reggeli dicséret

Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ézsaiás próféta könyve 43. fejezet 25. vers Gyakran gondoljuk azt, hogy aki Istent követi, az ő gyermekének vallja magát, annak különösen jó embernek kell lennie: jobban kell szeretnie, szelídebben viselkednie, a szabályokat jobban betartania. Mégis, ha a Biblia szereplőit nézzük, a legtöbbjük nem ilyen volt. Sőt. És–valljuk be–akármennyire is szeretjük Istent, mi sem ilyenek vagyunk. De van egy jó hírem. A próféta szavain keresztül Isten azt ígéri, hogy azt a sok szeretetlen, ellenszenves, undok dolgot, amit mások, magunk és Isten ellen teszünk, ő eltörli, elfelejti. És nem azért, mert már megváltoztunk volna, nem azért, mert foggal-körömmel igyekszünk, nem azért, mert tökéletesek volnánk, hanem egyszerűen önmagáért. És még ennél is tovább megy. Istenünk, mennyei édesapánk nagyvonalúan azt is felajánlja nekünk, hogy szálljunk vitába vele, ha úgy érezzük, valamiben igazságtalanul járt el (ld...

"Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét." Pál második levele Timóteushoz 2:15 Timóteus annak idején Lisztrában csatlakozott Pál apostolhoz, ( Az Apostolok Cselekedetei 16:1 ) a későbbiekben pedig együtt utazva sok gyülekezetben hasznosnak bizonyult a szolgálata. Látta, ahogyan Pált bizonyos városokban meghurcolják, szemtanúja volt, ahogy gyülekezetek alakulnak, és hallotta azt is, hogy Sátán hogyan próbálja a frissen megtért híveket hamis tanításokkal eltéríteni az útról. Ahhoz, hogy ő ne kerüljön bele ebbe a végtelen örvénybe, ami a Biblia félreértelmezése, komoly alázatra és tanulási készségre lehetett szüksége. A fenti szakaszból és a két neki szóló pásztori levélből is arra következtethetünk, hogy ez a mentori kapcsolat azonban, ami kettejük között volt, nem szakadt meg akkor sem, amikor már kilométerek százai választották el őket egymástól. A mentor három jó taná...

„ Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint” ( Galata 5:25 ) A hétköznapi életben az elmélet és a gyakorlat nem mindig fedi egymást. Elviekben sok mindent ismerünk, tudjuk, hogyan kell(ene) működnie bizonyos dolgoknak, de a gyakorlat nem midig követi az elméletet. Például jól tudjuk, hogy a rendszeres testmozgás segít az egészség megőrzésében, mégis ritkán szakítunk rá időt. Vagy, hogy a korai fekvés megalapozza a másnapi friss ébredést, mégis sokszor éjszakázunk. Mert a gyakorlat sokszor elmarad az elmélettől, attól, amit elviekben jónak, helyesnek tartunk. Pál apostol arra figyelmezteti levele olvasóit, hogy a keresztényi életben is megtörténhet, hogy a gyakorlat nincs összhangban az elmélettel. Az, amit hitben elfogadtunk, igaznak, helyesnek, jónak tartunk, sajnos nem mindig látszik meg mindennapi életünkön. Szavainkban, tetteinkben, a dolgokhoz való hozzáállásunkban nem mindig nyomon követhető, hogy kik is vagyunk valójában, milyen elveket vallunk és ...

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud." 1 János 3,18-20 Észrevettük már, milyen nagy gondban vagyunk mi, keresztények a hitelesség területén? Először is ott vannak a történelmi anomáliáink. A szeretetet, békességet hirdető Biblia ellenére a kereszténység szörnyű vallásháborúkat hirdetett a kereszt nevében a pogányok ellen. Továbbá vezető vallásként nem igazán voltunk toleránsak a másként gondolkodókkal szemben. Legyenek azok a tudomány emberei, mint Kopernikusz és Galilei, vagy asszonyok, akik túl szépek, túl okosak voltak egy olyan korban, amikor ez bűnnek számított (lásd boszorkányperek) és még sorolhatnánk. Majd ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kereszténység a leginkább széttagoltabb világvallás a többi között, melynek részei...

„Vedd azért szívedre és lelkedre e szavaimat, és kösd azokat jegyül a kezedre, és homlokkötőkül legyen a te szemeid között; És tanítsd meg azokra fiaidat, beszélj azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra.”   Mózes 5. könyve 11. rész 18-20. A hébereknél az egyik legnagyobb érték a gyermek volt. Isten megparancsolta, hogy az apák a nap minden percében tanítsák őket! Ez nem prédikálást jelentett vagy lelki fröccsöt. Hanem, amikor együtt mentek az úton, az édesapa felhívta gyermeke figyelmét a Teremtőre. A szegényeknek adott valamennyi pénzt, ezzel az adakozásra oktatta. A műhelyben együtt dolgoztak, megtanította a munka megbecsülésére. A boltban megmutatta, hogy a kevés haszonból hogyan lehet gazdagodni, és lépésről lépésre előrébb jutni. A zsinagógában pedig elleshette a gyermek, hogyan kell Istent tisztelni. A héber édesapák gyakorlati nevelők voltak a nap minden perc...

„Fiam! Ha bölcs lesz a szíved, az én szívem is örül. És vigadoznak veséim, ha ajkad igazat szól. Ne irigykedjék szíved a bűnösökre, hanem az Úr félelmében maradj meg mindennap. Mert biztosan van jövendő, és reménységed nem semmisül meg. Hallgass rám fiam, légy bölcs, és őrizd meg szívedet ezen az úton!” Példabeszédek könyve 23. rész 15-19. vers Nem tudom, Te hogy vagy vele, de az én szívemet mindig eltölti valami anyai büszkeség, ha a gyerekeimről jót hallok. Egy alkalommal fiam osztálytársai lelkendezve mesélték, hogy milyen jó volt az osztálykirándulás. Hogyhogy én nem is tudtam erről? – kérdeztem. Ja, anya, tudod pénteken és szombaton volt, és mondtam a tanár néninek, hogy én szombaton gyülekezetben leszek, ezért nem megyek kirándulni, így aztán neked erről nem is szóltam. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor gyermekeink elvhűek, igazmondóak. A minap egy rettenetesen neveletlen kiskutyát láttam a TV-ben, aki szinte terrorizálta az egész házat. Segítségért folyamodt...

„Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja,  és annak Isten mérték nélkül adja a Lelket.” (János evangéliuma 3:34) Minden korban voltak Istennek emberi, akiket Ő küldött azért, hogy szólják az Ő beszédét. Így jöttek létre azok a könyve, írások, levele és énekek is, amelyek a Bibliát alkotják. Rajtuk keresztül az Úr szól hozzánk ma is. „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (2Péter 1:21). Ritkán gondolunk arra, hogy Bibliaolvasás közben ugyanaz az Isteni Szó (Ige) szól hozzánk, mint ami (aki) kezdetben teremtett mindent. Hogyan lehetséges, hogy hajdan Isten szavának ilyen hatalmas ereje volt tapasztalható, ma azonban nem igazán történik semmi az Ige hirdetése nyomán? Az ige azt mondja, hogy Isten mérték nélkül adja az Ő Lelkét „annak”. Kinek is? A hirdetőnek, vagy a hallgatónak? Elsősorban a hirdetőnek, hiszen 2Péter 1:21 szerint, aki Isten beszédét szólja, nem sa...