200 éve, hogy a kézirat szerint Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt, a magyarság történetén átívelő, külső támadásoktól és belső viszályoktól sokat szenvedett nép Istenhez intézett könyörgését. 1989 óta ezt a napot, mint a magyar kultúra napját tartjuk számon. Ha van pár perced, olvasd el, kérlek Kölcsey versét, ezen a linken megtalálod: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kolcsey-ferenc-6A6D/himnusz-6C73/ Vagy itt meg is tudod hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=zYTHG5WUzQI&ab_channel=M5 Ahogy olvastam, majd hallgattam a Himnuszt, furcsa, kettős érzés kerített hatalmába. Egyrészről szerintem gyöny