reggeli dicséret

"Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre." Pál 2. levele a korinthusiakhoz 3:18  Amikor Isten megteremtette Ádámot és Ádám először látta meg fedetlen arccal Istent, nem félt Tőle. Amikor az első emberpár evett a tiltott fáról, nagy bajba sodorta magát. Annak ellenére, hogy már fügefalevelekkel eltakarták magukat, mégis mezítelenek voltak és elfutottak Isten elől. Féltek Tőle - pedig Isten nem változott meg. A bűn elválasztotta az embert Istentől. A bűn egymástól is elválasztotta Ádámot és Évát. Míg Ádám feláldozta Istent és az engedelmességet Éva iránti hűsége miatt, addig az Istennel való beszélgetésben Ádám már nem védte Évát, hanem vádolta. Ezzel a vádló hanggal Istent is sikerült megszólítania. ("Az asszony, akit mellém adtál..." 1 Mózes 3:12  https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/3/#12 ) Isten ekkor elindult és

" Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát." ( Máté 10:42 ) Amikor jutalomról hallunk a háttérben valamilyen kimagasló eredményre gondolunk, hiszen jutalmat nem osztogatnak csak úgy, minden érem nélkül. Másszóval a jutalom és a tettek a fejünkben összekapcsolódnak. Úgy gondolkodunk, ha jutalmat szeretnénk kapni, komolyan meg kell érte dolgozni. Végső soron ebben a világban a jutalom a jól végzett munka díjazása is egyben. Hajlamosak vagyunk azt is gondolni, hogy Isten jutalmazása is így működik. Valljuk be őszintén, amikor az Úr különböző áldásaira gondolunk, beleértve az örök élet ajándékát is, sokszor először a tettek jutnak eszünkbe, amiket meg kell(ene) tennünk, vagy éppen el kell(ene) hagynunk, hogy a jutalom a miénk lehessen. Azt is gondoljuk sokszor, hogy minél nagyobb jutalom van kilátásban, annál nagyobb tettet kell érte véghezvinni. A

"Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpá és Sén között, és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Az Úr segített el bennünket egészen idáig!" Sámuel első könyve 7:12 Az embernek véges a memóriája, és ezt mindenki nagyon jól tudja, éppen ezért több módszert is kitalált, hogy hogyan tudja ezt a véges memóriát megtámogatni. Ilyenek például az évfordulók, ünnepek, de ilyenek azok az emlékoszlopok is, melyeket az Ószövetségben Izrael népe alkalomról alkalomra felállított a fontosabb helyeken. Ilyen emlékoszlopot állított Sámuel is, melyet a Biblia tanúsága szerint “Eben-Háézernek” nevezett el, magyarul “a segítség kövének”. A mi életünkben is vannak ilyen emlékoszlopok, “segítség-kövek”, csak sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni őket. Olyanok vagyunk, mint az a fiatalember, aki az ünnepi hétvége előtt még gyorsan be szeretne vásárolni a helyi bevásárlóközpontban, de ahogy ez lenni szokott, neki sincs sok ideje. Így hát autójával a parkolóba érve Is

„Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” ( Máté evangéliuma 25:23 ) A legtöbb munkaadó – egyrészt elismerésként, másrészt ösztönzésként - a jó munkavégzést, a sikeres projektek megvalósítását fizetésemeléssel, extra szabadsággal, netán előléptetéssel jutalmazza. Sokan, ehhez hasonlóan tekintenek Istenre, és a neki való szolgálatára is, mikor úgy képzelik, hogy a mennyország nem más, mint a bűnnel folytatott kínkeserves hitharc és a mások megmentése érdekében tett erőfeszítések utáni jól megérdemelt örökké tartó semmittevés. Trópusi környezet, napfény, égszínkék tiszta tenger, pálmafák, függőágy, angyalok legyezővel… Azonban mennyei Munkaadónkról a mai Igénk által idézett talentumok példázatában egy egész más kép tárul elénk: -   „amije volt, átadá nékik.” (Máté 25:14), azaz az Úr ugyan minden tulajdonát szolgái felügyeletére bízza, de a tulajdonjogot magának tartja fent. -    „é

„A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Máté szerinti evangélium 25. fejezet 40. Sarokba szorítottak. Néhány hete szombaton délelőtt az istentisztelet végén hozzám lépett egy hajléktalan férfi – szakadt koszos öltözékben- és előadott egy történetet a beteg húgáról, az elpuszult labradorról, és a lekésett vonatról. Kétezer forintot kért vonatra. Nem volt nálam pénz és ekkor mellém lépett a gyülekezet legkedvesebb embere. Páratlan érzékkel kezelte történetmesélő emberünket, miután neki is elmondta az egész történetet, igazolványt kért, és keresztkérdéseket tett fel neki. Minden kérdésre tökéletes kiegyensúlyozottsággal felelt, de még mindig nem akartunk pénzt adományozni.  Miért voltunk sarokba szorítva?  Mert előtte prédikáltam az önzetlenségről, a jóakaratról, szeretetről. Ekkor ez a párbeszéd már többről szólt a pénzről. Arról szólt, hogy elméleti keresztények

„Ekkor megszólalt János: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus azonban ezt mondta neki: Ne akadályozzátok őt, mert aki nincs ellenetek, az mellettetek van.”  Lukács 9.49-50 A címben feltett kérdésre minden hívőnek, de végső soron minden embernek válaszolni kell. Hogyan viszonyulsz a más felekezethez tartozó hívőkhöz? Hogyan viszonyulsz a más nemzethez tartozó embertársaidhoz? Hogyan viszonyulsz a másik csapat drukkereihez? A kérdéseket hosszasan sorolhatnánk, hiszen az élet természetes módon hozza ezeket a helyzeteket.  Szeretünk tartozni valahova. Biztonságérzetet ad, jólesik az „akol melege”, megerősíti az identitásunkat. Ezzel önmagában nincs is baj. Viszont mindig lesznek, akik mások. Akik a körön kívül vannak. Hozzájuk hogyan viszonyulunk? Kinek tekintjük őket? Az identitásunk része az is, hogy mi nem olyanok vagyunk mint ők, hogy velük szemben határozzuk meg magun

„Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.” Lukács evangéliuma 21:1-4   Érezted már, hogy túl kevés vagy? Hogy klónoztatni kellene magadat legalább plusz két példányban ahhoz, hogy mindazt el tudd végezni, amit kell, ami fontos, és azt is, amit szeretnél. Rohansz egyik helyről a másikra, dolgozol, gyereket nevelsz, ápolod a párkapcsolatodat, törekszel életben tartani azokat, akikkel egy fedél alatt ébredsz, őrzöd a családi kötelékeket, a barátságokat, a józan eszedet, és fogalmad sincs arról, mi a felesleges idő, felesleges darab önmagadból, mert így is egy nagy kupac tenni-, lennivalót görgetsz magad előtt hétrő