Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 21, 2009
Emlékkövek „s parancsold meg nekik: Vegyetek innen, a Jordán közepéből tizenkét követ, vigyétek magatokkal, s ott, ahol az éjszakát töltitek, tegyétek le a táborhelyre hogy majd emlékkő legyen belőlük körötökben. Mert egy nap megkérdezik majd gyermekeitek:” Józsué könyve 4. fejezet 3.,6. verse Ez a történet az emlékek fontosságára hívja fel a figyelmünket. Az életünkben történnek különleges események, amikor Isten hatalmát rendkívüli módon tapasztalhatjuk meg. Fontos, hogy ezek az alkalmak ne múljanak el nyom nélkül. Ahogy a régi időkben ezek az emlékkövek egyben útjelzőként is szolgáltak ugyan úgy szolgálnak iránymutatóul az Istennel szerzett tapasztalatok is akkor, amikor újabb döntéseket kell hoznunk, hogy melyik az az út amin járnunk kell. Más fordítások az emlékkő helyett a jelül kifejezést használják. Talán megfogalmazható lenne úgy, hogy a Krisztussal szabadításainak emlékeink egyben jelei a vele való kapcsolatunknak. De nem csak nekünk! Emlékeink nem csak a mi életünke
A meggyengültek megerősítője „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” Ézsaiás 40:29 Az élet próbáiban, vagy azok terhei alatt időnként úgy érezhetjük, nem bírjuk tovább, azonnal kiborulunk, testi-lelki erőnk elhagy. Nem látjuk az alagút végén a világosságot, s ilyenkor jönnek a sötét gondolatok, aminek a vége akár tragikus is lehet. Gondolom, sokak számára ismerősek ezek az érzések. A keresztény ember életében is időről-időre megjelennek az ehhez hasonló gondolatok, keserű tapasztalatok. De mégis, akik az Úrba kapaszkodnak, erőt kapnak ahhoz, hogy újrakezdjék ott, ahol mások elterülnek. Mikeás próféta könyvében így olvashatunk erről: „Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mikeás 7:8) Isten gyermekei a világ gyermekeitől nem abban különböznek, hogy soha nem csüggednek el, vagy soha nincs rossz napjuk. Ők abban mások, hogy újra tudják kezdeni ott, ahol mások már végleg feladják.
Békességet készít az Úr " Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek ." Jeremiás 29:11 Az utóbbi időben pontosan értem Istennek a békességet adó szándékát.Vannak olyan közösségek, ahol időről- időre kiújulnak a viták, olyan mértékben,hogy lassan vágni lehet a jéghideg levegőt, gyilkos pillantásokat vetnek egymásra és az idegenek pedig nagy ívben elkerülik a közösséget. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy visszafordíthatatlan ez a folyamat. Jeremiás próféta egy igen különleges történelmi időszakban írja levelében ezeket a gondolatokat. A nemzet letört, fogságban levő tagjainak írja a fenti sorokat útmutatásként. 70 évet kell maradniuk Babilonban, ahol Isten velük lesz és megtanulhatnak engedelmeskedni, és visszafordulnak hozzá. Az Isten gondolatai a békességé, és nem háborúságé. Isten sohasem nézte jó szemmel, amikor nemzetek,népek, országok háborúba bocsá
Új élet, kárhoztatás nélkül „Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (János evangéliuma 8. fejezet 10-11. vers) Egy nap nagy hangzavar töltötte be a templomot. No nem a léviták, nem az előimádkozók, vagy sofárok hangja volt ez, mely istentiszteletre, vagy ünnepre hív, hanem írástudók és farizeusok hangja, akik egy bűnös asszonyt vonszoltak Jézushoz. Hogy ki és hogyan vitte bűnbe? Nem az az érdekes, hanem, hogy mit mond az ifjú Mester? Vajon milyen döntést, milyen ítéletet hoz? Jézus azonban nem kérdez, nem kezd nyomozásba, csendben lehajol és elkezd írni a homokba. S ahogy olvasták az írást, egytől egyig szétszéledtek, otthagyva az általuk halálraítélt asszonyt. Ez a történet több tanulsággal is szolgál: Egyrészt, nem vádolhatunk meg másokat anélkül, hogy ne mo
Boldog, aki az Úrban bízik „Ízleljétek, és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül.” Zsoltárok könyve 34:9 (Kat. ford.) A Biblia lapjain keresztül sok mindent megtudhatunk Istenről. Nagy szükség is van az írott feljegyzésekre, mert ez a megszentelt eszköz számunkra az Isten-ismeret egyik legfontosabb forrása. Ha az Istenről alkotott képet keressük nem egyszerűen teológiai állításokat találunk, hanem emberi tapasztalatokat, melyekben megjelent az Isten. Akinek még nem volt személyes tapasztata Istennel, az nem is ismerheti igazán. Egy dolog ismeri valakinek az életrajzi adatait, és más dolog leülni vele és beszélgetni. Erre hív a költő: ne csak hírből ismerjük az Urat, hanem menjünk hozzá, ismerjük meg, érezzük, tapasztaljuk meg jóságát. Szükség is van erre a bátorításra, mert nem mindig vagyunk meggyőződve arról, hogy jó az Úr. „Hogyan engedheti ezt meg Isten?” „Miért pont velem történik mindez?” Ne gondoljuk, hogy csak a hitetlen emberek kérdezik ezek