reggeli dicséret

" Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek. " 2Mózes 14,14 Amikor kicsi volt "sajtkukacnak" hívták, mert mindig mocorgott, sohasem tudott egy helyben megmaradni. Mindig csinálnia kellett valamit. Volt is baj vele az iskolában. A tanórák "ülj le és figyelj!" - stílusa nem az ő világa volt. Csak nehezen szokta meg miért úgy kell csinálnia mindent, ahogy a nevelők akarják, mikor másképp is lehet: az ő módján. Amikor otthon tanult sohasem ült az asztalhoz, mint más "rendes" gyerek. A könyvel a kezében fel-, s alá járkálva magolta a verset. A matek és a fizika példák megoldása közben gyakran bukfencet vetett, vagy cigánykereket hányt, mikor mihez volt kedve. Bármire kapható volt. Ha tenni, segíteni kellett valamiben, mindig elsőnek ugrott. Igazán a tettek embere volt, de elkövette azt a hibát, hogy ezt várta el másoktól is. Felnőttként haragudott a lassú emberekre, azokra, akik nem tudtak egyszerre több mindenre

„Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet.” ( Zsoltár 10:17 ) Bizonyára feltűnt neked, hogy a mai gondolat címe szegényeket említ, azonban a zsoltárrészlet alázatosokról beszél. Mi köze a szegénységnek az alázatossághoz? Minden szegény ember alázatos is egyben? Nem feltétlenül. A szegénység általában anyagi hiányt jelent, de lehet más módon is szegény az ember, annak ellenére, hogy van elegendő pénze (pl.: ismerünk lelki, érzelmi szegénységet, továbbá lehet valaki szegény emberi kapcsolataiban stb.). Az alázatosság azonban a büszkeség, gőgösség, felsőbbrendűség érzésének a hiányát jelenti, illetve annak tudata, hogy nincs mivel büszkélkedni az illető személynek. Nem minden szegény ember alázatos, csak azok, akik felismerték szegénységüket és tudják, nincs mivel büszkélkedniük. Ezzel ellentétben a laodíceai gyülekezetről szóló mennyi jelentés alapján tudjuk, hogy a laodíceaiak rendkívüli lelki szegénységben éltek, mégis büs

"Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok." Apostolok cselekedetei 27:23 Egy alkalommal lehetőségem volt a kollégákkal hajós utazáson részt venni. Nem olyan balatoni hajós, egyórás sétahajózásra gondolok, olyanon már voltam nem egyszer, hanem egy igazi, A-ból B-be eljutós hajózás a görögországi Pátmosz szigetére. Ahhoz, hogy odaérjünk az apró szigetre, 4,5 óra utazás várt ránk, majd délután, hogy visszajussunk a partra, újra ugyanennyi. Így hát már jó előre felkészültünk lelkileg, így — úgy gondoltuk — semmi meglepetés nem érhet bennünket. Az odaútkor nem is történt semmi szokatlan, minden rendben volt, leszámítva, hogy legtöbben, köztük én is, nem voltunk még hasonló helyzetben, a tengeri hajózás teljesen kimaradt eddig. Hazafelé viszont már sürgettek bennünket a hajóról, hogy mihamarabb induljunk el, a négyméteres hullámok és viharos idő közepette pedig mindannyian egyetlen dologra gondoltunk: ezek közt a szigetek közt

„ Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? ” (118. Zsoltár 6. vers) „Vannak, akik állandóan félelemben élnek, gondokat okoznak maguknak. Bár napról napra láthatják Isten szeretetének kézzelfogható bizonyítékait, állandóan örvendhetnek atyai gondviselésének, de mindezt az áldást észre sem veszik. Gondolataik állandóan kellemetlen dolgoknál időznek, melyeknek bekövetkezésétől félnek. És ha tényleg vannak nehézségek, azok bár jelentéktelenek, mégis elvakítják őket mindazzal szemben, amikért hálásnak kellene lenniük. Ahelyett, hogy a felmerülő nehézségek őket Istenhez, az egyedüli Segítőhöz űznék, ellenkezőleg, elszakítják őket tőle, mert nyugtalanságot, zúgolódást ébresztenek szívükben. Helyesen cselekszünk-e, ha ilyen hitetlenek vagyunk? Miért lennénk hálátlanok, bizalmatlanok? Jézus a mi barátunk; az egész menny élénk részt vesz boldogulásunkban. Ne engedjük, hogy a mindennapi élet viszontagságai és küzdelmei kedélyünket izgassák, gondfelhőbe borítsanak!

„Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor imádkoznak ezen a helyen! Hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik! ” 2 Krónikák 6. fejezet 21. verse Biztos mindenki járt már úgy, hogy valamit nagyon el akart mondani, valami nagyon, de nagyon ki kívánkozott, de az őt körülvevő társaság egyszerűen nem hagyta szóhoz jutni. Nemrég jártam ebben a cipőben, annyiszor hozzákezdtem a mondanivalómhoz, de érdeklődés hiányában abbahagytam a mondanivalóm, míg végül átgondoltam, és azt mondtam magamban, akkor nem is ér annyit a téma, hogy elmondjam. Izrael népének nem egy újragondolást érdemlő téma volt a nyelvén, hanem mély könyörgés Istenükhöz méghozzá Salamon szájából származtak ezek a mondatok akkor, amikor épp a templom felszentelési imádságát mondta el.  Érdekes, hogy a templom felszentelési imának, ennek a szent és magasztos eseménynek része az a bús jövő, ami azt feltételezi, hogy az emberek bűnt fognak elkövetni

„Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba." Lukácsevangéliuma 18:17 Sok és sokféle ember hallgatta Jézus tanításait földi szolgálata idején. A motivációik is különbözőek voltak. Voltak a kíváncsiak, akiknek Jézus egy volt a sok hasonló rabbi, tanító közül. Jöttek-mentek, meghallgatták aztán minden ment tovább, ugyanúgy, mint előtte. Legfeljebb kicsit kiműveltebbek lettek, hogy ilyent is hallottak. Volt, aki szakmai szemmel nézte, hallgatta. Mintegy munkaköri feladatként elemezték, értelmezték tetteit és szavait. Ők voltak a koruk vallási-társadalmi elitje, a farizeusok, írástudók és más „hivatásosok”. Rájuk sem ragadt sok minden, inkább még ellenségesebbek lettek, mert mást tanított, mint az évezredes hagyomány, és valahogy más lelkülettel: szeretettel fordult az emberekhez. Volt, aki a római rend őreként leste a nagy Tanító megnyilvánulásait. Féltették a törékeny békét, nem hiányzott senkinek s

„Tartsd meg, amit elrendelt Istened, az Úr! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, törvényeit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel, és mindenütt, amerre fordulsz.” Királyok első könyve 2:3  A temetőből tartottunk hazafelé. Én vezettem, nagyapám ült mellettem. „Állj meg, vigyázz!” - mondta a Stop táblához közeledve. „Apád múltkor nem állt meg, és megbüntették.” Nagyapának nem volt jogosítványa, élete vége felé nem is szeretett autóban ülni, és minden látogatásunk végén kért, hogy óvatosan vezessek hazafelé, vigyázzak magunkra. Annál a táblánál pedig mindig megjegyezte, hogy álljak meg. Szabályok, táblák, felfestések, korlátok, néha még rendőri jelenlét is akad. Valljuk be őszintén, nem mindig szeretjük őket. Főleg azokat nem, amelyek korlátoznak minket. Megmondják, mennyinél nem mehetünk többel, hol nem előzhetünk, hova nem hajthatunk be. Érted és értem. A biztonságunkért. Azért, hogy épségbe