reggeli dicséret

"Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik." Példabeszédek 2,6 Két történet (Máté 24,45-51 alapján) 1. Régóta szolgált a háznál. Elég régen ahhoz, hogy ismerje és becsülje a gazdáját. Ura rá is szolgált a tiszteletére, becsületes, tisztességes ember volt, aki életében mindig a mások szolgálatát és megsegítését tartotta szem előtt. Ezt várta el gyermekeitől, munkatársaitól és alkalmazottaitól is. Ő pedig igyekezett mindig a kedvére tenni, tőle mindent eltanulni, ezért idővel egyre feljebb jutott a ranglétrán. Mára ő lett gazdája jobbkeze és most nagy feladat várt rá. Hosszú időre egyedül marad a gazdaság, a ház vezetése, és neki kell gondoskodnia mindenről és mindenkiről. Örömmel fogja megtenni amit kell. Minden úgy fog működni, mintha a "főnök" is otthon lenne, hogy amikor hazatér, mindent rendben találjon és büszke legyen rá. Arra, hogy hűséggel szolgált és mindenben helytállt. Bár a várakozás napjai hosszúra nyúltak és

Egy ősi dakota közmondás szerint, ha valakit szeretsz, annak a vigyora is mosoly, de ha valakit nem szeretsz, annak a mosolya is vigyor. Ez a gondolat ugrott be ma, amikor a reggeli Igét elolvastam Példabeszédek könyve 10. rész 22. verséből: „Veszekedést kelt a gyűlölet, a szeretet fátyolt borít a hibákra.” (Kath.Biblia) A szeretet fátyolt borít a hibákra. Sokszor szembesülhetsz azzal, nemhogy fátylat nem borít rá, hanem a lassan hegedő sebeket is kész és képes felszaggatni a szeretetlenség. Pálhegyi Feri bácsi egyik előadásában arról beszélt, hogy a konfliktuskezelés egyik alappillére, hogy engedjük, hogy a társunk távozzon egy kiskapun a vitából. Ha minden kivezető utat elzárunk előtte, akkor a konfliktus is csak fokozódni fog, sosem lesz béke. A szeretet azonban kiskaput mutat. Tudom, hogy hibázott, de nem fogom emiatt a földbe döngölni, hiszen én is milyen gyakran hibázok. A szeretet kiengedi az összeszorított öklömet. Elengedteti velem a követ, amivel már majdnem megkövezt

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” Pál levele az efézusiaknak 4:1-3 Efézusban – ahol Pál gondolatait fölolvasták – ismert volt egy régi történet. Krisztus előtt a 4. században élt a városban egy ember, akit Hérosztratosznak hívtak. Nehéz gyerekkora volt, mert lassú volt és ügyetlen. Ebből kifolyólag a felnőttek megvetették, a gyerekek pedig kigúnyolták. Felnőtt korára Hérosztratosz meggyűlölte az embereket, és folyton azon gondolkodott, hogy állhatna bosszút. Egy éjjel – miközben álmatlanul forgolódott heverőjén – rettentő ötlete támadt: – Engem bár mindenki gyűlöl és megvet – mormolta félhangosan a sötétben – de őket el fogják felejteni. Az én nevem azonban öröké élni fog. Be fogom bizonyítani – nevetett Hérosztratosz magában – hogy én mégiscsak

„ Mert az Úr, a ti Istenetek veletek megy, hogy harcoljon érettetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket. ” (Mózes ötödik könyve 20. fejezet 4.vers) Sokan ezen és hasonló sorokra hivatkozva nem olvassák az Ószövetséget, mondván, hogy az itt található harcos, erőszakos, kegyetlen Isten képe nem fér össze az Újszövetség alázatos és szelíd jézusi szeretettel. Pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy egyrészt, miért úgy jelenik meg Isten, mint aki „ellenségeskedést szerez” (1Móz.3:15); aki özönvízzel pusztítja el a földet; aki a kivonuláskor így bátorítja népét:   „Ne féljetek, megálljatok! És nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely Egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.” (2Móz.14:13-14) Aki, mint a mennyei sereg fejedelme (Józs.5:14-15) jelenik meg Józsuénak és aki „hadakozik vala Izraelért” (Józs.10:14). Akit a próféták rendszerint „Seregek U

„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,   jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;   mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. ” Efézusbeliekhez írt levél 6. fejezet 6-8. verse Nagy Imre himnológia tanárom a következő példát mondta el az egyik óráján a késéssel illetve a várakozással kapcsolatban. Ha tudnád, hogy október 19-én délelőtt 11 órára a miniszter elnökkel lenne találkozód, ahol elmondhatod az észrevételeidet, mindent alaposan megbeszélhettek együtt akkor hogyan készülnél erre a találkozóra? Először is szabadnapot kérnél a munkahelyeden, aztán valószínű, hogy még előző nap elmennél fodrászhoz, lehet, hogy vennél egy új öltönyt, vagy egy kosztümöt, alaposan készülnél a beszélgetés témáira, bizonyítékokat gyűjtenél, hogy jól tudj érvelni a saját álláspontod mellett, majd összegyűjtenéd a megfele

"Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene" Zsoltár 68.20 Legtöbben nem szeretjük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzésünk alatt tarthatunk. Ha viszont mindent kézben tartunk, akkor könnyen szem elől tévesztjük azt, hogy Istentől függ az életünk. Akinek tele van a kamrája (testi és/vagy lelki értelemben), nem tudja igazán átélni, megérteni Jézus imádságról szóló tanításának ezt a részletét: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként." (Lukács 11.3) Amikor Izráel a pusztában vándorolt, teljes mértékben Isten gondviselésétől függött. Naponta és hetente élték át a csodát, ahogyan Isten vízről gondoskodott számukra és mannával táplálta őket. A mannát kora hajnalban kellett gyűjteni, mindenkinek a személyes szükséglete szerint. Másnapra - a pénteki napot kivéve - nem volt értelme meghagyni, mert ehetetlenné vált. Nem volt tartalékuk, napról napra élte

„Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ur a – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.” Malakiás könyve 3:17  Nem szabad! - hangzik el százszor, ezerszer egy nap. Azt a fiókot ne húzd ki, az apáé. Ne nyúlj a konektorba! Ne dobd a wcbe a fürdetőrongyot! Ne egyed a könyvtári könyvet! Ülj vissza az etetőszékbe, ott nem ugrabugrálunk!  És te tudod, nagyon is tudod. Tudod, mi az, amie azt mondjuk apával, nem szabad. Tudod, és mondod is, miközben azért csak megcsinálod. Mondod, hogy nem, és mégis csapkodod a nyomtató lapadagolóját. Mondod, hogy apáé az a polc, ahol épp turkálni szertnél. És nagyon jól tudod, melyik a konyhában a te fiókod, amiben zavartalanul rendezkedhetsz, mégsem azt húzod ki elsőre. Mindent meg akarsz ismerni, feszegeted a határaidat, próbára teszed a türelmünket, és közben ott az a huncut mosoly az arcodon, ami nevetésre késztet engem is, annak ellenére, hogy a fél perc csend