reggeli dicséret

„Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” Pál második levele Timóteushoz 2. fejezet 19. vers Családunkban egy időben nagy-nagy kedvenc volt A három kismalac című mese, főleg az, amikor a férjem édesapja, Papó mesélte, meséli a gyermekeimnek. A történet főhősei házat szeretnének építeni. Az első kismalac szalmából húz fel egy kis kalyibát, a második fakunyhót tákol, míg a harmadik kőházat épít. Aztán megérkezik a farkas mindhármuk életébe. Az első két kunyhót könnyedén szétfújja, tönkreteszi, az építők pedig csodával határos módon végül el tudnak menekülni harmadik társukhoz, a takaros kőházba. Ezzel már nem bír a farkas, és végül az egyik változat szerint otthagyja őket, a másik változat szerint még pórul is jár. Ez egy nagyon fontos történet gyermekeink fejlődése szempontjából. Belőle megtanulhatják, hogy a jó győz a gonosz felett, sőt, a kicsik és védtelenek is...

„Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” Ézsaiás könyve 28:16 Furcsa napokat élünk. Tudom, nem ez a legjobb szó rá, de még nem találtam meg az igazit. Tele vagyunk kérdésekkel, bizonytalansággal, félelemmel, a bezártság, korlátoltság okozta frusztrációval. Fogalmunk sincs, meddig tart ez az egész, mire számíthatunk holnap, jövő héten, a következő hónapban.  Szeretnénk tudni a határidőket, hogy ez a vírus lefut ennyi és ennyi idő alatt, és utána visszaáll minden a régi kerékvágásba. De nincs ilyen határidő, és nincs semmi biztosíték afelől, hogy lesz-e újra régi kerékvágás.  Ma reggel Isten ebben a homályos, kérdőjelekkel teli időben egy gyönyörű igét küld a számunkra. Ha minden pillanatról pillanatra változik is körülöttünk, ha nem találunk kapaszkodót, ha nem tudjuk, miben is higgyünk most, Ő reményt, biztonságot kínál fel nekünk.  Mert letett egy...

„De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem. Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! (73. Zsoltár 23-26. vers) Ha nyitott szemmel járunk a világban és igazán őszinték vagyunk, Aszáf eme Zsoltárának sorait, ha nem is ugyanezen szavakkal, de már mindannyian elmondtuk, elsírtuk az Istennek. Mikor mindenütt azt látjuk, hogy istentelen emberek háborítatlanul bántalmazhatják embertársaikat, gúnyolhatják az Örökkévalót, ez kérdőjelet karcol szívünkbe: „Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.” (3.vers) „És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem? Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!” (11-12.vers) Látszólag, jelen körülményeink között, a hívő élet egy végeláthatatlan, kilátástalan küzde...

„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet. És új éneket adott számba, a mi Istenünknek dicséretét” Zsoltárok könyve 40:2-4/a „Várván vártam az Urat!” Reménykedve várom Őt. Nem indulok el nélküle. ’Várván vártam’ – azaz folyamatosan, erősen vágyakozva. Nemcsak úgy ímmel-ámmal. Isten látja legtitkosabb vágyainkat – És lehajol hozzánk. – És lehajol hozzám – És lehajol hozzád. Meghallgatja szívből jövő imádat! Meghallgatja kiáltásodat És cselekszik. Sőt – felgyorsulva – cselekszik. „Kivon a pusztulás gödréből” - Úgy érzed – gödörben vagy? - Hogy innen már csak lefelé vezet az út? - Elkeseredtél? - Magadra maradtál? Ő képes innen is felemelni – kihozni! „Kivon a sáros fertőből” Önmagában a „sár” is borzasztó! De hogy „sáros fertő”! Ő még innen...