Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 25, 2009
Amikor a jók mennek el… "Az igaz ember elvész, és senki sem törődik vele. A hűséges emberek kimúlnak, és senki sem ügyel rá. A gonosz miatt múlik ki ugyan az igaz, de békességre jut; és fekvőhelyén pihen, aki egyenes úton járt. " Ézs. 57.1-2 (Új fordítás) Nem látványos. Csak lassan, csak idővel tudatosul bennünk a hiányuk. Éljük tovább a mindennapi életünket, mintha semmisem történt volna, és ez így menne sokáig, amíg egyszer megint szükségünk lenne rá. És ekkor nyilall szívünkbe a fájdalom, hogy nincs többé. Nem jön, nem teszi már a dolgát úgy, megbízhatóan, ahogy csak ő tudta. Nincs a kedves szó, a nyugalmat árasztó tekintet, a mindenkor simogató kéz, és csak nő bennünk az űr, a harag. Miért? Miért van az, hogy mindig csak a jók mennek el? Nem gondolunk bele, hogy minden szívesség, minden érettünk végzett cselekedet sokszor nem csak értünk, hanem helyettünk is volt. Nem várt köszönetet, csak járta mindig útját és mi azt hittük fáradhatatlanul. De a mindig egyenes derék lass
A boldog ember „Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.” Zsoltár 1:1-3. A „boldogság” egy olyan szó, amit sokszor emlegetünk, de igazi tartalmát nem nagyon értjük. Emlegetik kék madárként, amely ritkán fordul elő, s akkor is elröpül. Valami olyan, ami csak álom marad. Pedig a Biblia nem ilyennek írja le. A boldogság nem egy csalfa remény, ami talán csak egy-egy pillanatra köszön be, hogy utána örökre eltűnjön. A boldogság választható. Igen. Ez derül ki a zsoltár soraiból. Két úton indulhatsz el. Az egyik a gonoszság, a bűn útja, a csúfolók széke. A másik lehetőség; Isten akaratával összhangban élni. Ez a boldogság, az áldás útja. Mi a boldogság alatt valami extatikus állapotot g
Szálka és gerenda " Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem ?" Máté evangéliuma 7,3 Miközben a következő sorokat írom az ágyamban ülök, mert elkaptam valami nyavalyát, ami mostanában a levegőben terjeng. Mivel ágyba parancsolt a betegség, kénytelen vagyok a falat és egyebeket bámulni. Fekvő helyzetben mindent másképpen lehet látni. Hiszen mivel felfele nézek kiesnek a látószögemből bizonyos tárgyak, és más tárgyakat veszek észre a fejem fölött. Mindez elgondolkoztat azon, hogy mi befolyásol engem a dolgok észlelésében? És biztosan kijelenthetem, befolyásol engem, hogy éppen hova nézek, milyen szemüveggel nézek, és mit tartok fontosnak. Ha mindig lefele nézek, akkor a sarat, port és burjánokat veszek észre. Ha szétnézek látom a fákat, embereket, házakat. De ha az ég fele nézek, látom a végtelenséget, a magasságot és elgondolkodok, hogy lát -e Valaki odafönt. Miközben mindezeket teszem a láthatatlan,de létező sze
A családtagok kötelessége „Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” (Timotheushoz írt első levél 5. fejezet 8. vers) Nem adventista családból származom. Fiatalon, 14 évesen egy előadás sorozaton ismerkedtem meg a Bibliával és az egyház tanításával. Szüleim nem ellenezték a gyülekezetbe járást egészen addig, míg meg nem keresztelkedtem. Mikor otthon elmondtam, milyen döntést hoztam, bizony megváltozott a helyzet. Azonnal megtiltották, hogy szombaton a gyülekezetbe menjek. Hogy hogyan reagáltam minderre 16 évesen? Nem hagytam magam. Elővettem a Bibliát és megpróbáltam meggyőzni őket, hogy nincs igazuk. Mert számomra már Isten az első, és a szombat, és a tízparancsolat, és az étkezés, és a… Majdnem egy évig tartott ez az ’állóháború’, mikor is rájöttem; hogy itt az ima önmagában nem segít, ami pedig a bibliával való ’oktatásukat’ illeti inkább még jobban mérgezi az amúgy is feszült légkört. Elhatároztam, hogy
Segítés szeretetből ” Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (Példabeszédek 3,27) Többször átéltem már, hogy halogattam a segítségnyújtást valakinek, vagy valakiknek. Addig gondolkodtam a dolgon, amíg késő volt már. Vagy azért, mert aktualitását vesztette a szituáció, vagy pedig azért, mert valaki más megtette helyettem, ami az én feladatom lett volna. Szörnyű érzés… Az igazság az, hogy sokkal több ember van bajban, mint amennyi segélyszervezet működik a lakóhelyünkön. Nem várhatunk arra, hogy majd a különböző szervezetek „lefedik” a bajba jutottak népes seregét. Gondolhatod úgy, hogy miért éppen neked kellene segíteni; érezheted úgy is, hogy túlságosan megvisel a szenvedés látványa; s a mindig kéznél levő kifogás is segíthet „Ne haragudjon, rohanok”. Szeretnénk a legkisebb befektetéssel a legnagyobb „profitra” szert tenni. Vagyis szívesen segítünk, de az lehetőleg ne zavarja meg a jól megszokott éltünk ritmusát. Úgy gondolom, ez kulcskérdés. Az nem vitás,
Gondoskodó pásztor „Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.” Ésaiás könyve 40:11 Micsoda Istenünk van! Erre próbálja keresni a szavakat, a képeket, hasonlatokat Ésaiás könyve is. Helyzetünket látva és ismerve, egyre inkább azt látjuk, egy ilyen Istenre van szükségünk. A messzeségben trónoló Úr és az általunk irányítható jótékony égi „nagybácsi” képzete között, ott van a gondoskodó, szerető, áldozatra kész Isten. Ésaiás 40. fejezete a vigasztalás üzenetét hordozza. Így is kezdődik: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!” A mulandó fűszálhoz hasonló ember, és az örökkévaló Isten hatalma óriási kontrasztot teremt. A teremtő Isten számára minden egyszerűen és könnyen irányítható a világban, de ott van az ember, aki nem veszi észre, nem bízik benne. Helyette kézzelfogható szobor-isteneket farag, isteneket gyárt magának, akik persze semmit sem tehetnek érte. A pásztor képe számunkra m
Indulj hazafelé… „Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Lukács evangéliuma 15:18 Van, hogy csak haza akarsz menni. Nincs igazából szükséged semmire, csak egyre, az otthonodra. De ha becsukod magad mögött a kis lakás ajtaját, kattan a sok biztonsági zár, és reméled, hogy ezzel kicsuktad a mögötted lévő világot, rájössz, hogy valami még hiányzik. Nem vagy otthon. Nem érzed igazán hazádnak a „négy fallal” körülvett lakóparki lakást, vagy a kertes házat, vagy a bérház sokadik emeletének félreeső zugában lévő kis szobát. Valahogy nem az igazi. Hazaértél, de mégsem vagy otthon. Vagy nem mersz hazamenni? Úgy érzed, nem fogadnának tárt karokkal, és csak azt kéne hallgatnod, amit már te magad is tudsz, amire már te is rájöttél, hogy hibáztál? Hogy bűnös vagy, hogy eljátszottad mindenedet, és neked nem jár még egy esély? Ő tud mindenről. Ismeri gondolataidat, hogy még azon töprengesz, mihez is kezdj életed romba dőlt tégláival. Ő tudja, mik