reggeli dicséret

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten." Zsoltár 31,6 Milyen sokféleképpen volt, van jelen az Isten az életünkben? - A család, ahova születtem: Jelen volt a hit és a hitetlenség, a szeretet és a szeretetlenség, az elfogadás és az elutasítás. Bár javarészt ateista nevelésben részesültem anyai nagyanyám templomba járó asszonyként megtanított minket, unokáit a fontos imádságokra. Titkos, rajzos könyve lapozgatása - ami egy régi Biblia volt - gyerekkorom egyik kedves szórakozásává vált. Talán itt, ekkor szerettem meg a könyveket és lettem hűséges olvasójává a történeteknek. - A falu papja: Nem érdekelt a templom és az ott zajló ceremóniák. Az én időmben ciki volt odajárni, meg - ahogy később megtudtam - rendszerellenes is. Mivel apám hitt a szocializmusban én is hittem. Ugyanakkor a papunk érdekes ember volt. Bár rebesgettek valamit a nőügyeiről és prédikációi sem jelentettek nagy vonzerőt, a törődése az emberek iránt elgondo

Amikor gyermekeink egy év körüliek voltak, elérkezett az idő, hogy megtanuljanak járni. Egyikünk elindította, hátulról óvón tartva kezét, másikunk várta, kitárt karokkal. Közben hívtuk felénk. Egy-két bátortalan lépés után földre huppant a kis drága. Aztán feltápászkodott, és kezdődött minden előröl. Megfigyeltük, hogy legtöbbször akkor esett el, ha lefelé nézett, ha elveszítette a szemkontaktust. Akkor, amikor hátranézett, hogy ’ugye, milyen ügyes vagyok?’ Vagy amikor elterelte valaki vagy valami a szülőkről a figyelmét. Ahányszor lehuppant, annyiszor kellett mindent előröl kezdeni. Viszont, ha elég kitartó volt, ha újból és újból talpra állt, még ha eleinte bizonytalan volt is, de a kitartás meghozta az eredményt. Ma már mindketten tudnak járni. Más eset. Amikor autót tanultam vezetni, az oktató rengetegszer elmondta, hogy ne a kocsi orrát nézzem, hanem nézzem az utat, jó messzire előre. Folytathatnánk a sort.  Ma reggel azt üzeni nekünk Dávid a 143. Zsoltárban, hogy „Tan

"Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek." Péter első levele 3:9 Dermesztő hideg volt azon az 1569-es februári éjjelen. Dirk Willems összekötötte cellájában a lepedőket, az erős vasrácshoz erősítette, kidobta az ablakon, majd merészen ő maga is kimászott és óvatosan ereszkedni kezdett a várfalon lefelé. Dirk az elsők egyike volt Hollandiában, aki azt vallotta, Isten országának tagjai akkor lehetünk, ha tudatos döntéssel elfogadjuk Jézust, és megkeresztelkedünk. A földi ország bírái azonban eretnekké nyilvánították őt, elfogták, és egy vár börtönébe zárták. Mikor a lepedők elfogytak, a talajtól még mindig úgy 3 méter távolságban csüngött, de dermedt kezeivel amúgy sem tudta tovább tartani magát. Elengedte, és egy nagy puffanással a földre esett. Beütötte ugyan magát, de nem esett semmi baja. Ekkor a bástyáról kiáltozások hallatszottak. –

„Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked.”   (Jeremiás könyve 1. fejezet 7. vers) Ó, milyen végtelenül türelmes az Isten! – volt az első gondolatom mai Igénk kapcsán. – hogy nem fáradt bele a kicsinyhitű, kétkedő nehézajkú Mózesek, a mindig bátorításra szoruló Józsuék, az örökké jelet kívánó Gedeonok, a meghalni kívánó Illések, a tapasztalathiányos fiatal Jeremiások, az önmagukat újjászületésre képtelennek tartó idős Nikodémusok, a… állandó nyafogásába. De valljuk be, hogy mi sem vagyunk különbek! Bűnös szívünk egy jól prosperáló kifogásgyár, mely minden megoldásra készít problémát. No persze, ha még több pénz megszerzéséről, áruházi akciókról, vagy szórakozásról lenne szó… Ha Isten vacsorameghívással jönne hozzánk, nem mondanánk; „Ökröt vettem, földet vettem, feleséget vettem.” (Luk.14:19) De a másoknak, a másokért való szolgálat az más; akkor logikusan

"És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük." Lukács szerinti evangélium 6. fejezet 31. vers.

"Már csak rövid, nagyon rövid idő, aztán eljön az eljövendő és nem késik."  Zsidókhoz írt levél 10.32 Amikor szeretünk valakit, s távol van tőlünk, a rövid várakozás is túl hosszúnak tűnik, míg végre megérkezik. Minél jobban szeretjük őt, annál erősebb a vágyakozásunk, annál türelmetlenebbül sürgetjük az idő múlását. Másként volna ez a Krisztus-várással? "Akit noha nem láttatok, szerettek; akiben noha most nem látjátok, de hisztek benne..." (Péter 1. levele 1.8) Mivel töltsük a várakozás idejét? "Ne dobjátok el hát bizalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre [állhatatosságra] van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet." (Zsidó 10.35) Készülsz-e a Szabadítóval való örömteli találkozásra? Legyen áldott a napod!

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” Máté evangéliuma 7:13-14  A legnagyobb világjárások is egy lépéssel indulnak. Aztán lépik a következőt utána. Mindig csak a következőt. Kis lépések millióiból tevődik össze a hegyhódító túra, az országokon átívelő zarándoklat. Pont, ahogyan az életünk. Egyik lépés a másik után. Egyik döntés a másik után.  Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy csak a nagy dolgokra koncentrálunk, azokat várjuk, azokat gondoljuk át ezerszer, játszuk le a fejünkben ki tudja hányadszorra, végiggondolva minden lehetséges változatot. És közben talán elsiklunk a látszólag kevésbé jelentőségteljesek felett.  Elolvasod a fenti igét, és eszedbe jutnak életed nagy döntései, melyeket meghoztál, vagy még rád várnak az úton. A nagyok, a mindent megváltoztatóak,