A csönd hangja
Kőszikla, oltalom „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.” Zsoltárok könyve 62:2-6 A zsoltáros egy igen válságos élethelyzetben írta művét. Olyan emberek vették körül, akik szemtől szemben csak hízelegni tudtak, a háta mögött azonban hazugságokat terjesztettek róla. Ezek az emberek arra törekedtek, hogy Dávidot kifúrják pozíciójából, sőt egyesek a halálát kívánták (4-5. versek). Vajon hogyan mondhatta Dávid egy ilyen nyomasztó élethelyzetben, hogy a lelke elcsendesült? Lehet, hogy az i.e. 10. században el lehetett csendesedni, de abban a korban, amikor 70-80 decibeles zajszennyezés vesz körül nap, mint nap, aligha – vethetjük a zsoltáríró szemére. Forgalmas utak mellett lakunk, hangos tömegközlekedési eszközöket használunk, de még a metrón mellettünk ácsorgó fülhallgatójából kiszivárgó duc-duc zene se hagy nyugton minket. Iskolában, munkahelyen emberek tucatjai, vagy akár százai ...