reggeli dicséret

„ De az ÚR így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt.” 2Mózes 17:5-6. Nem tudom hány hónapja vagy éve gyalogoltak a poros sivatagban Izrael gyermekei. De a szomjúságból egy nap is sok! Elfáradtak. Ellankadtak. Elcsüggedtek. Ilyenkor a legtermészetesebbnek tűnik – azt hibáztatni, aki a legközelebb van. Jelen esetben Mózest. Pedig csak egy picit kellett volna gondolkodni. Ki is vezetett eddig? Ki hozott ki a szolgaságból? Ki adott eddig naponta enni és innivalót? Milyen szépen hangzott volna valahogy így: „Urunk, aki kihoztál minket Egyiptomból, és hatalmas kézzel vezettél, kérünk, adj nekünk inni, mert szomjasak vagyunk! Bízunk Benned, várjuk segítségedet és mindent köszönünk! Ámen” A történet rólad szól. No meg rólam. Milyen

"... de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." János evangéliuma 4:14 Akkor örülsz a víznek, ha szomjas vagy. Ahhoz, hogy igyál abból a vízből, melyet Jézus ad, szomjasnak kell lenned. Ha a jó forrásból iszol, soha többet nem leszel szomjas - másfajta vízre. Egy samáriai - nagyrészt a saját élete miatt megvetett - asszony hallotta ezt az ígéretet. Azt hitte, nem kell többet Jákób kútjához járnia meríteni. De Jézus nem vezetékes vízről beszélt, hanem arról, ami a szívből fakad és nem csak ebben az életben, hanem az örökkévalóságban is használható. Mi gyakran várjuk Jézustól, hogy segítsen nekünk valami nagy feladat megoldásában, hogy nekünk könnyebb legyen az élet. De Jézus nem rövidtávon segít, hanem az örökkévalóságot szem előtt tartva. Elfáradtál? Kiapadt az összes tartalékod? Nemcsak kiapadt, hanem porzik is az edény alja? Szükség lenne egy nagy reparálásra, hogy legalább a nulláig e

„És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem.” (Ézsaiás könyve 35. fejezet 7. vers) Elnézve a kietlen, szürke téli tájat, bizony vágyakozva mondjuk: Milyen jó lenne, ha itt lenne már a tavasz! Minden kizöldülne, szivárványszínben pompáznának a kertek, reggelente a madarak köszöntenék a napsugarat… S ha kint nem látszik is, de az idő múlása megerősít abban, hogy a tavasz, várjuk vagy sem, megállíthatatlanul közeledik. Ézsaiás könyve azonban, figyelmünket a természet újjáéledéséről, másfelé szeretné terelni. Ez az ígéret, ami ott, akkor a fogságból való visszatérés örömét jelezte, ma Jézus visszatérését hirdeti. Hisz ma is annyi, a „lelki babilon” fogságában élő ember van. Sátán minden módon szeretne örökre megkötözni, bűnös hajlamunkkal, rossz szokásainkkal, fizikai és lelki gyengeség által. Viszont, ha kint még nem látszik is, de Szabadítónk eljövetele, várjuk, vagy sem nemsokára bekövetkezik. S milyen jó

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” Róma 15,13. „A remény olyan, mint a vér! Amíg áramlik ereidben, addig élsz…!” –olvastam nemrégiben valahol. Valóban így van! Ha nincs remény az életünkben, nincs is értelme a létünknek! Persze felvetődhet bennünk a kérdés: milyen reményről van itt szó? „Csalfa, vak reményről, mit teremt magának a boldogtalan” ??? Nem!!! A biblia Istene nem ilyen reményt ad nekünk! A reménység nem a jövőben beteljesedő valami, hanem akár már ma is a miénk lehet. Sokan ábrándoznak arról, hogy mi lesz ekkor, meg akkor. Az iskolás reménykedik, hogy jól sikerül a felelése, vagy a vizsgája; a fiatal abban, hogy beteljesedik a szerelme; az ifjú házas abban, hogy sikerül megteremteni az élet feltételeit és így tovább….. mindig a jövőben reménykedünk, és amikor oda érünk, akkor csalódunk, mert az ábrándjaink szebbnek mutatták be a helyzetet, mint a való

" és új éneket énekeltek ekképpen: "Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; " Jelenések könyve 5:9 Méltó a Bárány a hatalomra és a dicsőségre! A Jelenések könyve miközben felvillantja az eljövendő eseményeket, újra és újra Jézust magasztalja, mert ő Teremtőnk és Megváltónk. Magunk előtt látva ezt a magasztos, ünnepélyes éneklést és beleképzelve magunkat a dicsőítő kórusba, gondoljuk át mit is köszönhetünk Jézusnak, és mit tett ő értünk. Sokszor halljuk azt a szószékekről, hogy a mi bűneink miatt kellett Jézusnak meghalni. Ez olyan értelemben igaz is, hogy ha mi emberek nem vétkezünk, mindaz ami a kereszten történt elkerülhető lett volna. Én úgy fogalmaznék, hogy Jézust a SZERETETE vitte a keresztre. Nem volt az Szentháromság számára más kényszerítő erő a megváltási terv végrehajtására, csakis egyedül a szeretet ereje

„ És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. ” Jelenések könyve 14:1 Képzeld el, barátom azt a napot, amikor nem lesz többé fájdalom, amikor búcsút inthetsz az elköszönésnek, és soha többé nem kell fehér köpenyes orvosokat látnod. Képzeld el azt a világot, amikor félelem nélkül végigmehetsz az utcán, és nem fogod tudni, mi az aggodalom. Nem lesz halál, távolság és rossz hírek.  Ebben a világban végre megtudod, mi az igazi béke, az öröm és az önzetlen szeretet. És ami a legfontosabb, szemtől szemben állhatsz Isten előtt. Felteheted neki az összes kérdésedet, és Ő nyíltan, szelíden válaszol minden miértedre. Láthatod azt a Lényt, aki érted áldozta életét, aki érted a mindent adta, hogy megtapasztald az élet igazi ízét. Belenézhetsz a szemébe, és többé soha senki nem fog tőle elválasztani. A neve ott lesz a homlokodon, mint egy örök jel, hogy győztes vagy. Mert Vele győztél a mindennapo