reggeli dicséret

"Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul." Prédikátor 4,13 Igazán az teszi érdekessé ezeket a sorokat, hogy szinte bizonyos, hogy egy vén király írta őket. :-) De hát mit is akar tanítani nekünk a prédikátor? Talán jobb azzal kezdeni, hogy itt nem valaki olyanról van szó, aki prédikálni akar. Különösen nem ma, amikor ez a szó már elszakadt az eredeti jelentésétől, ti. prédikál - Isten igéjét hirdeti (ami minden ember sorsát jobbá teszi) és pejoratívvá vált - "megmondja a tutit". Salamon sokkal inkább önkritikát gyakorol magával és az egész világgal szemben. Mert ugye,  mindenki király akar lenni, mert azt gondolja, hogy ez egyenlő a hatalommal, az erővel, a gazdagsággal, a bőségben való jóléttel. De ugye, emlékszünk még ennek a könyvnek az elejére, ami valahogy úgy szólított meg minket, hogy: minden hiábavalóság... Bizony így van! A vén, de bölcs király pontosan tudja,

Volt egyszer egy általános iskolai tanító nénim, akit kimondhatatlanul szerettem. Amiben csak lehetett, megpróbáltam utánozni. Ellestem a mozdulatait – ne nevess ki –, de otthon még gyakoroltam is. Igyekeztem a hajamat úgy fésülni, kantáros szoknyában járni, merthogy ő ilyeneket hordott. Volt egy nagyon kedves tulajdonsága. Ha az udvaron, a szünetben egy-egy gyerek megsérült, vagy sírt valamiért, akkor odament hozzá, letérdelt, hogy szemmagasságban legyen vele, és megvigasztalta. Valószínű, ebből az empátia-készségből akkor én is kaptam ott valamit. Mivel mindig magasabb voltam osztálytársaimnál, igyekeztem a magasságomat úgy elrejteni, hogy már egészen jól kezdett púposodni a hátam, mert mindig összehúztam magamat. Viszont a kedvenc tanárom egyenes tartású volt, és hát ebben is követni kezdtem. Egész lénye, magatartása hatással volt növekedésemre, felnőtt koromra. Ez a kis epizód jutott eszembe ma reggel, amikor az alábbi Ige-verset olvastam.  „Járjatok az Úrhoz méltóan, telj

„Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” János 3:21 Az embereket alapvetően két csoportba lehet sorolni. Az egyik típus kategóriákba sorolja az embereket, a másik viszont nem. Nyílván való, hogy én az első csoportba tartozom, úgy hogy had kategorizáljam egy kicsit az embereket. Vannak, akik egyértelműen rosszat tesznek – a bűnözők, a zsarnokok, a csalók, stb. –, és természetesen vannak emberek, akik jót tesznek. Ez idáig teljesen egyértelmű, és ezt mindenki tudta eddig is. Csakhogy a jót cselekvők kategóriáját is ketté kell osztani a Biblia szerint. Vannak, akik azért tesznek jót, mert az embereknek meg akarnak felelni, jóknak akarnak mutatkozni. Mindez Isten szemében kevés. Ő azt szeretné, hogy ne mások megbecsülése motiválja a tetteinket, hanem az ő szeretete. Ez a „jót tevők” közül a második kategória. Így az emberek a Biblia megvilágításában a következő módon csoportosíthatók:

„E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.”   (Apostolok cselekedetei 17. fejezet 30. vers) Sokan idézik mostanában – főleg a közlekedési szabályok kapcsán - az egyik régi alapvető jogelvet; Ignorantia iuris non nocet, azaz a jog nem tudása nem mentesít. Aztán hozzáteszik, mivel a jogszabályok nyilvánosak, mindenki saját maga utánajárhat, mit szabad és mit nem. Aki nem jár utána, aki nem nyálazza át a naponta változó törvénykönyveket, az hanyag és felelőtlen. Milyen jó tudni, hogy Istennél ez nem így van. Ő sosem kér számon rajtunk olyan dolgokat, melyeket előtte nem ismerhettünk meg. Ahogy Pál írja, ez a tudatlanság ideje. De mi van akkor, ha tudom, hogy mi Isten szerint a helyes és mégsem cselekszem? Igen, lehet, nem látom azonnal a rossz következményét, büntetését, de ha nem változtatok, nem sok jóban reménykedhetem az ítéletkor. „Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és

„Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre.” Királyok első könyve 17. fejezet 14. verse Egyszerűen könnyekig hat az egész történet. Azoknak, akik nem ismerik, csak röviden foglalom össze, de talán a legjobb az lenne, ha saját maguk olvasnák el, és ezt a legnagyobb tisztelettel kérem is :)  (1Kir. 17,8-16) Illésnek megparancsolta az Úr, hogy menjen el a Szidónhoz, tartozó Sareptába és lakjon ott egy szegény özvegyasszonynál és annak a fiánál, hogy ők viseljenek gondot Illésről. Habár az asszony és a gyermeke szó szerint az utolsó vacsorájára készültek, annyira nem volt már semmijük, ekkor Illés megjelent és először inni, majd enni kért. Az asszony teljesítette kérését, és csoda történt, mert ezek után a lisztes kosár és az olaj sem fogyott el. Érdekes az egész történetben, hogy nem tudjuk még a nevét sem ennek a nőnek, csak hogy özvegy volt, Sareptában élt, és volt egy fia. Isten e

„Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.” Jeremiás könyve 15:16 Nem mindig egyszerű hallgatni Istent. Van, amikor úgy érezzük, hogy szava áthatol minden benső szűrőnkön és szívünk mélyéig lát. Ilyenkor talán legszívesebben elbújnánk Isten tekintete elől, mert amit bennünk lát, arra nem vagyunk büszkék. Nem szeretjük Isten szavát, mikor velünk, bűneinkkel foglalkozik.  De akkor sem mindig kellemes, mikor feladattal bíz meg. Jeremiás próféta sorsát meghatározta rendkívül nehéz és népszerűtlen küldetése. Volt, amikor úgy érezte Isten tréfát űz vele: „Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre? Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelyben nincs állandóan víz.” (15:18) Ezekben a kiáltásokban az emberi erő végessége, és az isteni megbízás súlya feszül egymásnak. A próféta nem is Isten ellen lázad, hanem csak belső vívódásait osztja meg v

„Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Zsoltárok könyve 73:25-26  “Mami, Mami! Keze!” - mondod elalvás előtt, és amikor éjszaka megébredsz, mert rosszat álmodtál, vagy fáj a hasad, vagy fúj kint a viharos szél. Megfogod a felkaromat, matatsz rajta rövidebb vagy hosszabb ideig, és ez megnyugtat, segít, hogy ismét elaludj. És vannak olyan nagyon nyugtalan éjszakák, amikor szinte el sem engeded. Ragaszkodsz hozzám, és sokszor senki más nem elegendő, hogy megvígasztaljon, veled legyen, játszon veled, elaltasson, csak én.  Már vonz az óvoda játszótere, a sok gyerek, de amikor megtudtad, hogy ott nélkülem kell eltöltened a nap meghatározó részét, rögtön rávágtad, hogy nem akarsz óvodába menni.  Fura érzés ennyire a világot jelenteni valaki számára. Hatalmas felelősség. És minden vágyam, hogy jól éljek ezzel. És szeretném tőled megtanulni ezt