reggeli dicséret

Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Máté evangéliuma 18. fejezet 3. verse Minden emberben van nosztalgia az eltűnt gyermekkor után. Visszavágyunk a felnőtt lét nehézségeiből a talán sohasem-volt ártatlanságba. Ahogy Babits fogalmaz: “Gyermek kivánnék lenni, tiszta gyermek kit nem zavarnak semmi bús szerelmek s amilyen talán nem valék soha.” (Babits Mihály: Két nővér, részlet) Visszavárjuk a gyermeki tisztaságot, azt, hogy hittünk még a csodákban. Ady Endre erre így gondol: “Bárhogy suhogjon a felnőtt-kor szárnya, Bárhogy boruljon az életre árnyék, Oly jó volna ma gyermeknek lenni, Oly jó volna ma újra elhinni, Hogy van még csoda, s van még szeretet.” (Ady Endre: Karácsony, részlet) Valahogy a felnőttséggel együtt jár a világ megismerése, azzal pedig az, hogy reálisan látjuk önmagunkat, a környezetünket, a mindenhol jelenlévő igazságtalanságot és éppen ezért szeretnénk egy jobb világot és szer...

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz. 55. Zsoltár 23. vers Vannak terhek, amelyeket mások nem látnak. Gondolatok, amelyek éjszaka sem hagynak nyugodni, félelmek a holnap miatt, megoldatlan helyzetek, kimondatlan fájdalmak és olyan kérdések, amelyekre még nem kaptunk választ. Sokszor úgy kezdjük a napot, hogy már ébredéskor magunkkal visszük a tegnap terheit. Még el sem indult a nap, de gondolatban már a problémáinkat rendezzük, a nehézségeinket próbáljuk megoldani, és azon aggódunk, mi minden vár ránk. Dávid azonban egy különleges meghívást ad nekünk: „Vesd az Úrra terhedet!” Figyeljük meg, nem azt mondja, hogy ne legyenek terheink. Nem ígéri, hogy minden nehézség azonnal megszűnik. Hanem arra hív, hogy ne egyedül hordozzuk azokat. Isten nem azt várja tőlünk, hogy mindig erősek legyünk. Nem kell előtte elrejtenünk a félelmeinket, a bizonytalanságainkat vagy a könnyeinket. Ő pontosan tudja, mi nyomja a szívünket. Arra vágyik, hogy...

Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Jak 1:19-20 Eleinte türelmesen vártam. Hallgattam. A telefonvonal másik végén beszélő személy egy hozzám közel álló emberről csak ontotta magából a negatívumokat. Fröcsögött belőle az ellenszenv. Pedig nem is ismerte azt, akiről ilyen magabiztos állításokat tett: két mondatnál többet sosem beszéltek egymással. Egy idő után megengedtem magamnak a haragot. Nem kiabáltam, nem sértegettem. Határozottan annyit mondtam: „Elég.” Később, Jakab soraival a kezemben, feltűnt valami. A vonal túloldalán lévő ember épp fordítva élte meg Jakab hármas tanácsát: lassú volt a hallásra, hiszen sosem hallgatta meg azt, akit elítélt; gyors volt a szólásra, és még gyorsabb a haragra. Szavai nem az igazságból fakadtak, hanem igazságnak öltözött haragból. De a szöveg engem is tükör elé állított. Jakab nem azt kéri, hogy soha ne hara...

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Jakab levele 1:22 Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor apukánk a Bibliából olvasott nekünk. Anya valami vállalati rendezvényen volt, ezért nem tudott este mesélni, így apa ugrott be kivételesen helyette. Ő pedig így nyitott: most egy igaz történetet fogok nektek olvasni. Már nem tudom, pontosan mi hangzott el az evangéliumból, de arra emlékszem, hogy magával ragadó élmény volt Istennel így találkozni. Ezt követően pedig felváltva olvastak nekünk: egyik este anya mesét, másik este apa Bibliát. De valahol elcsúszott a dolog, mert a következő emlék Istennel kapcsolatban már nem ez a csodás kíváncsiság, hanem a félelem. Lépésről lépésre egy torz kép, egy zsarnok arca épült fel bennem, akinek nem lehet nemet mondani, aki vasszigorral nézi a tetteidet, és büntet. Aztán hosszú-hosszú évek munkája kellett ahhoz, hogy le tudjam bontani ezt a képet, és egy szerető Isten kerülhessen végre a helyére. Ezzel...

Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szelah.) De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. Zsoltárok könyve 3:3-4 Helyszín és idő: az ókori Izráel királyságának korai szakasza, még az ország kettészakadása előtt. Szereplők: Dávid, az uralkodó és trónbitorló fia, Absolon. Előzmények: Absolon összetűzésbe került apjával, a királlyal, így maga mellé állította Izráel népének nagy részét, és elűzte apját a királyi palotából, valamint a fővárosból. Dávid királynak bujdosnia kell. Mit tehet az ember egy ilyen helyzetben?  Dávid király egyik legnagyobb fájdalma az, hogy népének nagy része ellene fordult; sőt, azt mondják róla, hogy Isten sem segíthet már rajta. A legrosszabb az, hogy ezt Dávid is érzi. Tudja, hogy nem teljesen alaptalan a nép haragja, hiszen uralkodóként számos hibát követett el, kegyetlen döntéseket hozott, visszaélt hatalmával. És ebben a reménytelen helyzetben, amikor úgy tűnik, Isten is elfordult tőle, Dávid megáll és mélyen magába néz. Nag...

Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz. Példabeszédek18:9 Erről a bölcsmondásról két történet jutott az eszembe. Nemrég beszélgettem egy villanyszerelő ismerősömmel, egy, a nyolcvanas években épült ház villanyvezetékeinek cseréje kapcsán. A házban a biztosítékok közt volt olyan, amelyik rendszeresen forrósodott, a falban lévő csatlakozások közt volt olyan, amelyik időnként zizegő hangot adott, és volt olyan konnektor, amelyik nem működött. Elmondta, hogy abban az időben gyakran megtörtént, hogy építkezéseken haveri, ismerősi alapon kérték meg a szerelőket az ilyen szakmunkákra, és sokan trehány munkát végeztek. Rosszabb esetekben ezekből tűz is lett, de ha nem, akkor is, mostanára nagyon sok ilyen házban ki kellett cserélni a vezetékeket. A hanyag munkával sok kárt okoztak az emberek egymásnak. Nem szándékosan tettek rosszat, de nem tették szándékosan a jót. "Jó lesz ez így is!" - gondolták. Egy régi tanárom mesélte egy fiatalkori tapasztalatát. Meglátogat...