Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 19, 2010
Kép
Elődeink hite Elődeink. Diadalmas Mózes, Nílus vizét vérré változtató, félelmet, istenfélelmet hozó kiválasztott. Birkózó Jákób, aki Istennel küzdve győztes Izráellé vált. Dávid, ki parittyájával oroszlánokat futamított, hogy bárányait megvédje. Illés, kinek szavára megállt, majd eleredt az eső. Elizeus, holtában is halottat feltámasztó. Fájdalommal kiáltó Jeremiás, ki aggódva hordta szívén népe sorsát. Keresztelő János, az útkészítő és szívek nyíltak meg Krisztus előtt. Vízen járó, hitvalló Péter, pünkösd hőse. Pál a világ misszionáriusa, János a szeretett, ki mindenkit szeret, és sorolhatnánk a névtelen elődeink alázatát, hitét. Mivégre, és hogyan születhetett ennyi hős, ilyen nagy tettekre? Az első kérdésre egyszerű a válasz: érettünk, hogy legyenek tanulság és példa az úton. A „hogyan” sem túl nehéz, csak figyelni kell az igéket a zsoltár szövegében: „Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégye
Kép
Isten tesz igazságot "Ne mondd: bosszút állok rajta! Várjad az Urat, és megszabadít téged!" Példabeszédek 20:22. Volt egy ismerősöm sok évvel ezelőtt. Sehogy sem bírt átmenni az autóvezetés vizsgán. Mindig megbukott gyakorlatból. Nem értettem. Jó fej, belevaló fiúnak tűnt. Vajon mi lehet a baj? Aztán egy este leültünk beszélgetni a nem-sikerült vizsgákról. Fokozatosan belelovallta magát, szikráztak a szemei, elvörösödött az agya, amint fejtegette nekem, hogy az a (sz. alak…) behúzott elé, mert ugye ő csak egy kis tanuló, de ő aztán megmutatta a piros lámpa előtt… aztán amikor elé kanyarodott és hirtelen befékezett, csak úgy csikorogtak a fékjei… Láttam, ahogy megelégedett vigyor árad szét az arcán. És csak mondta és mondta, hogy hogyan próbált bosszút állni az autóstársadalmon, akik nem értették, nem értékelték eléggé őt. Bizonyára a vizsgáztató sem túlságosan díjazta ezt a magatartást. Vajon hosszú távon is megelégedettséget ad az, hogy bosszút állt? Tanulj meg eleng
Kép
Soha nem halunk meg " Aki hisz a Fiúban, örök élete van;aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." János evangélima 3:36 Sokunk nem bírja feldolgozni a veszteségeket és legszívesebben visszahoznánk, azt, akit elveszítettünk. Megpróbálunk halottidézéssel kapcsolatba lépni az elhunytakkal, azt képzeljük, hogy fenntről figyelnek ránk stb. Szeretnénk a halál misztikáján és szörnyűségén átlépni. De nem tudunk. A Biblia alvásnak titulálja ezt az állapotot, amikor az ember nem tud magáról semmit, nem beszél, nem érez, nincs jelen... Pedig milyen jó lenne ha egyszer nem lenne többé halál. Isten pontosan ezt az álmunkat váltotta valóra abban, hogy elküldte Jézust, aki meghalt és feltámadt- ezzel biztosítva nekünk az örök életet. Milyen furcsán is hangzik az az ígéret, hogy öröké élünk, ha hiszünk Jézusban, és sosem halunk meg. Időtlen időkig foghatjuk társunk kezét, családunkkal egy szebb világban élhetünk majd. Igaz megszoktuk a mai világu
Kép
