reggeli dicséret

Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét! Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, az üdvösség napján megsegítettelek.” Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja! Pál második levele a korinthusiakhoz 6:1-2 (Egyszerű fordítás) Még most is emlékszem a gyermekkoromban hallott dörgedelmes prédikációkra. Megesett az is, hogy az igehirdető akkora hévvel és átéléssel gesztikulálva beszélt az utolsó ítéletről, hogy karjának egy lendületesebb mozdulatával letörte a szószékre erősített mikrofont. Ezek az igehirdetések nem Isten szeretetéről beszéltek, hanem bűnről, büntetésről, néha még kénkővel égő tüzes tóról, elvilágiasodásról, arról, hogy tetteinket angyalok lesik minden percben, és fel is jegyzik őket buzgón. Félelmet, rettegést, sőt, bizalmatlanságot nem pedig csodálatot és viszont szeretetet ébresztettek bennünk a Mindenható iránt. Olyan messze álltak az evangéliumok szerető, a mindenséget feláld...

Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. János első levele 4:19 Február közepe van, valami van a levegőben. Minden kicsit pirosabb, rózsaszínebb, kicsit illatosabb, kicsit légiesebb. Mindenhol szív- és rózsadekorációk. Vannak, akiket ekkor csap meg a romantika szele, vannak akik örülnek, hogy minőségi időt tölthetnek a párjukkal; de vannak olyanok is, akiket teljesen hidegen hagy ez az ünnep, akik szinte fizikailag rosszul vannak tőle, és olyanok is vannak, akik ekkor gyászolnak, mert valamilyen módon elveszítették azt a számukra különleges személyt. Sokunkban sokféle reakciót vált ki a Valentin-nap, hiszen a szeretet, a szerelem kérdése valamilyen módon mindannyiunkat érint. És míg van, akikben valóban negatív érzéseket ébreszt ez az időszak, nem kell, hogy így legyen. Nem kell, hogy a Valentin-nap csak a szerelemről, a romantikáról szóljon, hanem kibővítetjük azt minden szerettünkre, minden kapcsolatunkra, ahogyan egyre gyakrabban, egyre többen teszik. Ez a nap lehet annak ...

A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe. Példabeszédek 15:15 Vannak emberek, akik (majdnem) mindig panaszkodnak, pedig kívülről nézve nincs is igazán okuk rá, és vannak olyanok is, akiknek sokkal több bajuk van, mégis derűsek, bizakodók és hálás lelkületűek. Időnként testvérek között is van ez így, és olyankor még erősebb a kontraszt a két személyiség között. Mindannyiunknak vannak jobb és rosszabb napjaink. De miért van, hogy vannak olyanok, akiknek mindig rossz napjuk van, másoknak pedig mindig jó? A balszerencse üldözöttjei az egyik csoport, és a szerencse kegyeltjei a másikak? „A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” Az, hogy a jót vagy a rosszat vesszük észre könnyebben, és hogy melyik gyakorol ránk nagyobb hatást, az a mi szemléletmódunktól függ. Attól, hogy mire jár rá az agyunk. Ez pedig a tudatos döntéseinken múlik. Ha a környezetünktől, a jövőtől a rosszat várjuk, tehát pesszimista emberként gondolkodunk, akko...

Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt. Példabeszédek könyve 11:17 Egy bölcs gondolat szerint a harag olyan, mintha mérgezett vizet innánk, és várnánk, hogy a másik haljon meg tőle. Ennek semmi értelme, igaz? Pedig ez pontosan így van. A pszichológia pontosan ismeri már azt a jelenséget, amiről a Példabeszédek mai szakasza ír, amit nevezhetünk bumeráng-effektusnak is. Legyen szó negatív érzésekről (a harag a haragvóra van igazából rossz hatással, nem pedig arra, akire haragszik) vagy pozitív cselekedetekről, tapasztalhatjuk, hogy amit teszünk, visszahat ránk. Az 1980-as években például pszichológiai kutatások eredményeként tudósok felismerték, hogy az altruista, jótékonykodó magatartás endorfinokat, vagyis boldogsághormonokat szabadít fel az emberi szervezetben. Az endorfin az a hormon, ami akkor termelődik, amikor sportolunk, nevetünk, zenét hallgatunk, csípős ételt eszünk – és amikor segítünk másoknak. Ez boldogságérzetet okoz, fájdalomcsillapító ha...

Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok. Malakiás próféta könyve 3. rész 6. verse Malakiás próféta (Nevének jelentés: "az én követem") kora nem igazán dicsőséges. A babiloni fogságból visszatért zsidó nép éppen kiábrándult korszakát éli. Az új templom sem kap igazán megbecsülést. Mutatják ezt a beteges, sánta áldozati állatok az ép és egészséges helyett, amiért meg is kapták a feddést Istentől. A bálványimádás - bár korábban épp ez okozta vesztüket - újra előtérbe kerül. Mintha ismétlődne a történelem, mintha nem változna semmi. Isten népe ugyanott tart mint korábban. Malakiáson keresztül Isten párbeszédet kezdeményez népével, de ők még Vele is vitába szállnak. Ezért mondja nekik az Úr, hogy ugyanazok maradtak. Jákóbnak, a csalónak a fiai. Mert ezt jelentette Jákób neve. Nem változtak meg, mint ő, aki mégis Izráel lett Isten kegyelmével és segítségével. Isten nem változik, mert Ő mindig ugyanaz marad. Tökéletes Isten. szeretetében, jóságában, kegyelmében ...

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. Első korinthusi levél 13.fejezet 12.vers A tükör evolúciója az évezredek alatt nagyon sokat fejlődött. Az ókori világban az emberek tükröt csak nagyon ritkán használtak, hiszen luxuscikknek számított, helyette a víz felszínében vagy a fényes edényekben figyelték meg önmagukat. Önmaguk szemlélése mellett a tükröknek kultúránként szimbolikus jelentése is volt. Egyiptomban kapcsolódott a szépség megtestesítéséhez, a nőiességhez, de kapcsolódott a túlvilági élethez is. A görög-római világban filozófiai jelentősége volt, mint az önismeret egyik szimbóluma. Mezopotámiaban mágikus-rituális célokra is használták. Pál apostol itt eltekint a kulturális céloktól és inkább a hitre akar fókuszálni. Gyakran találkozunk a Bibliában olyan képekkel, eszközökkel, amelyek az akkori korban teljesen hétköznapinak és érthetőnek tűntek. A tükör ma...