reggeli dicséret

Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Pál levele a rómaiakhoz 8:25 Az idő relatív, állapította meg Albert Einstein. Gondoljunk csak arra, hogy milyen gyorsan eltelik a nyaralás, viszont az előtte lévő két-három nap mennyire lassú. Amikor valami igazán jóra várunk, az idő csak úgy vonszolja magát. Amikor elérkezik, az a pillanat amit vártunk, szinte egy szempillantás alatt tovaszáll. Kisfiam nagyon szeret egy könyvet, ahol a főhősök Pécsre utaznak el, és ott töltenek néhány napot. A történetben gyakorlatilag körbejárják Pécs legnevezetesebb helyszíneit, és bemutatják az érdekességeket a gyerekeknek. Kisfiam kedvence a mésztufa barlang, azon belül is a sárkány. Egyszer amikor elolvastuk a könyvet megígértette velünk, hogy el fogunk menni a mésztufa barlangba ha jó idő lesz. Szinte minden másnap rákérdezett, hogy jó idő van e már. Amikor ott voltunk, az a fél órás túra szinte elröppent, úgy élvezte. Mikor a megváltó elköszönt a tanítványoktól, megígérte, h

Mert ki a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti a mi Urunk Jézus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. Thessalonikabeliekhez írt I. levél 2:19-20 (ÚRK) Nemrég búcsúztunk valakitől, akinek 5 gyermeke, 11 unokája, 20 dédunokája és 15 ükunokája volt. Amikor nála jártam, mindig örömmel, büszkén, és Isten iránti hálával mutatta "kis családja" tagjainak fényképeit. „Ezt is megadta az Úr, hogy ennyi ükunokámat láthassam”- mondta. De mindannyian, akiknek vannak gyermekeink, unokáink, esetleg déd- és ükunokáink, ismerjük azt az örömöt. Az örömöt, amibe egy kis büszkeség is vegyül – nem az öntelt, sokkal inkább a hálás büszkeség. Hiszen nem a mi érdemünk, ha születik valaki a családunkba, hanem Isten ajándékai ők. Hozzánk hasonló módon büszkélkedik, dicsekszik Pál apostol is a fent idézett két versben. Csak kicsit másmilyen „rokonsággal”, gyermekekkel. Olyanokkal, akik az ő és munkatársai küzdelmei, lemondása, áldozatvállalása

Negyven éven át gondoskodtál róluk a pusztában: nem nélkülöztek, ruhájuk nem szakadt le róluk, és a lábuk sem dagadt meg. Nehémiás könyve 9:21 A keresztényi gyakorlat nagy ellentmondása, hogy noha az ima Istenhez szól, a fókusza mégis mi magunk vagyunk. Nem újdonsült gondolat ez, hiszen Jézus a Miatyánkot, ( Máté evangéliuma 6:9-13 ) a követőire hagyományozott mintaimát is úgy tanította, hogy az Istent dicsőítő bevezető után az ima céljára térjen – az életünket fenntartó és jobbá tevő tényezők igényére. Hiszen ki profitálna abból, ha 1) Isten neve megszenteltetne, 2) eljönne az ő országa, és az 3) ő akarata lenne meg a földön is, a mennyeihez hasonlóan? Hát persze, hogy mi! Nem is beszélve a mindennapi kenyerünkről, a vétkeink megbocsátásáról, a kísértések elkerüléséről, stb.  És ebben nincs semmi furcsa, hiszen a hitünk szerint Isten az életünk, és az abban lévő minden jó dolog forrása, fenntartója, ajándékozója. Hát kitől kérnénk ezeket az ajándékokat, ha nem tőle? Tudjuk, hogy által

