reggeli dicséret

Légy velem! „A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem együtt az Isten előtt énértem,…” Róma 15.30 Olyan egyedül vagyok, úgy, de úgy hiányzol. Nagyon kevés, ami belőled megmarad nekem. Sok dolgod van, nem érsz rá, mindig van valami fontosabb… Pedig úgy szeretnék beszélgetni veled! Elmondanám mi történt, mióta nem láttalak. Te kíváncsian hallgatnál, és nagyon boldog lennék, mert tudnám, hogy még mindig szeretsz, velem nevetsz, velem sírsz. Megérted… Tudod, ritkán kérek, de most fontos. Kérlek, mindenre, ami fontos neked, segíts! Hisz egy a hitünk, együtt is járjuk, még ha távol vagy is. Tudom, hogy megváltoztunk, hogy most másképp gondolod, másképp gondolom. De Ő ugyan az ma is! Téged is, engem is szeret. Nem akarja, hogy egyedül küzdjünk. Tudod, sokszor két-vállra fektetett már az élet, és most nem megy. Egyedül nem. Nem kell, hogy szólj hozzám. Nem akarom, hogy megbeszéljük, túl sok a félreértett szó. Csak imádk

Isten tanúi vagyunk „Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.” Ésaiás 43:12. Van egy közösség, amely a nevében hordozza, hogy ők Isten tanúi ezen a világon. Én nem hiszem, hogy azok volnának. Miről kellene nekünk, mint Isten tanúinak meggyőzni a világot? „Így szól az Úr, hogy én Isten vagyok!” A tanúskodás történhet szavakkal és szavak nélkül is. Nézzük, hogyan tanúskodunk szavainkkal? Volt, hogy lapultál, nehogy megtudják, hogy keresztény vagy? Érezted, ha beszéltél is Istenről, az olyan üres, élettelen és „könyvízű” volt? Közhelyeket ismételsz, amikor el kellene mondanod, hogy „mily nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad!” (Márk 5:19/b) Szavak nélkül hogyan tanúskodsz? Tetteid miről árulkodnak a szomszédoknak, munkatársaidnak? Arckifejezésed arról beszél, hogy nincs szomorúbb és gyötrőbb dolog, mint kereszténynek lenni? Olyan Istent képviselsz, Ak

Új élet kezdete " Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett ." Efézusiakhoz írt levél 4:22-24 Erősen gondolkodom ma reggel azon, hogy milyen egy teljesen megváltozott élet, ahol új gondolatok, érzelmek és tettek vannak jelen és semmi maradványa nincsen a tegnapi embernek?! És lassan rádöbbenek arra, hogy nem lehet kitörölni az emlékezetemből a múltamat, nem tudok teljesen másként viselkedni egyik percről a másikra, és a jó tündér nem változtat el a kimondott varázsigékkel. Személyiségünk körgyűrűibe minden történés, lelki- és fizikai egyaránt örökre kódolva marad, mert így lettünk megteremtve. Mindez így van normális esetben, hacsak memóriaközpontunk egy tragédia következtében sérül, és bizonyos dolgokat elfelejtünk... Van egy másik tény is, hogy Isten képére és hasonlatos

Egy jó szó hatása „A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.” (példabeszédek könyve 12. fejezet 24. vers) Most, hogy az ÉS Napokat szervezzük, tapasztaljuk, hogy nem elég a szóbeli megegyezés, csak a leírt dolgoknak van ereje (néha annak se…) De hát ki ne ismerné a közmondást: a szó elszáll, az írás marad. Mennyire másként volt ez a bibliai időkben, mikor még nem volt olyan könnyű hozzájutni az íróeszközökhöz, illetve csak kevesen tudtak írni, olvasni. Ha belegondolunk Isten is csak a kivonulás után íratott le dolgokat a szolgáival. Ábrahámtól Mózesig, sőt később is az ’így szól az Úr’ elég volt ahhoz, hogy emberek másként döntsenek és cselekedjenek. Egy alkalommal egy tekintélyes római katona ment a Mesterhez. Beteg szolgája miatt aggódva. Mindent megpróbált, orvosokat kereshetett fel, aztán a papokat is, már az egész város tudta, milyen problémája van, de sehol nem volt segítség. Mikor fáradtan eljutott Jézushoz, csak annyit mondott: „

"Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat. Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése: Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusitsatok iránta szeretetet." Korintusbeliekhez írt második levél 2,5-8. Azon gondolkodom, hogy mire tanít engem a ma reggeli Ige? Ez tényleg igaz? Ha valaki vétkezik, akkor bocsássunk meg neki, vigasztaljuk, hogy a „felettébb való bánat” ne eméssze meg őt? Ír-e még erről máshol is a Biblia? Eszembe jut Máté evangéliuma 18. fejezete. Ez az egész szakasz a gyülekezet belső életét szabályozza. „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy ke

Egymást erősítve „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” Thessalonikabeliekhez írt első levél 5:11 Pál és a thessalonikai gyülekezet szinte fél szavakból is megértették egymást. „Jó” gyülekezetnek számított, példás hitük volt, örömmel fogadták Isten Igéjét és várták az Urat. Az egymás vigasztalása és építése ebben a Krisztust váró reménységben is kell, hogy működjön. Az emberi test hasonlatát nagy előszeretettel használja az apostol, amikor a gyülekezetnek, vagy a gyülekezetről ír. A példa szerint Krisztus az egyház feje, maga az egyház pedig a test. Mi mindannyian egy-egy tagjaként kapcsolódunk az egész testhez. Többnyire a lelki ajándékok szemszögéből ismerjük a különböző tagok szerepét és fontosságát, de a mélyben más is meghúzódik. Valóban nagy ajándék az, hogy különbözőek vagyunk és más-más képességgel, ajándékkal rendelkezünk, mert így mindenki testre szabottan szolgálhat, miközben értékeljük mások ajándékait. Természetesen, az embe

Ami a világon a leggyönyörűbb „Ha nem törvényed gyönyörködtetne, elpusztulnék nyomorúságomban.” Zsoltárok Könyve 119:92 „Gyönyörű. Gyönyörű, mert ő a legszebb, mert hozzám tartozik, mert szeretem. Minden perc drága, amit vele tölthetek, minden csókja, ölelése az élet ajándéka. Ha este nem tudok elaludni, mindig rá gondolok, és az éjszaka komor csendje megtelik álommal. Nyugtató, puha álommal. Nélküle én már nem lennék sehol sem. Ha nem fogja meg akkor a kezem, Isten tudja, mi lenne most velem.” Mondhatná ezt bárki a Kedvesének, mert megérdemli. De van, hogy ez nem neki szól, hanem valami egészen másnak. Annak, amire nem is gondolnál. Egyszer réges-régen Isten írni kezdett. A kemény kőtábla olyanná vált ujjai alatt, mint a viasz, és csak írta, írta a betűket egymás után. Egyszerű szavakká kovácsolódtak össze a betűk olyan erősen, hogy még az idő könyörtelensége, a korszakok állandó változása sem tudta kikezdeni. Örök maradt, amióta Ő megalkotta. Leírta, hogy ne felejtsd el, mi