reggeli dicséret

“Ki tette ezt, ki vitte véghez? Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az Úr vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok.” Ézsaiás próféta könyve 41:4 Azt mondják, hogy két féle ember létezik. Az egyik szereti az izgalmakat, az új dolgokat, élvezi a változást. A másik ezzel szemben mindig az állandóságot, a biztonságot keresi. Bármelyik csoportba is tartozik az ember, egy ismerős arc, egy jól ismert hely megnyugtatja a lelket. Mindig jól esik az embernek. A világ teremtése óta minden változik. Folyamatosan jönnek létre bolygók és pusztulnak el. Állandó mozgásban van minden. A mi röpke 60-70 évünkben lehet, hogy nem látjuk olyan nagynak a kozmikus változásokat (bár hatalmas dolgok történnek minden nap), de a saját életünkét igen. A környezetünkét észrevesszük. Nem is olyan rég elmentem a szülővárosomba. Azt hiszem két év telt el, hogy utoljára ott jártam. Ahogy a családommal sétálgattam, azt vettem észre, hogy lépten nyomon új üzletek sorakoznak. A régiek is fel lettek újítv...

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Kolossébeliekhez írt levél 3:23-24 Egy fiatalember meglátogatta egy idősödő barátját. Miközben beszélgettek, a bácsi dolgozgatott. Szabó volt, és éppen egy zakót varrt. Az egyik oldalsó zseb hajtókájára került a sor. Ez az öltönykabátnak az a része, ami ráhajlik a zsebre. Gyakorlatilag soha nem használjuk, hiszen nem teszünk semmit a zsebbe, különben az kipúposodik, aztán ha sokat használjuk a zsebet, akkor kinyúlik az anyag és lógni kezd, az meg hogy néz ki. Ez a hajtóka olyan, mintha csak azért volna ott, hogy ne legyen üres az zakó oldala. Tehát a ruha e rettenetesen fontos darabjának a belső varrását készítette a bácsi, a bélésanyagot varrta a szövetre, de a varrás kicsit ferdére sikerült, nem volt teljesen párhuzamos a hajtóka peremével. Idős barátunk megcsóválta a fejét, elvágta a cérnát, előv...

Ismeri az Úr a feddhetetlenek életét, és örökségük megmarad örökké. Zsoltárok könyve 37:18 "A koporsón nincsen farzseb" szokták mondani szellemesen, utalva arra, hogy nem számít, ki mit gyűjtögetett a maga számára az élete során, semmi nem marad meg örökké. Igaz ez most, és igaz volt ez a világtörténelemben mindig. Egy Pennsylvania államban élő, amerikai férfit a kedvenc autója, egy fehér Corvette kormánya mögött ülve temették el 1994-ben. Nem új gondolat ez, sok uralkodót nem élt túl a kedvenc paripája, melyeket az uralkodó mellé temettek halálakor. Hátha valamit még elvihetünk magunkkal a "másvilágra"! Valahol a szívünk mélyén tudjuk, hogy ez nem így megy. Amit itt hagyunk, azt a gyermekeink, unokáink kapnak meg örökségül, akik szintén a saját utódaikra fogják hagyni azt. Már ami megmarad belőle. Semmi nem a miénk, csak arra a rövid néhány évre-évtizedre, amit a Földön töltünk. Van azonban egy örökség, ami a miénk marad mindörökké, még a "másvilágon" is....

