reggeli dicséret

Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. Pál első levele a korintusiakhoz 3:11 Hogy tanultál meg tanulni? Voltak jó tanáraid? Nekem volt néhány. Volt egy fizika tanárom, aki annyira érdekesen mondta el a tananyagot, hogy csak úgy elrepült az idő. Volt olyan történelem tanárom, akinek az óráján megtanultam nyitott szemmel aludni. Ez is fontos képesség, de nem véletlen, hogy a fizika felé jobban húz a szívem mint a történelem felé. Jó alapokra jól lehet építeni. A baj az, ha rossz az alap. Akkor bármit tehetsz, nem fog működni. Tanulhatod éjt nappallá téve a tananyagot, akkor sem kerülsz közelebb ahhoz, hogy megértsd, mert az alap rossz. Ha az alap rossz, minden rossz. Így van ez Isten üzeneteivel is. Ha a Bibliából csak néhány mondat maradna meg, de az egyik maga a megváltás történet lényege lenne, Jézus értünk való áldozata lenne, akkor már jó nyomon haladnánk ahhoz, hogy megismerjük Istent. Nagyon fontosak a törvények, a próféciák, a bölcsesség irodalmak,

Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!  Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. Lukács 18:10-14 A cím egy klasszikus westernfilm címe, amit legtöbben valószínűleg láttunk már. Én is, valamikor tinédzser koromban. Ha jól emlékszem, a három név a három főszereplő jellemét tükrözi. Nem tudom, hogy a rendező gondolt-e arra, amikor a filmen dolgozott, hogy ez a három tulajdonság egyszerre jelen lehet egy ember életében is – kicsit torz módon. Jézus példázatában egy ilye

Kiálts hozzám, és én válaszolok, hatalmas és rejtett dolgokat jelentek ki neked, melyekről még nem tudsz! Jeremiás próféta könyve 33:3 Sokan olyan keresztények szeretnénk lenni, mint Jeremiás. Vagy Illés, Elizeus, vagy Keresztelő János. Olyan keresztények, akik valami hatalmas és rejtett dolog kinyilatkoztatását kapják meg Istentől, akikre olyan titkot bíz az Úr, amivel aztán valami hasznosat (de legalábbis nagy hírűt) tesz az Isten. Milyen jó lenne valami rejtett, vagy rég elfeledett titokra lelni a Jelenések könyve lapjain, megfejteni, hogy mi is a fenevad bélyege, vagy rájönni, hogy mitől jobb az én felekezetem, mint az összes többi... Mint Jeremiás, akinek Isten a börtön mélyén szól arról, hogy milyen jövő vár a népére és megismétli a néhány fejezettel korábban adott ígéretét: "Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." ( Jeremiás próféta könyve 29:11 ) Milyen jó lehetett Jeremiásnak

„ Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett. ” Korinthusbeliekhez írt második levél 7. fejezet 4. vers A korinthusi gyülekezet – legalábbis Pál leveleiből ez derül ki – az az állatorvosi ló, melyen minden betegség (pártoskodás, szegények lenézése, erkölcstelenség, apostoli tekintély megkérdőjelezése, lelki ajándékokkal való visszaélés, feltámadás tagadása, stb.) fellelhető volt. Éppen ezért meglepő az, hogy miért bízik bennük és minek örül mégis az apostol velük kapcsolatban. A válasz, ahogy azt a fejezet egészéből megtudjuk; Titusz, a visszatérő munkatárs beszámol arról, hogy a gyülekezet megszomorodott, mikor felolvasták Pál korábbi, feddésekkel teli levelét. Ez a megszomorodás azonban nem haraggal, nem indulattal teli szomorúság volt, hanem az Isten szerinti megszomorodás, mely „üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez” (10.vers). Azaz a korinthusiak megfogadták

„Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Római levél 12.fejezet 1-2. vers Odaszánás, áldozat, ítélet?! Hű…az ember hirtelen azt gondolhatná, hogy valami ősi, törzsi rituálé menetrendje ez és talán valami veszélyt is sejtet. A jó hír az, hogy aggodalomra semmi ok, minden a legnagyobb rendben és Isten nem kívánja az életünket áldozatul. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy Hollywood megfilmesítené ezt a képet. A Biblia egyik leghíresebb személye Pál, aki üldözőből lett üldözött és jelenléte veszélyből megnyugvássá lett. Miután megismerte az Urat, már nem az a félelmetes üldöző és gyilkos képe tárult az embereke elé, mint azelőtt, hanem olyan valaki lett, aki tud bátorítani, vigasztalni és a lehető leghitelese

„Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik, s nem hiúsul; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.” Habakuk 2.3 (Szent István Társulat fordítása) Biztosan ismered azt a helyzetet, mikor a család elindul valahova messzire, s a gyerekek a második kanyar után elkezdik kérdezgetni: „Ott vagyunk már?”; „Mikor érünk már oda?” Ilyenkor nagy türelemre van szükségük a szülőknek, mert az út java még előttük van... Nem könnyű fenntartani a készenlétet, a feszült figyelmet, amikor év év után múlik el, s úgy tűnik, mintha semmi nem valósulna meg Isten ígéreteiből. Milyen fontos ilyenkor emlékezni arra, hogy a reménységünk nem elméletekre, vagy pusztán emberi vágyakra alapul, hanem Isten biztos prófétai beszédére, melynek megbízhatóságát a beteljesedett próféciák igazolják. Nagy veszély van abban, ha a – látszólagos – késedelem miatt szem elől tévesztjük a célt, és a körülmények elterelik a figyelmünket. Megkérdőjelezzük a második advent valóságát, belemerülünk az élet öröme

„Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára. És várom az Urat, aki Jákób háza elől eltakarta arcát, és benne reménykedem.” Ézsaiás könyve 8:16-17 Olyan időben élt, amikor a gazdagok vagyona egyre csak nőtt, miközben a szegények élete ellehetetlenült. Áthidalhatatlan szakadékok tátongtak az egyes társadalmi rétegek között, országa egy szuperhatalom folyamatos fenyegetettségében tengette mindennapjait, a szomszédos népekkel való békés együttélés pedig még a mesékben sem létezett. Olyan időben, amikor az ember az életét tette kockára, ha felemelte szavát az igazságtalanság ellen. Amikor még az Úristen is azt kérdezte, „Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?”. Ő mondta. Csak azért is. Nem járhatott bekötött szemmel, és maga az Úr bízta meg ezzel a feladattal. Mert a Jóistennek is fájt, ami történik, és meg akarta menteni szeretett népét a pusztulástól. Azt a népet, aki sokszor nem kért belőle és az általa képviselt elvekből, akinek a vezetői inkább