reggeli dicséret

"Abból tudom meg, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem, engem pedig megtartasz, mert feddhetetlen vagyok, és színed elé állítasz örökre." Zsoltár 41,12-13 Ritkán fordul elő manapság, hogy az erős nem elpusztítja, hanem megvédi a gyengét. Egyik nap internetes barangolás közben találtam rá erre a különös történetre:  Egy hatalmas tigris észrevett egy kis gidát a magas fűben. Egy pillanatra megdermedt, mint a ragadozók szoktak. A kis állat remegett mint a nyárfalevél. A szülei, a mamája sehol, hogy megvédjék. Ilyenkor teljesen természetes, hogy a hatalmas macska felfalja a védtelen prédát, de nem ez történt. Talán a gida gyámoltalansága, talán szomorú csendessége tette, de valami kiváltotta a csíkos bundásban a szülői ösztönöket. Nem erőszakosan, hanem védelmezőn lépett fel. Odament, megnyalogatta, teste melegével bátorította a védtelen jószágot. Milyen csoda! Sajnos az embernek elegendő ellensége van ezen a világon ahhoz, hogy nehezen menjen a sora.

Mire jó a diploma? Természetesen arra, hogy bekeretezzem, és felakasszam a falra, eltakarva vele egy kis tapétázási hibát. Mire való az ismeret, a tudás? Hogy kérkedjek vele? Hogy lenézzek másokat, akiknek kevesebb van? Mire való a pénz? Hogy felhalmozzam, semmit ne vegyek a legszükségesebbeken kívül, és évről évre kérkedjek vele, mennyit sikerült megint összekuporgatnom? Mire jó a képesség, az adottság? Hogy örüljek neki, és még véletlenül se kamatoztassam, ne segítsek másokon, ne adjak belőle, nehogy elfogyjon? Nem! Nem! Nem! A diploma arra való, hogy elvégezzek egy olyan munkát, amit ennek megszerzése nélkül nehezen tudnék elvégezni. Az ismeret, a tudás akkor jó, ha megosztom. A pénz, ha átgondoltan, megfontoltan élek vele. A képesség, az adottság, ha kamatoztatom. Ma reggel ezt olvastam: „A kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van az erők megnyilvánulásában is, de ugyanaz az I

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” Pál első levele a korinthusi gyülekezetnek 15:58 Egy olyan hitközségben nőttem föl, ahol az ifjúságvezető sok gondot fordított arra, hogy a fiatalok közel kerüljenek Istenhez. Kirándulásokat, kreatív Biblia-köröket, filmklubot szervezett, és a vele folytatott személyes beszélgetéseket még most is vissza tudom idézni. Emlékszem, mikor először kért meg rá, hogy a következő Bibliatanulmányozás során én vezessem a beszélgetést. Azon a héten, mintha megtáltosodtam volna. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból, és már vettem is elő a tanulmányt. Többször is átolvastam, aláhúztam, az idézett bibliai szakaszokat gondosan kijegyzeteltem. Szóval alaposan fölkészültem – legalább is akkor azt gondoltam. Maga a Biblia-kör – utólag visszaidézve – nem sikerült túl jól, valószínűleg alkalmaztam a legtöbb kommunikációs hibát,

„Maradjatok én bennem és én ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők; Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”   (János evangéliuma 15. fejezet 4-5. vers) "Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Jn 15:5) - mondotta Krisztus tanítványainak… Krisztus azt mondta, hogy a vessző összeköttetése a szőlőtővel képviseli azt a kapcsolatot, amelyet nekik fenn kell tartaniuk vele. A vesszőt beoltják az élő szőlőtőbe, és annak rostjai összeforrnak a rostokkal, erei az erekkel, s így a szőlőtő részeivé lesznek. A szőlőtő élete a szőlővessző életévé válik. Így a bűnökben és vétkekben halott lélek új életet kap, a Krisztussal való kapcsolat útján. Krisztusban, mint személyes Üdvözítőben való hit által formálódik ki a Krisztussal való egység. Ha a bűnös egyesíti gyen

„Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. ” Apostolok cselekedeteinek könyve 17. fejezet 11. verse Pál Bérába érkezik, nem sokkal a thesszalonikai látogatás után. A testvérek segítik őt ide, ami egyébként nagyjából, 70 km-re lehet Thesszalonikától, és a mai neve Veria. A nyáron pont lehetőségem volt erre járni... Pál nem vesztegeti az időt. Nincs gondolkodási időt, amit meg kell tenni, az nem várhat. Elég nagy és népes város volt Bérea, de kiesett a közlekedési útirányból, mivel a Via Egnatia-tól délre helyezkedik el. A történet megörökítője, Lukács, nem oszt meg velünk részleteket, nem tudjuk az útjának körülményeit, úgyhogy a kíváncsi természetünk nem lett kielégítve, de nem is ez a lényeg. Az Isten üzenetének közvetítőit az Úr védelmezi, és olyan embereket küld, akik segítenek az evangélium terjedésében. Pált semmi sem bénítja meg, vag

És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. János evangéliuma 12:32   Jézus Krisztus nem csak a halála tényét, hanem annak módját is előre megmondta a tanítványainak: fel fogják emelni a földről, azaz keresztre fogják feszíteni.  Ez a kivégzési mód lassú és fájdalmas halált volt hivatva okozni, és egyúttal elrettentésül szolgálni azok számára, akik a tanúi voltak. Jézus szavai szerint azonban az Ő halála más lesz, mint a többi keresztrefeszítés. Másként hat majd mindazokra, akik felismerik, hogy ez esetben ki e gyötrelmes halál elszenvedője, és hogy ez értük is történt. Ahogyan Jézus élete gyógyulást és üdvösséget hozott a benne hívőknek, ugyanúgy a halála is – sőt, a halála még inkább, a halála igazán. Enélkül az életpéldája és tanításai sem segítenének rajtunk. A kereszt eseményeiben ölt testet Isten szeretetének bizonysága, aminél nagyobbat nem adhatott. Ezért is áll meg a tanács, hogy ha naponta egy órát azzal törtünk, hogy a keresztet szemléljük, akkor

„Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Zsidókhoz írt levél 10:37-39  Tudom, hogy képes vagy rá! Meg tudod csinálni! Én hiszek benned!  Mikor hallottad utoljára ezeket vagy ehhez hasonló mondatokat, kedves Olvasó? Mikor bátorított valaki így? Mikor bátorított így valaki olyan, aki igazán fontos neked, akinek adsz a szavára?  Mert sokkal könnyebb adni és kapni is az elkedvetlenítő szavakat. Sokkal könnyebb rájuk emlékezni, visszaidézni azt a keserű érzést a szívedben, mert épp valaki, akit szeretsz, nem hitt benned. Te sem hittél magadban, de pont egy kapaszkodóra lett volna szükséged, ami átlendít a holtponton, a reménytelenségen, és segít kihozni magadból az addig rejtőzködő győztest.  De ma ne ezeken elmélkedj! Gondolj vissza a bátorításokra, ke