Józsué példája „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józsué könyve 24. fejezet 15. vers) Lelkészként talán a legnagyobb kihívás, amikor szembetalálkozom a legkülönbözőbb emberi elvárásokkal. Egyrészről, hogy ne legyek olyan szigorú, bizonyos kérdésekben, például, hogy szombaton engedjem meg, hogy bemenjen xy dolgozni, mert hát a megélhetés… Másrészt, egy vezető igenis legyen keménykezű. Nem szabad hagyni a lazaságot, minden botlást még ott, akkor és példát statuálva meg kell büntetni. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akire hasonló teher nehezedik. Hiszen rengeteg azon könyvek száma, melyek akár világi, akár vallási körökben a helyes vezetés és vezető szerepét fejtegetik. Józsué fenti döntése és monda
Isten kreativitása „Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” Lukács 15,10 A fenti címmel olvastam egy írást Németi Évától. Ezt szeretném a ma reggeli ige mellé „felszolgálni”. „2009 augusztusában görögországi nyaralásra indultunk egy baráti társasággal, négy személyautóval és egy motorral. Jött velünk egy háromtagú család, akiket még eddig soha nem láttunk. A férj - Szaki - külön motorral jött, „vadmotoros" kinézettel: kopaszra borotvált fej, motoros kendő, fülében ezüstkarika és a karjain jókora tetoválás. Első ránézésre amolyan igazi keményfiú. Gondoltuk, lesz majd két hetünk, hogy megismerkedjünk egymással. 22 óra utazás után megérkeztünk Sarti mellé, a Narancspartra, ahol lesátoroztunk. Eredeti tervünk az volt, hogy napi közös áhítatot tartunk, de kicsit elbizonytalanított az idegen család jelenléte. Végül mégis erőt vettünk magunkon, és a második naptól minden reggeli után körbe ültünk a fák alatt, és el kez
A szenvedés mértéke “ Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. ” Rómabeliekhez írt levél 8:18 A szenvedés nem jó. Senki sem kívánja. Mégis hozzá lehet szokni. Sőt, emberek még dicsekednek is vele, erényt kovácsolnak belőle. Szinte büszkélkednek vele. Tévedés azonban, hogyha ezt olvassuk ki Pál apostol szavaiból. A szenvedés nem cél, nem erény: csupán tünet. Tünete egy elromlott világnak. Egy világnak, amelyet átjárt, megrontott és korrumpált a bűn. A szenvedés görbe tükör: ellenpólusként tükrözi egy tökéletes világ szépségét. Rossz paródiája mindennapi életünk a mennyei boldogság örökkévalóságának. A szenvedés azonban kikerülhetetlen része életünknek. Mit kezdjünk hát vele? Belemerüljünk? Szokjunk hozzá? Soha! Inkább emlékeztessen bennünket arra a jobb viágra, ahol nem lesz része az életnek. Emlékeztessen bennünket minden csepp könny arra, hogy Isten eltöröli. Emlékeztessen bennünket minden fájdalom, hogy “nem lesz”
Egy falat kenyér "A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek." Példabeszédek könyve 22:9 Szeretnél hinni az emberi jóindulatban, de annyi csalódás ért már. Valaki odajön hozzád, és kér kereken öt forintot, adsz neki egy húszast, és ő buzgón áldat téged az Istennel, hogy megvan a napi felese, és még pénze is marad. Állsz a pályaudvaron a sorban, hogy jegyet vegyél a vonatra. Odalép valaki, és hozzád esdekel. Te a kezébe nyomsz egy gyönyörű, hatalmas almát, amit otthon szerettél volna a méltóságteljes nyugalomban elfogyasztani, de ő közli veled, hogy megvár, míg megveszed a jegyet, mert neki nem a gyümölcs kell, hanem az a papír, az a fém... Végül egy férfi közli veled a buszmegállóban, hogy nem kertel, nem hazudik, ő alkoholra gyűjt; ki tudnád segíteni?   Legszívesebben kiáltanál, hogy ez nem lehet igaz! Mi lett veled, EMBER? Hol van a méltóságod? Hol a józanságod? Hová lett az életed? Nem mondhatom meg, és nem is akarom, hogy adj-e pénzt a ko