  „Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak.”   ( Mózes 4. könyve 12. fejezet 3. vers )   Ha azt mondom Mózes, legtöbbünk lelki szeme előtt megjelennek a piramisok, gyékénykosár benne egy síró gyermekkel, az égő csipkebokor, a tíz csapás, a kettévált tenger, a mannaszedés, a törvénytáblák, az aranyborjú… De hogy milyen ember is volt Mózes igazán, hogy milyen volt a jelleme, a habitusa, csendes, befele forduló, vagy inkább társaságkedvelő; határozott, céltudatos versengő, vagy félénk problémakerülő; szociálisan érzékeny, az érzelmeit kimutató, ölelkezős, vagy inkább távolságtartó; erről vajmi keveset tudunk meg a Szentírásból. S ahogy életének 120 évét három részre szokás osztani, első negyven a fáraó palotája, a második negyven a bárányok mellett, majd az utolsó negyven év a néppel a pusztában, a jellemére vonatkozóan is három szót találunk. „Egy egyiptombeli férfi” (2Móz.2:19), ezt mondják róla apósának pászto...

„Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!” Zsoltárok könyve 30.fejezet 12-13.vers Gyász. Valószínűleg először a halál jut eszedbe erről a szóról és ez természetes. Rövid életemben eddig már kétszer éltem meg gyászt és figyeltem magam, a lelkem és azt, ahogy a gyász hatására változok. Az évek múlásával egyre több mindent vettem észre magamon, ami megerősödött bennem. Had meséljek kicsit erről… Bőven volt időm a két gyászidőszak között gondolkodni és elmélkedni és a következő megállapításokat szűrtem le: a fájdalom nem múlik el, csak körbe növi az élet és ha már körbe nőtte, megtanulsz hálás lenni, örülni az életnek és ragaszkodni minden aprósághoz, ami boldogságot ad a lelkednek. Mindannyian mások vagyunk és másképp dolgozzuk fel a veszteségeinket, a bánatunkat és a fájdalmainkat. Nincs egy általános sablon, amely minden emberen működik és nem lehet általánosan ...

„Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” Apostolok cselekedetei 15.11 Péter apostol ezeket a szavakat a keresztények jeruzsálemi tanácskozásán, az első apostoli zsinaton mondta el. A kérdés, amelyet megvitattak arról szólt, hogy mit követeljenek meg a pogányságból megtértektől. Voltak, akik azt képviselték, hogy a pogányoknak körül kell metélkedniük és a mózesi törvényeket megtartani (l. 5. vers). Péter apostol azonban arra mutatott rá, hogy Isten bizonyságát adta a pogányok elfogadásának, amikor ugyanúgy kitöltötte Szent Lelkét a pogányokra, mint pünkösdkor a tanítványokra Jeruzsálemben (8. vers), és „hit által megtisztította szívüket” (9. vers). Az üdvösség útja ugyanaz mindenki számára, akár a zsidóságból, akár a pogányok közül fogadja el valaki Jézus Krisztust: hit Jézus Krisztusban, mint személyes megváltóban, akinek kegyelme által ment meg Isten. Ez a kegyelem azonban nem „olcsó”! Isten végtelen árat fizetett érte, hiszen szeret...

„Békesség neked, békesség házad népének, békesség mindenednek!” Sámuel első könyve 25:6 Ugye, milyen szép ez a köszöntés? Igazán szívet melengető. És ha elolvasod a teljes fejezetet, akkor felfedezheted azt is, hogy röviddel ezután a tényleg csodálatos köszöntés után majdnem tragédiába fordul a történet. Dióhéjban: Dávid, aki Isten vezetésével legyőzte Góliátot, akit Sámuel már királlyá kent, bujdosásainak éveit tölti épp a pusztában, mert a jelenleg regnáló Saul halálra keresteti. Emberek százai csatlakoztak Dávidhoz, és ebben az időben a környező állattartó gazdáknak nagyon jó szolgálatot tettek. Védelmezték a pásztorokat a rablócsapatoktól, vadállatoktól. Dávid tudomást szerez arról, hogy a gazdag Nábál a juhait nyíratja (ez volt a fizetés napja), lakomára készül, ezért odaküldi 10 legényét, hogy kérjenek a gazdától ajándékot az eddig nyújtott védelem fejében. Nábál gorombán visszautasítja a tiszteletteljes kérést, fittyet hány a kor szokásaira (akkor és azon a vidéken, mo...