reggeli dicséret

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” Ésa 35,3-4 Már folyt az edzés, amikor beléptem az edzőterembe. A sok fehér ruhás szó nélkül futott körbe-körbe a tornateremben, csak néhányan – mint én is – voltak melegítőben. Rövid, tömör vezényszó hallatszott, mire mindannyian a földre vetették magukat és mindkét öklük első két bütykére támaszkodva elkezdték nyomni a fekvőtámaszokat a következő parancsig, aztán futás tovább. Ő középen állt. Valódi karate ruha volt rajta, nem lepedőből vart, mint többeknek. Az öve is valódi volt, igazi vizsgán szerezte. A haja sportosan rövidre nyírt, a válla megfelelően széles, a testalkata pedig igen izmos és ruganyos volt. Szigorú szemeivel pont rám nézett. „Ötven.” – intett, majd újból a többiek felé fordult és folytatta az edzésüket. Én pedig hasra vetettem magam és az egyre jobb

„Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” 2Királyok 6:16. Ízlelgesd ezt a ma reggeli Igét. Elhiszed, hogy többen vannak melletted, mint ellened? Hihetetlen! Nem igaz? És már tudnál is sorolni egy csomó embert, ’barátot’ – akik biztosan nem állnának melletted, ha valami baj érne. Vagy elképzeled magad egy kórházi ágyon egy vakbélműtét után. Vajon hányan jönnének el hozzád a hét folyamán, hogy meglátogassanak? Vagy a rosszul megválasztott hiteled miatt veszélyben az otthonod, vagy a leépítések miatt a munkahelyed. Vajon hányan állnának úgy igazán melléd a nehézségben? A mai Ige első gondolata: Ne félj! „A félelem bekopogott, a remény ajtót nyitott – de már nem volt ott senki!” – olvastam valahol. Ismersz valakit a környezetedben, aki nem fél? Aligha. Mindegyikünk fél valamitől. A kisbaba a szuritól, és attól, hogy esetleg nem kap enni. A kisiskolás, hogy egyest kap, a középiskolás, hogy nem veszik fel az áhított egyetemre, a felnőtt, hogy elveszíti munkahelyét

„Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.” (János evangéliuma 16. fejezet 22. vers) A világ dolgainak alakulását tekintve, - szeretteink elvesztése, betegség, munkanélküliség, háborúk, környezetszennyezés, stb. - nincs olyan nap, mikor ne szorulna össze szívünk. Olyannyira bizonytalan körülöttünk minden és olyannyira törékeny. Nem nehéz mindent elveszteni egyik pillanatról a másikra, aminek eredménye egy mély letargia, depresszió. De hol a megoldás? Némelyek gyógyszerhez, alkoholhoz vagy droghoz nyúlnak, vagy ostoba viccek olvasásával, hallgatásával próbálják orvosolni eme belső bánatot. De ezekkel a pótszerekkel az a baj, hogy mikor elmúlik hatásuk ismét a bánat mocsarában találjuk magunkat. Ezek a szerek csak a tünetet kezelik, de a kiváltó okot nem szüntetik meg. Minden emberi törekvés, mely a gonoszságnak és következményének felszámolására irányul előb

„ Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt! „ Zsoltárok 118,24,25. Néhány évtizede énekeltem először ezt a dalt! Ifjúsági táborban voltunk és boldogan dicsőítettük Istent! /:„Ez az a nap, ez a nap, mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett! :/ /: Örvendjünk vigadjunk e napon, örvendjünk vigadjunk e napon! :/ Melyik az a nap, amelyet az Úr szerzett? A bibliaolvasó ember azonnal rávágja a választ: ez a nap a szombat! Jézus mondta: „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura. „Márk 2,27-28. Mégis, a zsoltáríró nem a szombat megünneplésével kapcsolatban emlékezteti a kedves olvasót. Elsősorban arról a csodálatos napról beszél, amikor Jézus megszületett, és belépett ami kicsiny világunkba, hogy elszenvedje értünk azt a halál, amely által megszerezte nekünk az üdvösséget. Micsoda csodálatos nap volt ez! Isten az irántunk való sz

„ Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait! ” Zsoltárok könyve 138:7-8 Nem olyan régen olvastam egy mesét a kislányomnak, melyben a vándor legény az útja során egy-egy jótéteményért cserébe a megsegített aranyhaltól és egyéb hasonló szereplőtől megkapta az ígéretet, hogy ha baj van és jelez nekik, ők azonnal ott teremnek és segítségére lesznek. Ahogyan a mesékben az lenni szokott, jöttek a veszedelmes helyzetek, melyekből sorra kimentették a csodatévő lények. Sokan valamilyen talizmánt hordanak magukkal, melytől azt remélik, hogy megoltalmazza őket. Mások önvédelmi technikákat gyakorolnak, fejlesztenek ki, hogy megvédjék magukat. Megint mások náluk erősebb, tehetségesebb emberre bízzák magukat, életüket. Mi a helyzet velünk? Mi is egyfajta talizmánként akarjuk magunkkal vinni Istenünket, miközben Ő maga nem érdek

„...most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” Pál levele a kolosséiakhoz 3:8-11 Annyiszor próbáltad már, de úgy érzed, mind hiába. Számoltál 10-ig, 20-ig, összeszorítottad ajkaidat, hogy ne vágj vissza, hogy amit legszívesebben az égbe kiáltanál, az benned maradjon, és soha meg ne szülessen. De ajkad felrepedt a nagy igyekezetben, és egy árva vércsepp elárulta haragod. Megfogadtad, hogy mindenkivel kedves és barátságos leszel, de betelt a pohár, és már csak „Uram, irgalmazz nekik...” Minden reggel szívedben újabb reményekkel indultál útnak, hogy: ma, ig