reggeli dicséret

"Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!" Lk 5,24 Megbocsátani nem egyszerű dolog, leginkább a bennünket ért sérelem miatt. Mert fáj, hogy megbántottak, hogy csalódnunk kellett. Teljesen természetes az is, hogy csak annak van joga megbocsátani, akit bántottak. Ez az ő privilégiuma, hiszen ő az érintett. Nem szeretjük, ha valaki ilyenkor beleszól a dolgunkba, ha okvetetlenkedik és megmondja, mit kellene tennünk. Persze ott, legbelül tudjuk, hogy végül meg kell tennünk. Nem a másikért, hanem önmagunk miatt is. Mert nem lehet úgy tovább élnünk, hogy kiengesztelhetetlenek maradunk. Erről szól egy csodás ének is, amit bizonyára sokan és régóta ismernek keresztény körökben: https://www.youtube.com/watch?v=v-fozo2vGGM A bocsánatot kérő helyzete sem egyszerűbb. Még akkor sem, ha már belátta, hogy rosszul tette, amit tett. Nehéz, mert meg kel...

Egyszer neked is színt kell vallanod. Kicsoda számodra Krisztus? Egy jó ember? Olyan, aki soha nem vétkezett? Kinek tartod Őt? Jézusról azt mondták, olyan, mint Illés. Vagy mint Keresztelő János. „És ti kinek mondtok engem? – kérdezte. Péter így felelt: Az Isten Krisztusának!” Lukács 9:20. És Te kinek mondod Őt? Az alábbi gyönyörű vers közelebb hozza hozzád Őt, a világ Megváltóját, a te Megváltódat Kié vagyok? Egy bús, sötét, borongós éjjelen, Mikor elfogott a bús félelem, Szorongó szívvel ekképp kérdezem: Kié vagyok s kié az életem, Ki vigyáz rám sötét éjeken? Ki oldja meg minden nehéz gondom, Kié vagyok s kié a sorsom? Ki harcol velem, ha küzdenem kell, Ki az, ki kérdéseimre megfelel? Ki vigasztal meg, hogyha könnyezem? Kié vagyok, s kié az életem? E sötét, bús, borongós éjszakán, Krisztust látom vérzőn a Golgotán, Mozdul az ajka és így szól hozzám: Hát nem tudod, hogy kié a sorsod? Ki oldja meg bánatod és gondod? Ki emel fel, h...

"Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát." Lukács evangéliuma 8. fejezet 1. vers Reggel bemegyünk a boltba, és szóba elegyedünk a pénztárossal, feladjuk a csekket a postán és megkérdezzük a mögöttünk állót, hogy milyen a napja. Felszállunk a buszra, a helyünket pedig átadjuk a kisbabáját tartó édesanyának. Naponta sok száz emberrel kerülünk kapcsolatba, személyesen, vagy a telefon, internet segítségével. Miről beszélgetünk velük? Jézus Krisztus, mikor mennybemenetele előtt itt hagyta a tanítványait a földön, hogy az általa elkezdett munkát folytassák. Az általunk “nagy misszióparancsként” ismert gondolatokat így kezdte: “ menjetek el ”. A világ folyton változik, a 2000 év és 3000 kilométer távlatából pedig nehéz elképzelni azt a környezetet, ahol Jézus ezt mondta nekik. Mivel azok nekünk is szólnak, szavait úgy képzeljük el, és úgy értelmezzük a 21. században, hogy “menjetek már”, ne otthon, a gyülekezetben, a...

„Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” (Korinthusbeliekhez írt első levél 2. fejezet 2. vers) Egy kis kínai faluban egy misszionárius estéről estére házi evangélizációs alkalmat tartott. Az egyik előadás után egy jól szituált férfi lépett oda hozzá a következő kérdéssel; - Már harmadszor hallgattam önt prédikálni és megfigyeltem, hogy mindig ugyanarról beszél. Nem gondolt arra, hogy megváltoztassa a szövegét? Mire gondol? Milyen szöveget kéne megváltoztatnom? – kérdezett vissza a misszionárius. – Hát a Jézus Krisztust, - mondta az ember – mert mindig csak róla beszél, hogy miként élt, miket tanított, hogyan segítette a rászorulókat, hogyan gyógyította a betegeket. Már kívülről tudjuk ennek a Jézusnak az életét, ami lassan unalmassá válik. Higgye el, sokkal nagyobb népszerűségre tenne szert, ha valami új dolgot találna ki. Hadd kérdezzek én is valamit – szólt a misszionárius – mit evett tegnap...

„Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” Apostolok cselekedeteinek könyve 8. fejezet 37. verse Érdekes folyamat látni a megtérésnek a folyamatát. Ez az egyik legszebb dolog az életben. Az Úr lelke megérinti a szívet, közel kerül az emberhez. Lehet, hogy azt mondjuk: ez az, ami nálam nem fog bekövetkezni. Ami az embernél lehetetlen az az Istennél lehetséges. Én még fiatal vagyok, láttam néhány embert, ahogyan megváltozik az életük, de még nem érzem úgy, hogy beteltem volna ezzel az érzéssel. Szeretnék még több emberrel találkozni, hogy ezt végig nézhessem (néha tükörbe is nézek és magamban is keresem a változást) és aktívan részt vállalni a változásukban. Ez az a legjobb hivatás ezen a földön, annak a tudata nélkül, hogy ezt kötelező volna tenni, csak azért mert én keresztény vagyok. Az Ige egyértelműen arra, ösztönöz, hogy beszéljek Isten szeretetéről, de szeretetről csak ...

„Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldi el Istennek ezt az üdvösségét! Ők pedig meg is fogják azt hallani.” Csel. 28.28  Miért van az, hogy Isten minden ember üdvösségét akarja (1Tim.2.4), de mégsem fog minden ember üdvözülni (Jel. 20.15)? Isten szíve vágya, hogy megmentsen, ezért mindent megtett és tesz. Elküldte legdrágább kincsét, Krisztust (Ján.3.16). Neki adott mindent, amire csak szükség lehet a megmentésünkhöz (2Kor.1.20, Máté 28.18), gondoskodott arról, hogy hallhassunk az evangéliumról (Róm.3.1). Mégis mindez az erőfeszítés kevés? Joggal teszi fel a kérdést: Mit tehettem volna még értetek (Ésaiás 5.4)? Mire van még szükség? Erre a rövid kérdésre ezt válaszolhatjuk: ránk. Ránk van szükség, az együttműködésünkre, mert a szeretet olyan következetesen kitart a szabadság mellett, hogy még a jót sem kényszeríti az emberre. Pál apostol újra és újra átélte azt, hogy megszólította Isten elhívott népét, és elutasításba, sőt ellenállásba ütközö...

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” János első levele 3:2  Hajnal volt, békésen aludtunk a kórházi szobában. Én az ágyon feküdtem, te pedig ott szuszogtál a mellkasomon. Csak ketten voltunk, a többi szobatárs előző nap délután hazamehetett. Aztán kinyílt az ajtó, és betoltak egy hölgyet, aki nemrég adott életet a hatodik gyermekének. Volt vele azalatt az idő alatt, - míg osztoztunk a kórtermen, - néhány jó beszélgetésünk. És egyszer, ahogy nézett minket, azt mondta: „Nagyon hasonlít rád a kislányod.” Nekem pedig ez olyan jól esett, mint egy falat kenyér.  Sokan (nagyon sokan) mondták és mondják azóta is, hogy apára hasonlítasz. Már te is elkezdted mondogatni: „apja lánya, apja lánya”. És halkan (nagyon halkan) megjegyzem, nem bánom. Sőt. Szeretem benned felfedezni annak a férfinak a vonásait...