reggeli dicséret

"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé." Jelenések könyve 21:1 Elérkezett az óév utolsó napja. Ilyenkor mindenki ünnepel. De a sok nevetés és vidámság között azt is szokás megvitatni barátainkkal, vagy néha csak magányosan, saját magunkkal, hogy milyen volt az elmúló félben lévő év. Mi minden történt 2015-ben? Aztán rendszertelenül föltörnek bennünk a különböző élmények, jók és rosszak, kalandosak és unalmasak, viccesek és szomorúak egyaránt. Mivel azonban a magyar nép pesszimista nemzet, ezek az évsummázások legtöbbször a negatív élményekre helyezik a hangsúlyt. Összességében végül megállapítjuk, hogy nem vagyunk megelégedve az idei évzárással, majd pedig hangot adunk abbéli reménységünknek, hogy a 2016-os év talán jobb lesz. Az ilyen nagy ívű évértékeléseket már tavaly Szilveszterkor is megejtettük, meg az előtt is, még is lehet bennünk egy olyan nyugtalanító érzés, hogy csak egyhelyben topogunk, vagy ne

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” (Rómabeliekhez írt levél 8. fejezet 32-33. vers) Így karácsony táján az ajándékozásról beszélni, olyan feleslegesnek tűnhet. Hiszen egyértelmű, ha valakit szeretünk, megbecsülünk, akkor azt meglepjük valamivel, amit aztán majd a másik is viszonoz. Viszont, ha az ajándékozás szándékait kezdjük el vizsgálni, már sokkal árnyaltabb képet kapunk. Mert mit is fejezhet ki egy ajándék? Lehet csupán egy megszokott dolog, társadalmi elvárás. „Nem illik üres kézzel beállítani, most van születésnapja…” Aztán, ha a manapság egymásra licitáló ajándékozókra tekintünk – „én ezt és ezt vettem a gyereknek” „Az semmi én kettő olyat vettem”- akkor elmondható, hogy az ajándék lehet egyfajta hatalmi jel. Igen, egy jelzés a környezet felé, hogy én vagyok valaki, mert tudok adni, másrészt, pedig akine

„…és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. ” Pál levele a rómaiakhoz 12. fejezet 2. vers Sokszor tűnődöm azon, hogy kiknek is írjuk ezt a reggeli blogot. Szeretnénk vigasztalni azokat, akiknek vigaszra van szüksége, szeretnénk bátorítani a keresőket, lelkesíteni a hívőket, és mindenek előtt szeretnénk mindenki figyelmét az Isten felé fordítani. Ezt különböző stílusban, különböző megfogalmazásban, különböző gondolatok által tesszük, de mindenkinek a végső célja, hogy az ég és Föld Urát úgy mutassuk be, hogy az valóságos legyen minden ember számára. Nem beszélhetünk félrevezetésről, mert nem akarjuk szebben bemutatni azt, amit látunk, mert Istent tökéletes előttünk.  Törekszünk a tökéletességre, tökéletes, hibátlan munkát akarunk végezni, vagy dolgozatot írni, vagy bármiről is legyen szó, normális esetben megvan bennünk a tökéletesség igénye.

Jézus ezt kérdezte tőle:”Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”  János evangéliuma 20:29 Autóval utaztunk. Éjszaka volt, sűrű köd borította a tájat. Megfeszített figyelemmel követtük a felező vonalat. Egy-két méternél tovább nem láttunk. S ahogy így haladtunk, egyszer csak hirtelen elvágták a ködöt. Jóval az autónk fölött volt csak, és minden láthatóvá vált. De ez a szakasz sem tartott sokáig. Újra ködösödni kezdett, míg végül megint abban a nagyon sűrű ködben találtuk magunkat.  Nehéz napok voltak mögöttem. Sok miért volt a fejemben: sehogy sem tudtam megmagyarázni bizonyos dolgokat magamnak, nem értettem, miért kellett úgy történniük. Miért nem lépett közbe Isten? Miért nem történt egy nappal korábban vagy egy nappal később? S ahogy ezeken tűnödtem, Isten egy igét juttatott eszembe: “Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, az én utaim nem a ti utaitok.” Az élet útunk is olyan, mint ez az autóút. S

„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. János evangéliuma 17:20-21 Az utolsó vasárnap 2015-ben. Szinte el sem tudod hinni, hogy megint a végéhez közeledünk egy évnek, magunk mögött hagyva megannyi örömöt, fájdalmat, csodát és tanulságot. Ismét valami elmúlt, de kezdődik is egy új. Egy új év, tele lehetőségekkel. Jézus ezt az imát földi életének végéhez közeledve mondta el, miközben tudatában volt mindannak, ami rá vár.  Mit is kérhet egy halálra váró ember életének utolsó óráiban? Te mit kértél volna Jézus helyében? Kevesebb fájdalamat? Vagy azt, hogy mindannak a szörnyűségnek ne kelljen megtörténnie? Egy könnyebb utat a győzelemre? Esetleg egy utolsó kedvenc vacsorát?  Jézus azonban nem kifejezetten magáért imádkozott. Szemeit sokkal távolabbra emelte, és kérései tanít

"De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk." Galata 4,4-5 Már Salamontól tudjuk, hogy egyszer mindennek eljön a rendelt ideje  ( Prédikátor 3,1 ). Így vagyunk most a karácsonnyal is. Itt az ideje az ünneplésnek, a gazdagon terített asztal melletti családi beszélgetésnek, az "ajándék-üldözéstől" és a kapott meglepetés feletti öröm lecsendesülésének, a békés boldogságnak, pihenésnek. Így az ünnep második napján ideje van a lelki elcsendesedésnek is. Pál apostol az idézett szövegben éppen az időről beszél, arról, aminek be kellett teljesednie, aminek valóra kellett válnia. Nézzük sorban, mik voltak ezek! 1. Isten fiának születése. Próféták által előre megjövendölt eseményként kellett bekövetkeznie. Izráelben mindenki ismerte az erről szóló jövendöléseket, a papok még a pontos helyet is tudták, hisz útba igazítot