reggeli dicséret

"Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." Lukács 11:13 Sally egy lerobbant házban lakott. Férje 30 éve elhunyt és Sally annyira elkeseredett, hogy ki sem akart menni a házból. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen állapotban volt a ház, amivel 30 éven keresztül nem foglalkozott senki. A csap nem működött rendesen, csepegett belőle a víz. Mivel nem volt pénze, amivel fizesse a számlákat, levágták a villanyt és a gázt. Ruhatára kopott és elnyűtt volt. Borzalmas körülmények közt élt. A szomszédai ritkán látták őt elhagyni a házat. De miért is lenne kedve elhagyni a házat amikor ennyire elkeseredett és amúgy sincs túl sok pénze? Egyedül ennivalót vásárolni ment el otthonról.  Az egyik ismerőse, aki már rég nem kereste fel, eldöntötte, hogy meglátogatja. Amikor megérkezett, látta, hogy a ház "romokban áll"; látta, hogy Sallynek alig van amit en

"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért." Filippi 3:13-14 Minden évben Ausztrália megrendezi a Sidney-Melbourne 875 kilomáteres ultramaratont. A hihetetlen távot a világ legfelkészültebb sportolói is öt nap alatt teszik meg, harminc év körüliek és hatalmas nemzetközi sportcégek anyagi támogatását élvezik. A tét nagy: aki nyer, a világ egyik legnehezebb versenyén diadalmaskodott. Ezért is keltett meglepetést, sőt vidámságot, amikor 1983-ban egy 61 éves Cliff Young nevű ember odaállt a rajtvonalhoz. Nem aerodinamikailag tesztelt sprot ruha, hanem egyszerű munkás kezeslábas volt rajtra, Nike vagy Adidas  sportcipő helyet pedig bakancsot viselt. Amikor kinevették, és azt mondták neki, hogy ne vicceljen, hiszen nem tudja befejezni az első napot se, csak annyit felelt: "De

"Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!" Ézsaiás próféta könyve 41:13 Mindenki fél valamitől. Van, aki — hozzám hasonlóan — a magasságtól, más a csúszó-mászó állatoktól retteg. Megint mások — a statisztika szerint a népesség nagy százaléka — a nagy tömeg előtt való beszédtől fél. Egy dolog viszont, talán kimondhatjuk, mindannyiunkat félelemmel tölt el: a jövő. Míg minden más félelmünket racionalizálni tudjuk: a korlát, az akvárium, vagy más eszközök készen állnak, hogy ne történhessen baj, így hát nincs okunk félni, addig a jövő egy megfoghatatlan, tervezhetetlen dolog. Bár vannak elképzeléseink, hogy mi és hogyan fog történni, ezt soha nem tudhatjuk biztosan. Nem véletlen, hogy az ezotériában hívők a csillagok állásából, vagy a saját horoszkópjukból, a humanisták a politikai és szociális állapotokat elemezve, a keresztyének a Jelenések Könyvéből próbálják előre megmondani, hogy mit is hoz a hol

„Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!”  Zsoltár 118:24 Sokszor gondolkoztam már azon, hogy miért van az, - legalábbis itt Európában - hogy mikor belépünk egy templomba, egy imaházba, akkor szinte automatikusan rögtön felveszünk egy mélabús, komor ábrázatot, gondolván, hogy ez a szentség igazi kifejeződése. (Aminél már csak az a szentségesebb, ha valaki az egész életét ebben a világfájdalmat tükröző nézéssel tudja leélni.) Nincs annál megbotránkoztatóbb, mintha valaki mosolyog, vagy esetleg nevetni mer a gyülekezetben, a kacagásról pedig ne is beszéljünk… Olyanok lettünk, mint a híradó, hiszen túlnyomó részt csak a rossz hírekkel, tragédia, betegség, stb. állunk ki a közösség elé, mondván ’ez méltó, hogy imádkozzunk érte’. Nos, mondhatni, nincs új a nap alatt. E.G.White épp európai tartózkodása alatt kapott egy levelet egy kétségbeesett személytől, majd erre válaszként egy álmot az Istentől. „Nagy kertben jártam, melynek tulajdonosa

Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” Pál második levele a korinthusiaknak 6 :2 Pál apostol figyelmezteti a gyülekezetet arra, hogy azt a kegyelmet, amelyet már korábban megkaptak, ne veszítsék el, hanem éljenek vele. Ha ezt elveszítik a keresztények, akkor életük tartalmatlanná és értelmetlenné válna. A vers végén mintha sürgetné a korinthusiakat az apostol! Ne halogassátok, mert a kegyelem és az üdvösség is MOST van!  A várakozás fordulópontján már átestünk. Itt van az újév, lehetőségekkel, reménnyel tele. Nagy terveket szövögetünk, és abban bízunk, hogy idén elérünk mindent, amit csak célul tűztünk ki. Az biztos, hogy ezt az évet is hasznosan kell eltöltsük. Nem ücsöröghetünk a babérjainkon, várva, hogy a semmit tevéstől majd valami jobb lesz. Nekem kell tennem érte. Három csoportra osztjuk, hogy milyen területekre kell különösen odafigyelni: -

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik őt félik, nincs fogyatkozásuk.” Zsoltárok 34:9-10 Ha szánunk rá egy kis időt, és végig olvassuk a 34. zsoltárt, akkor egyértelműen úgy tűnik, hogy „megéri” Istenben bízni. Csak néhány ilyen pozitív dologra hadd mutassak rá: - Isten MEGHALLGAT – (5.v.) – Ő nem süket, nem tehetetlen, még akkor sem ha nem jön azonnal válasz az imáinkra. Meghallgat, figyel ránk, a javunkat akarja. - Isten MEGMENT, KISZABADÍT (5.v.) – „megmentett mindattól, amitől rettegtem”; „kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. (7.v.) „sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr.” (20.v.) - ŐRKÖDIK MELLETTÜNK – „az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket” (7.v.) - Isten GONDOSKODIK SZÜKSÉGLETEINKRŐL – „nem szűkölködnek az istenfélők” (10.v.); „nem nélkülözik a jót” (11.v.) - Isten GYÓGYÍTJA A LELKI SEBEINKET

„A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.” Lukács evangéliuma 8:15   Vannak olyan pillanatok, mondatok, amik hatására a gyermek különleges képességei felélednek. Meggörbítik a teret, a hanghullámokat, a fénysebességnél is gyorsabban, a mi szemünk számára láthatatlan módon védőfalat emelnek a fejük köré, és az információ, nemhogy egyik fülükön be, a másikon ki, hanem be sem jut a fejükbe. Meg sem hallják a kérést, a tanács és intelem el sem jut az agytekervényekig, így esélyük sincs rá, hogy megfogadják. Nálunk ilyen csodát vált ki például a „húzd fel a papucsodat” mondat, vagy az alvásidő közeledése.  Fárasztó dolog ezredjére is kérni, szólni, megvárni, mire valahogy csak bejut a kis fejébe az információ, és cselekvésre bírja. De ugyanezt csináljuk mi felnőttek is, csak fontosabb kérdésekben, mint a papucs felvétele. Ez a szupernek koránt sem mondható képesség mindannyiunkb