Vízfakasztás a sziklából
![Kép](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbjj6lGD1JQC4gB0liyoDxaoR7JtV-c0ZhL-XnjNr2hvqFQjo_cHoax8rUNJsUisRuCWuQoqUDtr9zGgFZ1d02QmOj1z3HObxbkvvVhSI0UDyOJHOLs5SpAKsjuiJY4fEUQbiaCAZf8Lc/s320/meleg_viz_fakad_a_sziklabol_255755_11414.jpg)
„ De az ÚR így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt.” 2Mózes 17:5-6. Nem tudom hány hónapja vagy éve gyalogoltak a poros sivatagban Izrael gyermekei. De a szomjúságból egy nap is sok! Elfáradtak. Ellankadtak. Elcsüggedtek. Ilyenkor a legtermészetesebbnek tűnik – azt hibáztatni, aki a legközelebb van. Jelen esetben Mózest. Pedig csak egy picit kellett volna gondolkodni. Ki is vezetett eddig? Ki hozott ki a szolgaságból? Ki adott eddig naponta enni és innivalót? Milyen szépen hangzott volna valahogy így: „Urunk, aki kihoztál minket Egyiptomból, és hatalmas kézzel vezettél, kérünk, adj nekünk inni, mert szomjasak vagyunk! Bízunk Benned, várjuk segítségedet és mindent köszönünk! Ámen” A történet rólad szól. No meg rólam. Milyen