reggeli dicséret

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Jelenések könyve 21:1-2 Emlékszem arra a pillanatra amikor a feleségem belépett a gyülekezetbe a hátsó kisteremből. Emlékszem ahogy vonult végig a sorok között. (Emlékszem amikor megláttam végre, mert amint belépett könnybe lábadt a szemem, úgyhogy homályos volt minden.) Csak ámultam, és csodáltam. Minden ami rajta volt, azért volt, hogy nekem tetszen. Ő volt a leggyönyörűbb a világon. (Mondjuk szerintem most is az.) Tudom, hogy a nők első sorban egymás miatt húznak szép ruhát, és ékszert, de az esküvő más. Ott a vőlegény a célközönség. Az egyetlen valóban fontos kérdés, hogy ő mit gondol. Épp ezért a menyasszony mindent megtesz, hogy a jövendőbeli férje szeme szikrázzon ahogy meglátja. Ez szerintem mindig sikerül is. Amikor János ezt

Zengjetek az Úrnak, ti hívei, magasztaljátok szent nevét! Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás. Zsoltárok könyve 30:5-6 A napokban olvastam, már sokadszorra a Bibliában Mózes elhívásának történetét. Mindegy, hogy hányszor olvastam már korábban, mindig elcsodálkozom azon a közvetlenségen, ahogy ez az ember beszélt Istennel. Minden módon megpróbál kibújni a küldetés felelőssége alól, mindennel megpróbálkozik, csak hogy otthon maradhasson. A végén, amikor elfogynak már az érvei, ezt mondja Istennek: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” S azt olvassuk, hogy „Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen...” (2Móz 4:13-14) Isten haragra gerjedt? És mivel járt ez a harag? Hol a büntetés? Sehol. A következő, amiről a Biblia beszámol az, hogy Isten elmondja Mózesnek, hogy Áron, a testvére már el is indult vele szemben, hogy találkozzanak. Mintha csak egy pillanatig tartott volna a haragja, és aztán hirte

Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! Jónás próféta könyve 2:7 Előfordul az ilyen. Hullámok csapnak össze a fejed fölött, nem tudod, ebből most hogyan fogsz kikeveredni. Imádkozol – hiszen azt tanultad, hogy imádkozni kell, és Isten megsegít, – de az imáid csak a plafonig érnek el. Van itt bárki, aki meghallja a kiáltásodat? Nem elég, hogy kis híján elsüllyedt a hajó, és a haragos tengerbe dobták, egy hatalmas hal még el is nyelte Jónást. A biztos halálnál már csak ez a rosszabb: a bizonytalan halál. Mikor? Hogyan? Miért hagyja Isten, hogy még szenvedjen? Imára kulcsolja a kezét, és elmondja a Bibliánk egyik legszebb zsoltárát. Ha nem tudnám, el se hinném, hogy ezt a csodaszép dicsőítő éneket a mi drága barátunk, az Isten – és a felelősség – elől menekülő, hűtlen próféta, Jónás mondja. A másik érdekes dolog az imájával kapcsolatban az időzítés. "De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!&quo

„ Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. ” Rómabeliekhez írt levél 8. fejezet 38-39. vers   Amikor ott ülsz az üres hálókat kötözgetve… Amikor szembesülsz azzal, hogy megint nem sikerült, hogy elbuktál… Amikor elborítanak a hullámok… Amikor erőt vesz rajtad a csüggedés… Amikor korgó gyomorral azt kérdezed; „Miért? Hol vagy most Istenem?” Akkor átölel, és azt mondja: Itt vagyok! Szeretlek!   Aztán… Amikor megtörténik a csoda, amit nem is reméltél… Amikor sorra tapasztalod a lehetetlent… Amikor talpra ugrik melletted a béna, megszaporodik a kezedben a kenyér, jársz a vízen… Amikor örömmel kiáltod; „Hol vagy Uram? Nézd, még az ördögök is engednek nekünk!” Akkor átölel, és azt mondja: Itt vagyok! Szeretlek!   Aztán…                              

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?” Római levél 8.fejezet 31-35.vers Majd Pál így folytatja: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” ( 38-39 .) Amikor az Úr Jézus itt élt a Földön több fontos alapkövet is lerakott a keresztényi élet és a Benne való hit kapcsán. Az egyik ilye

“Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak.” Máté 12.7-8 A jól kialakított rutin, az egyértelmű határok, a kiszámítható következmények biztonságérzetet nyújtanak, igazodási pontokat biztosítanak egy zűrzavaros világban. Ugyanakkor magukban hordják azt a veszélyt, hogy türelmetlenekké, sőt ítélkezőkké válunk, amikor valaki megzavarja a “jó rendet”. Könnyű ilyenkor szem elől téveszteni az embert és felháborodni a megszegett szabályok miatt. Isten kétségkívül a rend Istene, de nála a rend nem cél, hanem mindig eszköz: az életet szolgálja. Többre becsüli a szívből jövő, szeretetből fakadó engedelmességet, mint az áldozatot (vö. 1Sám. 15.22). Arra vágyik, hogy befogadjuk a szeretetét és az ő szemével lássuk a körülöttünk élőket, hogy ne egyszerűen kárhozatra méltó bűnösöket lássunk, hanem olyan embereket, akiket üdvösségre hív kegyelme által. Jézus földi élete tükröt tart elé

„Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”” Lukács evangéliuma 4:16-19  Nem azért jött, hogy ítéletet tartson feletted, és elvegye az életedet, hanem hogy megmentsen, és kinyissa előtted az öröklét kapuját. Nem azért, hogy csak egy szűk, kiváltságos réteg számára érthető dolgokat mondjon, hogy VIP klubot alakítson, hanem hogy az evangéliumot hirdesse mindenkinek, kiváltképp azoknak, akikkel senki sem akart közösséget vállalni. Nem azért, hogy még több terhet helyezzen az emberre, hanem, hogy szabadulást adjon