reggeli dicséret

Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Jelenések 3:12 Filadelfiát – az itt található gyülekezetnek íródott a levél – nem egyszer pusztította súlyos földrengés, lakói ezért gyakran elhagyták a várost, az újjáépítések után pedig többször a település nevét is megváltoztatták. A keresztény közösség úgy jelenik meg a levélben, mint aki nem túl erős, de hűséges Istenhez és az evangéliumhoz. A kísértés órája vár a gyülekezetre, a keresztényüldözés már elkezdődött, de még nem érte el tetőfokát. Lehet, hogy számunkra furcsa ez a fenti ige, hisz ki szeretne egy örökkévalóságon át oszlop lenni egy templomban, de a természeti katasztrófák és az üldözés árnyékában élő hívek számára igazán bátorító lehetett ez a metafora. A győztesek Uruk nevét és az új Jeruzsálem nevét viselve oszlopként állnak majd Isten tem...

...majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Apostolok cselekedetei 16:30-31 A filippi börtönőr csak a munkáját végezte. Őrizte a rabokat, akik rá voltak bízva. Az aznap érkezett két rab, Pál és Szilás azonban más volt, mint a többi. Az őr talán hallotta őket aznap Jézusról beszélni, vagy azt, ahogyan Pál kiűzte a jövendőmondó lelket a szolgálólányból. Ezek a foglyok voltak azok, akik énekeltek a cellában, és az ő befolyásuknak hála, a földrengés után senki nem szökött meg a börtönből. Ez a bizonyos földrengés volt az, ami jelképesen a börtönőr teljes életét is megrázta. A napról napra, rutinszerűen végzett munka hirtelen kiszámíthatatlanná vált. Amit az őr eddig jól csinált, abban hibázott, elbukott, és ez akár az életébe is kerülhetett volna. És itt, ebben a válságban, ebben a zsákutcában teszi fel a két különleges rabnak élete nagy kérdését: „Uraim, m...

Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. Jelenések könyve 1. fejezet 7.-8. vers 4 hónapja voltunk házasok az én kis feleségemmel, amikor kimentem Amerikába fél évre.  Abban reménykedtünk, hogy miután végez azzal a munkával, ami miatt nem jöhet velem, akkor utánam jön. De nem kapott vízumot, így itthon kellett megvárnia. Mi történt ezalatt? Minden lehetőséget kihasználtunk, hogy levelet írjunk, telefonon vagy más módon beszélhessünk egymással. Számoltuk a napokat, órákat, perceket, amikor újra együtt lehetünk. Milyen volt a találkozás? Egy szóval: „fergeteges”. Isten után ő az én mindenem. Az együttlét, a találkozás mindennél fontosabb.  De akkor mi a helyzet Jézussal? Amíg külön vagytok, mindent megteszel, hogy vele légy? > Beszélgetsz vele, amikor csak teheted, olvasod a levelet, ...

Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom! Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak. Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz.   5. Zsoltár 2-5. versek Mikor beköszönt a nyári szünet, sok családhoz hasonlóan a mi naptárunk is megtelik nyaralásokkal, utazásokkal, kirándulásokkal, látogatásokkal. Megismerünk távoli vidékeket, közeli helyeket, ismeretlen és jól ismert városokba látogatunk el, és mindig találunk valami újat. Ami viszont soha nem maradhat ki, az a templomlátogatás. Van valami félelmetes és mégis lélekemelő azokban a régi, magas, zengő templomokban, amikben az ember apró hangyának érzi magát. Ez is a céljuk: kontrasztba állítani Isten hatalmasságát az emberi gyarlósággal – tudatosítani bennünk, hogy porszemek vagyunk csupán a Mindenható végtelenségéhez képest. Ami viszont mégis különlegessé teszi ezt az érzést, az a fenti gondolatot...

De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Péter első levele 3. fejezet 14. verse Szinte mindannyian tudjuk, hogy a kereszténység üldözött közösség volt egészen a negyedik század elejéig. Azt is tudjuk, hogy később, a protestánsok és azok elő-közösségei is, mint például a valdensek, vagy a hugenották ugyanúgy hasonló erőszaknak és elnyomásnak voltak kitéve. Ezekben az évszázadokban a hívők őszintén kiálltak hitvallásuk mellett, akár az életük árán is. Az elkötelezettségük mélyen gyökeredzett a szívükben és bármilyen üldözés érte őket, ők többségében hűségesek maradtak. De mi a helyzet manapság? A kényelmes európai életünkből, hogyan látjuk a ma ezt a kérdést? Az Open Doors jogvédő szervezet szerint a keresztények üldözése történelmi csúcspontra érkezett napjainkban. Adataik szerint a világon mintegy 388 millió keresztény szenved erőszakos üldöztetést, és/vagy érintett súlyos diszkriminációban hite...

Amikor Jézus továbbment onnan, követte őt két vak, akik ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram! Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint! Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig megparancsolta nekik: Vigyázzatok, senki meg ne tudja! De azok kimenve onnan, elterjesztették hírét az egész vidéken.  Máté evangéliuma 9. fejezet 27-31. versei Két vak ember követi Jézust. Nem látják az utat, mégis tudják, kit kell követniük. Ez önmagában is a hit egyik legszebb képe. Sokszor azt gondoljuk, hogy előbb látnunk kell a megoldást ahhoz, hogy bízzunk Istenben. Ez a történet azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: előbb bíztak, és csak utána nyílt meg a szemük. Jézus nem azonnal gyógyítja meg őket. Először egy kérdést tesz fel: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ez a kérdés ma  nekünk is szól. Hiszem-e, ...