reggeli dicséret

Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Jónás próféta könyve 4. fejezet 2. verse Jónás, a próféta nem akart elmenni Ninivébe, ezért inkább menekülőre fogta a dolgot. Menekült Isten, és a tőle kapott küldetés elől. Mint utólag kiderült, nem azért, mert félt, hogy az ellenség fővárosában az életét kockáztatta volna. Sokkal prózaibb indoka volt erre. A gyűlölet ellenségei iránt. Amikor először meghallotta, hogy Isten megítéli Ninivét és lehet, elpusztítja azt, felszínre tört benne a káröröm. Szívből kívánta a város és a benne lakók pusztulását. Ismerte őket. Tudta, milyen kegyetlenek, hogy bánnak másokkal. Úgy gondolta, megérdemlik sorsukat. De ismerte az ő Urát is. Tudta, hogy az, aki a leghatalmasabb a világon, mielőtt lesújtana, mindig ad egy utolsó esélyt. Ebben az esetben...

Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged. Példabeszédek 20:22 Egyik ismerősömről állítólag gyakran mondta a férje: „Áldott jó természeted van! Ha téged nem bántanak, te nem bántasz senkit.” Ez így nem hangzik rosszul, és vannak, akik esetében nagy változásra van szükség, hogy elérjék az „áldott jó természetnek” ezt a szintjét. De ha belegondolunk, azért az emberek többsége ilyen, legalábbis az én megfigyelésem szerint: ha nem bántják, ők sem bántanak senkit. De mi van, ha bántják? A nagy különbség abban van köztünk, hogy ebben az esetben hogyan reagálunk. Az egyik lehetőség, hogy a saját kezünkbe vesszük sérelmeink rendezését, és ahogy a Példabeszédekben olvassuk, „megfizetünk a rosszért”, vagyis bosszút állunk. Erre mondja Isten, hogy ne mondjunk ilyet, (de még csak ne is gondoljunk!). Mert van más lehetőség is: az, hogy őrá bízzunk ezt, azzal a reménységgel, hogy megsegít minket, akármilyen következményekkel is járt az, amit ellenünk elkövettek. Sok, az...

Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Pál levele a rómaiakhoz 12:19 Az általános iskola udvarán, tanórák után olyan, mint a vadnyugaton. Legalábbis abban az iskolában, ahova én jártam, olyan volt. A gyerekek, akik az őket hazakísérő szülőkre vártak, és azok, akik kiszöktek a napközi tanulószobából általában az iskolaudvar valamelyik eldugott sarkában verődtek bandákba. Jobb esetben csak játszani, focizni az otthonról hozott labdával, kártyákat cserélgetni az éppen aktuális őrületnek megfelelően. Rosszabb esetben viszont ennél sokkal csúnyább dolgok is történtek azokban az eldugott sarkokban. Nem sok emlékem van az általános iskolából, de az egyik ilyen délután a mai napig élénken él bennem. A barátommal játszottunk az udvaron – én vártam a buszt, amivel aztán hazamentem volna, ő pedig napközisként még pár órát az iskolában töltött. Rajtunk kívül egy másik osztálytársu...

“Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.” Példabeszédek könyve 20. fejezet 22. vers Olyan könnyű bosszúállónak lenni. Valaki odamondogat nekünk akár személyesen, vagy csak egy komment háborúban, és máris feljogosítva érezzük magunkat, hogy visszavágjunk. Persze nagyon szépen meg tudjuk ideologizálni, hogy miért jogos amit teszünk, vagy minket csak a szeretet hajt, és valójában csak nevelő szándékkal tesszük. A válóságban azonban legtöbbször csak meg akarjuk ezzel győzni magunkat, hogy nem is rossz a bosszú. Hallottál már gyerekeket civakodni? Amikor a szülő vagy tanár közbeavatkozik, szinte mindig az első reakció, hogy valamelyik gyerek felkiált, hogy “ő kezdte”. Amikor én mondtam ezt, édesanyámék mindig azt válaszolták, hogy “te meg folytattad”. Nem jogosít fel a másik viselkedése hasonló magatartásra. Nem tehetem meg, hogy ha valaki sérteget, akkor visszaszólok, mert semmi mást nem érek el vele, mint megsértem őt is, és folytatja. Ha megaláznak, és vis...

„Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.” Thesszalonikabeliekhez írt első levél, 5:15 De ő kezdte! – mondtam én is számtalanszor a testvéremmel történt veszekedést, verekedést leállító szüleimnek értetlenül, hogy miért engem büntetnek. Hiszen, ők neveltek arra, hogy ne legyek nyámnyila anyámasszony katonája, ne hagyjam magam. És hogy igenis álljak ki az igazamért. S ha mást nem is, de ezt a leckét jól megtanultam, zsigereimben mélyen belém égett; Nem hagyni szó nélkül, ha a másik hibázik. Sőt, azóta még ideológiai megokolást is találtam: „intsétek egymást minden napon, míg tart a ma” (Zsid.3:13). Ezért nem tudok mit kezdeni a mai Igével; nem áll a szívemre. Ahogy újra és újra elolvasom, az önérzetem és a gondolataim heves csatát vívnak. A másik szemében olyan könnyen észreveszed a szálkát, miközben a tiedben gerenda van! Mert a más hibáját olyan könnyen meglátod, de a...

"Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?" Lukács 18,7 Annyi igazságtalanság van a földön, hogy megszámolni is szinte lehetetlen, nem hogy foglalkozni minddel. Vajon hány ember él vagy élt, aki igazságszolgáltatás nélkül maradt, vagy esélye is alig van, hogy valaha elismerjék, neki volt igaza? Ezek azok az indokok, amiért oly gyakran kiszakad belőlünk  a kérdés: Meddig még? Mikor lesz már vége? Vajon lesz olyan, hogy végső igazságszolgáltatás? Pontosan a rengeteg megtorlatlan, elkövetett bűn és nyomorúság vezetett engem arra a következtetésre, hogy léteznie kell Istennek, mert különben nincs és sohasem volt igazság a földön. A fenti kérdést Jézus, Isten Fia teszi fel az őt hallgatóknak és meg is válaszolja azt: "Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar."  (Lk 18,8a.) Azért teszi ezt, mert tanítani akar valamit nekik Istenről, az Ő népéről és az igazságszolgáltatásának ...

"És monda az ő embereinek: Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az Úrnak felkentje ő." 1 Sámuel 27,4 Szenvedtél már életedben mások miatt? Voltál már olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy nem tudtál tenni semmit ellene és csak menekültél a másik elől, pedig neked volt igazad? Mit kívántál akkor? Csak azt, hogy megszabadulj végre, vagy mást is? Kívántad-e, hogy végre ő kerüljön a te kezedbe, hogy megmutathasd? Akartál már bosszút állni a kínzódon? Dühített-e annyira, hogy hatalma van feletted, hogy Istenre is megharagudtál? Szerintem nem kell szégyellnünk, ha a válaszunk igen ezekre a kérdésekre. Emberek vagyunk és a kiszolgáltatottság, a megalázottság előhozza ezeket a vágyakat. Vágyat a bosszú iránt, vágyat az igazságszolgáltatás iránt. Csupán az a kérdés, hogyha megadatik a lehetőség, hogyan járunk el?! Ha elolvassuk Dávid és Saul történetét, megdöbbenhetün...

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged.” Példabeszédek könyve 20:22 Ősi szokás, hogy a rosszért rosszal fizetnek. A vérbosszú például olyan erősen beleivódott bizonyos kultúrákba (Korzika, Szardínia, Albánia, bukovinai székelyek, kaukázusi népek, stb.), hogy a megtorlás kötelezettsége több generációkon át, apáról fiúra száll. A bosszú motivációja ezeknél a népeknél a meghalt ősök szellemétől való félelem. Ha a hozzátartozó nem torolja meg a megölt rokonán esett sérelmet, átok telepszik a családra. Ma már talán nem hiszünk az ilyen mesebeszédben, de a bosszú bizonyos formáit még mindig elfogadhatónak tartja a társadalom. Koller Éva pszichológus például így fogalmaz: „Bármennyire is furcsa, a bosszúval paradox módon éppen a megsérült kapcsolat helyreállítására törekszünk. A legfőbb jó ugyanis az életünkben az, ha együtt tudunk részt venni a helyzetekben. Arra törekszünk, hogy megosszuk egymással az érzéseinket.” Így, vagy úgy, de a bos...

„Ezért most megmutatom, ezúttal megmutatom nekik kezemnek hatalmát,… Ismered a benned bujkáló, téged hajtó indulatot, amit oly jogosnak tartasz? Igen, a bosszúról és a bosszúvágyról beszélek. Nem más az, mint harag és gyűlölet. Egy negatív érzés, amely nem csak célja ellen tör, hanem megrontja azt is, aki utat enged neki szívében. Egy olyan érzés, ami után vágyakozunk, kívánjuk, ha vélt vagy valós sérelem ért bennünket, mert egy olyan mintát tápláltak belénk, hogy ez a mi utunk. Ha odavágnak, mi visszavágunk, hogy megmutassuk hatalmunkat. Ezt sulykolják belénk a magányos hősök látványos történetei, akik rengeteg szenvedésen mennek keresztül, hogy együttérzésünket kivívva, és támogatásunkat elnyerve, a film második felében elpusztítsák a gonosz ellenfelet és elnyerjék a megnyugvást. De ez csak illúzió, csalás és hazugság. A bosszú nem vezet el a megnyugváshoz, nem vezet el a boldogsághoz, mert bennünket is lealacsonyít annak az embernek a szintjére, aki rászolgált megvetésünkre, haragun...