reggeli dicséret

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását. Példabeszédek könyve 16:9 "Ember tervez, Isten végez," szokták mondani. És akármennyire is klisének hangzik ez a mondat, valószínűleg mindannyian tapasztaltuk már ennek valóságát. Bármit is teszünk, akárhogyan is tervezzük meg egy napunkat, hetünket, évünket, egy munkafolyamatot, egy családi nyaralást, ritkán megy tökéletesen minden az elképzelés szerint. Egyesek ezt úgy fogják fel, hogy igazán nincs is szabad akaratunk, mert bármit is teszünk, úgyis Isten elképzelései érvényesülnek. Ha így gondolkodunk, az életünk vagy egy örök küzdelem Isten, a sors, a végzet ellen, vagy csak rezignáltan beletörődünk abba, hogy nem tudunk semmin változtatni.  Én sokkal inkább szeretem úgy látni Istent, mint aki tiszteletben tartja elképzeléseinket, döntéseinket, terveinket, de mint szerető szülő, aki bölcsebb, tapasztaltabb, tudja, hogy nem mindig az a legjobb, amit és ahogyan mi elterveztünk. Így megtörténik, hogy egy-egy...

Ha majd éhínség lesz az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség lesz, akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kiterjeszti a kezét e ház felé, te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét, hogy féljenek téged egész életükben, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál. Királyok első könyve 8:37-40 Dávid apukája nem volt király. De Dávidot kiválasztotta a jó Isten és ő az lett. Voltak komoly, látható cselekedetei, amely igazolta Isten választását; de természetesen követett el hibákat is. Salamon viszont beleszületett. Mégsem lehet azt mondani, hogy egyenes út vezetett a királyi székhez, hisz sok-sok féltestvére és „mostoha” any...

És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. Mózes második könyve 17. fejezet 11. vers Ha vannak a Bibliának nehezen érthető részei – márpedig akadnak jócskán – akkor az egyik ezek közül a mai szakasz és az azt körülvevő történet. Nem elég, hogy Izráel népe csodálatos módon kimenekült az egyiptomi rabszolgaság alól, száraz lábbal keltek át a tengeren és a többi nehézséget is mind Isteni segítséggel leküzdötték, most újra egy megoldhatatlan problémával szembesülnek: az amálekiták hadserege állja útjukat az ígéret földjére tartva. Az olvasó már majdhogynem fejből tudja az ilyenkor szokásos forgatókönyvet – tudniillik hogy Isten majd úgyis kihúzza őket a csávából. Ami eddig talán fel se tűnt a történeteket olvasva, az most szemmel láthatóvá válik: a tengert bottal kell kettéhasítani, a keserű vízbe bele kell dobni az Isten által mutatott fadarabot, a mannát szigorú rendszer szerint kell összegyűj...

De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, mit tett Istened az Úr... Mózes ötödik könyve 7. fejezet, 17-18. versei Lelki erő, kitartás, önbizalom, alapos felkészülés, a legjobb képességeink használata, összefogás a csapatban, kiváló edző, aki vezet minket, a legjobb stratégiák! Azt gondolhatjuk általában ezek a győzelem valódi kulcsai és minden bizonyára így is van. Ahhoz, hogy a csapatunk megnyerje a meccset mindezekre szükségünk van. De mi történik akkor, ha mindezekkel távolról sem rendelkezünk, mégis készülnünk kell a csatára? Lehet bármi esélyünk? Izrael népe egyáltalán nem volt harcra termett. Évszázadokon át valójában rabszolga munkát végeztek, fegyverek helyett az építkezéshez szükséges szerszámokat forgatták. Nádat törtek, töreket készítettek belőle, sarat tapostak, majd vályogtéglát készítettek belőlük. A kezükre hólyag tört a sok vízhordástól és a lelkük, akaratuk is összetört velük együtt...

Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. 20. Zsoltár 8.vers „Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk.” (9) – folytatódik a zsoltár. Eszembe jutott egy biblia történet, ami a kivonulásról szól. Izrael népe Mózes vezetésével át kel a Vörös-tengeren, leginkább gyalogszerrel. A fáraó által utánuk küldött sereg lóháton és harci kocsikkal próbálta ezt a műveletet megakadályozni. A tenger, akár egy erődítmény, szét vált és falként húzódott ketté, hogy Izrael népe gond nélkül át tudjon haladni. Isten terve az volt, hogy az övéi szabadok lehessenek és ezért csodát tett. Az egyiptomi katonák, miután az utolsó zsidó is kilépett a tenger medréből, oda vesztek a habok között. Izrael népe csodát látott, ami nem csak számukra, de számunkra is nagy jelentőséggel bír. Gondolkodhattak volna akár úgy is, hogy nekik se lovuk, se harci kocsijuk, se fegyverük nincs…. hát mivel védik meg magukat, ha a helyzet úgy kí...

Istenben, akinek igéjét dicsérem, az Úrban, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! Zsoltárok könyve 56:11-12 Dávid az üldözött zsoltárja ez, aki pontosan tudja hogy milyen nagy károkat okozhat egyik ember a másiknak. Megannyiszor átélte már amikor valaki fizikailag bántalmazza, amikor valaki a lelkét gyötri, amikor valaki elveszi tőle ami jog szerint az övé. Pontosan tudja, hogy milyen az amikor az ember életére törnek, mégis azt tudja mondani: "ember mit árthat nekem?" Persze, az egyik ember tud ártani a másiknak. Ezt Dávid is tudja, de azt is tudja, hogy van valaki aki a hullámok felett áll, aki képes kimenekíteni a bajból, aki minden helyzetben megsegít. Van Isten az égben, aki oltalmazni akar. Dávid megélése gyönyörű, de szeretném kiegészíteni egy gondolattal. Még ha minden tönkre is megy, még ha mindenünk el is veszik, még ha az életünk egy hajszálon függ, ami elszakadni készül, akkor is Isten megmentett. Nem biztos, hogy ebben a vilá...

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. Zsidókhoz írt levél 4:12-13 Ismered ezt az éneket, Kedves Olvasó? „Jól vigyázz kicsi kéz, mit teszel? Jól vigyázz kicsi kéz, mit teszel? Mert a te jó Atyád a mennyből néz le rád! Jól vigyázz kicsi kéz, mit teszel?” Valahányszor meghallom, a szemöldököm felszalad, a gyomrom pedig összerándul. Mert most őszintén, mire is tanítjuk benne a gyerekeket? Hogy félni kell Istentől? Hogy azért ne tegyek dolgokat, mert a „nagytestvér” mindent lát? És arra, hogy meg lesz mindennek a böjtje? Nem egy egészséges istenkép, amit ez a dal közvetít.  Mintha a fenti ige is hasonlóról beszélne, nem gondolod? Ő átlát mindenen, és egyszer majd számot kell adnod. Mindenről. De lépjünk csak egy l...