És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok. Malakiás könyve 4. fejezet 2. vers Amikor megláttam ma ezt a kifejezést ’az igazság napja’, akkor egy vizsgához, egy számonkéréshez, egy bírósági tárgyaláshoz hasonló kép jelent meg előttem. Amikor ott állok az Isten és a világmindenség bűntelen lényei előtt, majd előkerülnek és mindenki számára ismertté válnak a rólam készült mennyei feljegyzések. Levetítik az életemet, mint egy filmet. Ott lesz mindaz, amit valaha is tettem, hallhatóvá lesz mindaz, amit akárcsak fülbe súgva mondtam, sőt még a gondolataim és a szándékaim is nyilvánvalókká lesznek. Félelem és rettegés fog el, ha erre a napra gondolok. Aztán, mikor többször elolvastam Malakiás sorait, rá kellett döbbenjek, hogy ’az igazság napja’ nem rólam szól és nem is az én, vagy a mások sötét titkaiban való vájkálásról, hanem az Örökkévaló szeretetéről, az Ő gyógyító kegyelmér

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Máté evangéliuma 18.fejezet 21-22.vers A megbocsátás szép dolog, de rettenetesen nehéz. Azt hiszem nagyon kevés az olyan ember, aki igazán képes szívből megbocsátani. Talán csak Isten az egyedüli, aki igazán képes a megbocsátásra. Mindannyian mások vagyunk. Szokták is mondani, hogy ahány ember, annyi élet. Sokféleségünk nem csak a kulturális, földrajzi vagy meggyőződésbeli különbségekben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy miként bánunk egymással és önmagunkkal. A harag, a bántás emésztő tűz. Borzasztó veszélyes annak is, aki adja és annak is, aki elszenvedi. Aki adja megtörténhet, hogy nem is gondolja végig micsoda károkat tud okozni egyetlen szóval, aki pedig elszenvedi lehet, hogy nem tudja helyén kezelni sem a bántó félt, sem annak szavait. Az bizonyos, hogy ez egy é

Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. János evangéliuma 10.29 Előfordult már veled, hogy amikor önmagadra tekintettél, reménytelen esetnek láttad magad és elcsüggedtél? Rossz szokásainkkal, szenvedélyeinkkel, jellembeli hiányosságainkkal szembesülve jogos is ez az érzés. Az üdvösségünk reménysége azonban nem ránk épül! Nem arra, hogy elég jók vagyunk, sőt még csak arra sem, hogy elég jó vagy ügyes hívők vagyunk, hanem arra, aki kellő hatalommal, előrelátással, és bölcsességgel rendelkezik, hogy valóságosan és hatékonyan segítsen rajtunk. Jézus ismer és keres bennünket. Azt kéri, hogy hallgassunk rá és kövessük őt. Így szól: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem fogja kiragadni őket az én kezemből." János evangéliuma 10.27-28 Amikor hallgatunk Rá és követjük őt, akkor teret engedünk neki életünkben, és ke

Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz. Példabeszédek könyve 18:9 Egyik ismerősöm néhány éve egy félkész házat vásárolt, amit szeretett volna befejezni, hogy nyugdíjas korára ott élhessen békében. Akárhányszor beszéltünk telefonon és rákérdeztem, hogy bírja a megpróbáltatásokat, borzasztóbbnál borzasztóbb történeteket mesélt. Voltak szakemberek, akik mégsem értek rá a korábban többször is leegyeztetett időpontban, nem jelezték, hogy nem jönnek, és kínkeservesen lehetett csak elérni őket. Természetesen akadtak egymásra épülő munkafolyamatok, amiket különböző szakiknak kellett volna elvégezni, de ha az egyik mégsem tudott jönni, csúszott mindenki másnak is a munkája. A leghorrorisztikusabb történeteket a cserépkályháról mesélte, amiből, mire elkészült, és használni lehetett volna, dőlt a füst minden egyes begyújtáskor, és hiába magyarázta a problémát a készítőnek, a válasz erre az volt, hogy biztosan ő nem tud begyújtani… Mondanom sem kell, hogy egy másik szakember kés