reggeli dicséret

"Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: 14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek." Zsidók 9,13-14 Van eredménye annak, ha vallásos életet élünk. Az alapelvek gyakorlása által megváltozunk, a jellemünk fejlődik. A keresztény erények, mint a mértékletesség, hűség, szelídség, engedelmesség, segítőkészség - és még sorolhatnánk - szép lassan életünk részévé válnak, értékrendünk is átalakul. Ha ilyen sokra képes az ember magában, pusztán csak azáltal, hogy eldönti, megváltozik, mire lehet képes az Istennel? Ha csak magunk törekszünk a jóra, belül valami egész mást történik, mert a szívünk, emberi természetünk mást akar és így fogainkat összeszorítva vagyunk csak képesek haladni előre. De hogy változtassuk meg azt ott legbelü

„A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” ( János 1:10-13 ) Egyszere valaki ezt mondta: „Istennek nincsenek unokái, csak fiai és lányai.” Ez azt jelenti, hogy az Istenhez tartozás, a hit és az üdvösség nem örökölhető. A vallás, illetve a szokások örökölhetők, de a hit nem száll apáról fiúra. Mindenkinek egyénileg kell eljutnia Isten megismerésére, az Istenbe vetett hitre; mert hit által van az üdvösség, nem pedig örökség szerint ( Efézus 2:8-9 ). A vallási szokásokat átvehetjük szüleinktől, nagyszüleinktől, azonban ezeknek a követése nem elegendő ahhoz, hogy Isten országába belépjünk. Egy családnak akkor vagyunk tagjai, ha vér szerinti gyermekek vagyunk, illetve, ha örökbe fogadtak bennün

"Nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által.” Tituszhoz írt levél 3:5 Nemrég bevetettük a kis konyhakertünket mindenféle zöldséggel, mert szeretnénk, ha nyáron a saját termésünkből főzhetnénk-süthetnénk a sok finomságot. Persze a kertészkedéshez nem sokat értünk, és éppen ezért amikor néhány héttel később már láttuk a kis zöld leveleket és a felfelé ágaskodó hagymaszárakat, borzasztó boldogok voltunk, és meglepettek, hogy “jé, nem is olyan nehéz ez”. Ha ugyanerről a folyamatról egy biológust kérdeznénk meg, ő már nem így látná a helyzetet. Ő elmondaná nekünk, hogy ahhoz, hogy az apró retekmagból, ami kisebb, mint egy borsszem, egy akkora gyökér legyen, amit három étkezésen keresztül fogok enni egy forró nyári napon, rengeteg biológiai és kémiai folyamatnak kell végbe mennie. Vízre, táptalajra, és különféle anyagokra van szüksége, éppen megfelelő arányban és időben. A biológus

„Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.” (Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezet 22-23. vers) A korinthusi gyülekezet sok problémája (széthúzás, személyválogatás, felsőbbrendűnek tartott lelki ajándékok, gnoszticizmus, a hellén és más pogány gondolkodásból fakadó hamis tanítás) közül a legveszélyesebb a feltámadás tagadása volt. Hiszen, ahogy Pál válaszából kiderül a feltámadás a keresztény hit alapja: „ mi módon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (12-14.vers) „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.” (20.vers) „Mert amiképpen Ádámban mindnyájan

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige. ” Példabeszédekkönyve 25. fejezete 11. verse Minden nap úgy kelek fel, hogy ma jobb ember leszek, mint amilyen tegnap voltam. Ugye mindannyian tudjuk, hogy a rendszeresség milyen fontos az ember életében. Én ebben rendszeresen elbukom. Sokszor úgy kelek fel, hogy elhatározom, hogy mennyi jót fogok tenni másokért és meg is teszem. Pacsizok a közeli parkban lakó hajléktalan bácsival, átsegítem a zebrán az idős nénit, és összeszedem az öreg bácsinak az almáját, ami nemrég gurult 13 felé. Jó ember vagyok!? Majd hazatérek és büszkén konstatálom, milyen klassz vagyok. De egy-két csendes perc után úgy látom magam, hogy ma sem tanultam semmit. Önző és büszke ember vagyok, mert mindent, amit tettem a saját lelki állapotom kielégüléséért tettem. Azért, hogy én jól érezzem, magam, de a hajléktalan bácsi még mindig ott van, az öreg néni, holnap sem lesz képes egyedül átkelni a zebrán, és ha a bácsi holnap is elejti az alm

"Mindezeken, noha hit által Istentől jó tanúbizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre." Zsidókhoz írt levél 11.39-40 Az apostol egy fejezeten keresztül sorolja a hit hőseit, a hatalmas hitbeli cselekedeteket , a fizikai és lelki szabadítás tapasztalatait. Olyan emberekről beszél, akik életét, hitét Isten megkérdőjelezhetetlen módon elfogadta, elismerte. Mégis azt írja róluk, hogy ennek ellenére nem nyerték el az ígéret beteljesedését. Pedig Isten hitelesítette a hitüket!  Miért? Miért üdvözölhették ők csak távolról az ígéret végső beteljesedését? (vö. Zsid. 11.13) Mert Isten gondolt ránk, gondolt rád... Nem akarja nélküled lezárni a történelmet, és az ígéreteinek végső és tökéletes beteljesedését elhozni. Nem akarja nélküled az örökkévalóságot, ezért mindazoktól türelmet kér, akik szempontjából már eljöhetett volna (vö. 2Pét. 3.9, Jel. 6.10-11). Minket pedig s

„és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya:” Jelenések könyve 15:3  Kamaszkorom imbolygó világának egyik biztos pontja volt a zene. Volt egy fantasztikus tanárom, aki megtanított erre a nyelvre, és én szárnyalhattam. Volt egy csapat, a zenekar, ahova tartozhattam, ahol éreztem, szükség van rám. Volt egy hely, ahova menekülhettem a meg nem értettség elől, mert a zene sosem hagyott cserben.  És voltak pillanatok. Amikor minden összeállt. Amikor mindannyian beladtuk szívünket-lelkünket, és játszottunk. Az érzés pedig most is itt van. A dallam szállt, és mi repültünk vele. Megszűnt tér és idő, előttünk a kotta és a karnagy, már intés nélkül is tudtuk, hol kell újra belépni. A zene ott volt a fejünkben, az ujjainkban, a szívünkben, a végeredmény pedig magáért beszélt. A szerző megírta, mi megtanultuk, és a miénk lett. Saját történetünk született v