reggeli dicséret

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Pál levele a galatákhoz 6:2 Próbáltatok már egy nagyméretű gardróbszekrényt, lapra szerelve felvinni a negyedik emeletre? Amikor beköltöztünk a mostani lakásunkba, én megtettem. A szekrényünk három négy 30-45 kg-os dobozban érkezett meg a boltba. Természetesen, mint minden rendes férfi, gondoltam, hogy mi az nekem. Nem olyan sok az a 45 kg. Nekiiramodtam, és az első még tényleg lendületesen felkerült a lakásba. A második már lassabban. A harmadiknál már egyszer meg kellett állnom. A negyediknél már azt hittem fel sem érek. Azóta élek a házhozszállítás adta lehetőségekkel. (A mosógépet a bekötésig vitettem.) Mennyivel könnyebb az élet, amikor nem egyedül kell megküzdenünk egy teherrel. Mennyivel jobb, amikor van egy támasz. Amikor egy súly nem csak az én vállamat nyomja, hanem átvesznek belőle. Milyen jó, amikor egy pillanatra megtehetjük, hogy szusszanunk egyet, mert tudjuk, hogy nem csak a miénk a neheze. Pál amikor ez

De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. Malakiás 3:20 Ismertek olyanokat, akik szeretik, ha igazuk van (és persze általában igazuk is van!), és ha ezt mások is elismerik? Olyanokat, akik elégtételként élik meg, ha az események őket igazolják, azt, amit „előre megmondtak, de senki sem hallgatott rájuk”? Legtöbbünkben benne van kicsit ez a vágy, de az önértékelésünk problémáját jelzi, ha túlzott, vagy ha újra és újra hangot adunk neki. Az „igazság napja” nem az a nap, amikor végre kiderül, hogy mennyi mindenben igazunk volt! Ez nem az a nap, amikor emberek elismerik, hogy igen, minden úgy történt, ahogyan mi előre mondtuk, vagy, hogy tényleg úgy kellett volna tenni, ahogyan mi javasoltuk! Az igazság napja az a nap, amikor Isten igaznak, az övéinek ismer el minket. Ez az „igazság” nem úgy lesz a miénk, hogy meggyőzzük róla akár őt, akár az embereket, hogy igazunk

"Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” János evangéliuma 13. fejezet, 14-15. vers Tizenhárom éve minden világjárvány-mentes nyáron egy hétre kiköltözünk barátaimmal Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljára, a budapesti Sziget Fesztiválra, ahol napi 12 órában várjuk a vendégeket teázásra és beszélgetésre. Bár volna mit írnom erről, hiszen minden évben körülírhatatlan tapasztalat, ma csak egyetlen, számunkra már természetesnek számító részéről szeretnék írni pár gondolatot: a tisztálkodásról. Az idei Sziget után, ahogyan minden ilyen alkalommal, most is, a cipőt, amit egész héten használtam, körömkefével és antibakteriális tisztítószerrel álltam neki mosni. A sok por, az izzadtság, a kosz, és inkább nem is megyek bele, hogy konkrétan mi minden, a kis mélyedésekben mind ott lapultak, és ha a későbbiekben is használni szeretném, csak úgy tudom,

Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Apostolok cselekedetei 16. fejezet 25-26. vers Mondd csak! Te hogyan éreznéd magad, ha börtönbe zárnának? No, nem a hitvallásodért, nem úgy, mint Pált és Silást, hanem valami köztörvényes bűncselekmény miatt. Én biztos azt fürkészném, azon gondolkodnék, hogy hol van az építmény gyenge pontja, hogy melyik őrt lehetne megvesztegetni és miként lehetne minél előbb valahogy megszökni, kereket oldani. Azonban, anno ott Filippiben a rómaiakat nem ejtették a fejükre. Biztos, ami biztos, ahogy olvassuk is a cellákban lévő foglyok lábait kalodába zárták. Így, ha az őr egy pillanatra is elszunnyadt volna, akkor sem volt kiút. Csak az Isten nyithatta ki az ajtót és a bilincseket. S mielőtt azt gondolnád, hogy velünk és veled ilyen úgysem

„Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté evangéliuma 18.fejezet 19.vers Mit gondolsz, miről szól a Biblia? Mi a központi mondanivalója? Nagyon röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy „Isten szeret!”. Igen, ezt tudjuk, de ennél bővebben? Az „Isten szeret!” kijelentése bővített változata nem egyszerű. Ennek a ténynek a leírása, összefoglalása olyan nagy volumenű tudást igényel, amellyel mi emberek még nem rendelkezünk, hiszen, ahogy a Biblia is fogalmaz: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” ( 1.Kor.13:12 ). Vannak ismereteink Istenről, hiszen Jézuson keresztül nagyon sok mindent tapasztalhattunk, ugyanakkor közel sem mindent! Az egyik ismeret, amelyet Jézus közvetített a t

„Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában…” Zsidókhoz írt levél 3.5-8 Milyen hatalmas kiváltság, hogy Krisztus háza, azaz Krisztus családja lehetünk! Isten adoptálta (vö. Galalata 3.26, Efézus 1.5) a Krisztusban hívőket, Krisztus a mi idősebb bátyánk, aki testvéreinek tekint minket (Zsid. 2.11). Így lettünk távoli idegenekből családtagokká. Talán számba sem tudjuk venni, mi minden áldást, ígéretet, lehetőséget jelent ez a számunkra. Fontos azonban felfigyelnünk arra, hogy van ebben az ajándékban egy „ha”. „Az ő családja mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.” Isten ígéreteinek teljesedése bizo

„Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.” Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 3:10-12 Nehezen jönnek a szavak, hogy mit is írjak erről az igéről. Mert a szemem előtt megjelenik egy diák, akinek már csak néhány napja van a nyári szünetből, és kezdődik az iskola úgy, hogy még fogalma sincs, ki lesz a kémia tanára, az osztályfőnöke, vagy a napközis tanítónénije. Látok egy pedagógust, aki azt kívánja, bárcsak kezdődne számára is az iskola, mert mindennél jobban tanítani szeretett volna, de nem ilyen körülmények között. Látok egy óvodavezetőt, aki őrlődik magában, hogyan oldja meg, hogy a sünicsoportban is legyen óvónő, mert akárhogy számol, nincsenek elegen. Látok szülőket,