Sensei

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” Ésa 35,3-4
Már folyt az edzés, amikor beléptem az edzőterembe. A sok fehér ruhás szó nélkül futott körbe-körbe a tornateremben, csak néhányan – mint én is – voltak melegítőben. Rövid, tömör vezényszó hallatszott, mire mindannyian a földre vetették magukat és mindkét öklük első két bütykére támaszkodva elkezdték nyomni a fekvőtámaszokat a következő parancsig, aztán futás tovább. Ő középen állt. Valódi karate ruha volt rajta, nem lepedőből vart, mint többeknek. Az öve is valódi volt, igazi vizsgán szerezte. A haja sportosan rövidre nyírt, a válla megfelelően széles, a testalkata pedig igen izmos és ruganyos volt. Szigorú szemeivel pont rám nézett. „Ötven.” – intett, majd újból a többiek felé fordult és folytatta az edzésüket. Én pedig hasra vetettem magam és az egyre jobb...